Vádat emeltek a tápióbicskei gyilkosság megrendelői ellen

A felbujtók egy háromtagú brigádot bíztak meg: végezzenek egy nagytarcsai vállalkozóval, aki nem mellesleg az egyik vádlott élettársa volt.

MN
2017. 07. 13. 8:28
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Húsz évvel a tápióbicskei bérgyilkosság után vádat emelt a Fővárosi Főügyészség az emberölés megrendelői ellen: a tetteseket – egy pénzbehajtással is foglalkozó banda tagjait – már több mint tíz éve elítélték, egyikük ráadásul két gyilkosság miatt ül.

A megrendelők személye azonban valamiért csak idén februárban vált ismertté a hatóságok előtt: a Fővárosi Ügyészség vádirata szerint egy férfiról és egy nőről van szó, akik jól ismerték az áldozatot – a nő egészen a sértett haláláig annak barátnője volt, a férfi vádlott pedig gyerekkora óta ismerte felbujtó társát.

Az áldozat egy nagytarcsai vállalkozó volt, aki 1994-ben börtönbe került, 1997-es szabadulása után pedig viszonya megromlott élettársával. A két vádlott ezért együtt kitalálta, hogy megöletik a sértettet, a végrehajtással pedig egy brutalitásáról ismert banda három tagját – Staffel Imrét, Maglódi Csabát és Nagy Istvánt – bízták meg. A bérgyilkosok, akik gránáttal, fegyverekkel vagy éppen csonkítással fenyegetőzve hajtottak be védelmi pénzeket, ráálltak az ajánlatra:

A gyilkosság előtt két végrehajtó, Staffel és Nagy gödröt ásott az előbbi házának udvarán, hogy később a holttestet ott rejtsék el. A vádlottak augusztus 21-én este tíz után mentek az áldozat lakására, ahol a nappaliban Maglódi Csaba leütötte a vállalkozót. Ezután kocsival S. Imre házához hajtottak, ahol Maglódi megfojtotta a férfit, holttestét a gödörbe helyezték és másnap bebetonozták.

Maglódi a férfi megöléséért egy BMW autót, egymillió forintot, Staffel Imre és Nagy István egy-egy arany nyakláncot kapott a megbízóktól – akik ellen most előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat a főügyészség.

Hogy a rendőrség miért csak 20 év után bukkant a megbízók nyomára, nem egyértelmű, a hatóság pedig nem árult el erről részleteket. Vádalkuról – a büntetés enyhítéséért átadott információról – hivatalosan nem lehet szó, mivel alkut csak olyan vádlott köthet a hatósággal, aki a vád szerint a gyilkosságnál enyhébb bűncselekményt követett el és várható büntetése sem hosszabb nyolc évnél.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.