Túlélők vallomásaival folytatódott a „halálkamion”-per

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Horrorisztikus körülményekről számoltak be azok a menekültek, akiket korábban szintén az embercsempészbanda fuvarozott.

Molnár Richárd
2017. 08. 22. 11:13

Azután sem, hogy egy másik csempészakcióban részt vevő iraki tanúk – ahogy az összes, különböző csempészutakon részt vevő afgán, iráni és egyéb nemzetiségű tanú – horrorisztikus körülményekről számoltak be. A sofőrök sem a dörömbölésre, sem a kiabálásra nem reagáltak, nem volt levegőjük, vizük, csak állva tudtak utazni, a gyerekek pedig sikoltoztak és hánytak a rosszulléttől.

Egyik alkalommal az egyik csempészautó balesetet szenvedett, a menekültek egymásra zuhantak és vérző sérüléseket szenvedtek. Olyan, Olaszországba tartó csempészutakról is beszámoltak a tanúk, amelyeken

személyautók csomagtartóiban, kettesével kellett utazniuk. Mikor a menekültek ki akartak szállni belőlük, a csempészek őket és családjaikat is halálosan megfenyegették, hogy visszaszálljanak.

A menekültek egyébként többségükben nem vallottak a sofőrök és a banda tagjai ellen, illetve nem emlékeztek rájuk.

L. Samsoor, a banda vezetésével gyanúsított férfi rendkívül visszafogottan viselkedett a tárgyaláson, ahhoz képest, hogy a per első napján még afgán nemzeti színű ruhában, Korán-idézetekkel teleírt táblát mutogatott, majd összeveszett a pastu tolmáccsal, aki szerinte rosszul fordított. Most viszont a tárgyalóterembe lépve azonnal rámosolygott az új tolmácsra. A bíró a tárgyalás elején elmondta, hogy L. Samsoor, Metodi G., illetve a pándorfalvi halálkamiont vezető negyedrendű vádlott beadványban kért enyhébb fogva tartási, őrzési fokozatot. A bíró erről az érintet büntetés-végrehajtási intézet álláspontjától függően dönt majd.

A tanúvallomásokból több magyar személy érintettségére is fény derült.

A csempészeknek több autót is értékesített egy jelenleg felszámolás alatt álló cég, a Gas White Kft., amelynek tulajdonosa, egy magyar nő azt vallotta, hogy a cég csak névleg az övé, a tulajdonos valójában egy magyar férfi. 

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.