Feltehetően meggyilkolták azt a borsodnádasdi lányt, akit szombaton láttak utoljára, eltűnését pedig vasárnap délután jelentette be édesanyja a putnoki rendőrőrsön.
Információink szerint a 17 éves K. Csenge holttestére bukkantak a hatóságok vasárnap este nem sokkal éjfél előtt Borsodnádasdon. A fiatal lány az ózdi József Attila Gimnázium diákja volt, megkeresésünkre azonban az intézmény igazgatója nem kívánt nyilatkozni.
A lány feltételezhetően gyilkosság áldozata lett, mivel a rendőrség szakértők bevonásával, büntetőeljárás keretében vizsgálja a haláleset körülményeit. A tett helyszínéről és a bűncselekmény részleteiről azonban a nyomozásra való tekintettel nem közölt részleteket a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság.
Úgy tudjuk, a 17 éves fiatal lány vendégszereplője volt az ózdi színjátszókörnek is, és számtalan városi rendezvényen is feltűnt, ahol verset mondott, és szereplőként részt vett a Janiczak Dávid ózdi polgármester melletti szimpátiatüntetésen is.
„Most még szomorúbb vagyok, azt el is felejtettem, hogy ő adott nekem virágot a szimpátiatüntetésen” – idézte fel az interneten fellelhető fotók alapján emlékeit a városvezető. A jobbikos polgármester megrendülten értesült a halálesetről, az áldozatot az ózdi városi rendezvényekről ismerte. Mint mondta, megdöbbentek, hogy ez megtörténhet, hogy egy 17 éves lánynak meg kell halnia, „el sem tudom képzelni, hogy milyen bestiális elkövetők lehetnek”.
A helyiek beszámolója alapján a Zoom.hu arról írt, hogy a település egyik katolikus temploma melletti aknában találták meg a rendőrök és a polgárőrök a lány holttestét. A portálnak K. Csenge egyik barátnője azt mondta, a lány szombaton délután ment el otthonról, de édesanyja csak este tízig engedte el, a kamasz viszont nem ért haza. Egy helyi nő pedig azt állította, hogy szombaton este fél 8-8 körül Ózdról mentek haza, akkor még látták a lányt az egyik barátnőjével, szalonnát sütögettek az Alsó-tónál.
Elfogták a gyilkost
Cikkünk megjelenését követően beismerő vallomást tett a borsodnádasdi B. Roland, akit azzal gyanúsít a rendőrség, hogy meggyilkolta a 17 éves K. Csengét. B. Roland a település egyik erdős területén találkozott az áldozattal, akivel beszélgettek, kihallgatása során a férfi beismerte, hogy ő tette az eszméletlen fiatal lányt a vizes aknába. Egyelőre orvosszakértői vizsgálatra várnak azzal kapcsolatban, hogy mi okozta a lány halálát, a feltételezések szerint fulladás, mivel az akna vízzel volt teli. A fiatal lányra meztelenül találtak rá, azonban nem merült fel szexuális indíttatású bűncselekmény, B. Roland egyedül követte el a tettét, nem volt tettestársa.