Tetőket sodort le, fákat döntött ki az éjszakai vihar

Komoly károkat okozott a viharos szél Győr környékén és Pest megyében is, autókat, házakat rongáltak meg a kicsavart fák.

MN
2017. 12. 12. 8:13
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Több mint ötven helyszínre riasztották a tűzoltókat hétfőn éjjel Győr-Moson-Sopron megyében a rendkívül erős, helyenként 100 kilométer/órás szél miatt; leginkább kidőlt fákhoz, lehasadt faágakhoz és megrongált épületekhez kellett kivonulniuk.

A megyei katasztrófavédelem beszámolója szerint Kóny és Koroncó közelében, Markotabödögén, Győrújbaráton, Dunaszegen, Ikrény és Rábapatona között is több helyen fák dőltek az útra. Sopronban egy többemeletes épület tetőszigetelését kezdte meg a szél, ahogy Mosonmagyaróváron és Győrben is. Kapuváron egy épület ablakai kitörtek, Győrben és Nyúlon pedig buszmegállókat is megrongált a szél, a lezuhanó faágaktól, törmelékektől pedig autók károsodtak.

Jelenleg a Győr-Szabadhegy vasútállomás közelében dolgoznak a győri hivatásos tűzoltók, ahol több száz négyzetméternyi bádoglemezt tépett le a vihar – írja az MTI.

A vihar gondokat okozott a Pest megyei Csévharaszton is: egy 20 méter magas fenyőfa dőlt villanyvezetékre a település határában, emiatt 300 háztartásban órákon át nem volt áram.

Az Országos Meteorológiai szolgálat keddi előrejelzése szerint a melegfront előfutáraként érkező szél enyhülni fog, de még így is lesz ereje: a Dunántúl nyugati, északi részén időnként viharos (60-75 kilométer/órás) széllökések várhatóak, akár egy-egy 75-85 kilométer/órás szélroham sem kizárt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.