A körúti robbantás tanúi – a prosti, a hajléktalan, a börtönőr és a mentős

Szemtanúkat hallgatott meg a bíróság a Teréz körúti robbantás perében, de a vádlottat nemigen ismerték fel.

Egy szerencsétlen sorsú férfit, egy prostituált nőt és további tanúkat hallgattak meg a Teréz körúton történt robbantás büntetőügyében szerdán a Fővárosi Törvényszéken. Azt egyikük vallomása sem igazolta egyértelműen, hogy a vádlottak padján ülő P. László jelen volt a merénylet helyszínén.

A tárgyaláson elsőként kihallgatott férfi akkoriban rendszeresen aludt a budapesti utcákon, aluljárókban. Vallomása szerint már a robbanás előtt látta a később megsebesült rendőröket, a horgászsapkát viselő feltételezett elkövetőt és a kirakati ablak előtt hagyott táskát, amiben a robbanóanyag lehetett. Utóbbihoz oda akart menni, hogy élelmiszer után kutasson benne, de a táskától öt-hat méterre megpillantott valakit – a sapkást –, akit a csomag tulajdonosának vélt, ezért inkább továbbállt.

A tanúként kikérdezett fiatalembertől nehéz volt határozott válaszokat, információkat szerezni.

Beszéde kissé zavaros volt; a vádlottól és egymástól is eltérő fantomrajzok szinte mindegyikén felismerni vélte a sapkás férfit, és korábban fényképek közül sem tudta kiválasztani P. Lászlót. A tárgyaláson a szőke rendőrnőt sem tudta azonosítani, a hallgatóság felé mutogatott, hogy ott látja. Ehhez hasonló beszélgetések zajlottak közte és Kalina József tanácsvezető bíró között:

– A robbanást követően, azután, hogy elfutott, látta még azt a férfit, akit a táska tulajdonosának gondolt?
– Biztos.
– Látta vagy nem?
– Nem láttam.

A tanú már a nyomozati szakban jelezte a rendőröknek, általában vidéken él, és nincs pénze Budapestre utazni, ha később újra vallomást kell tennie. A bíróság előtt mégis megjelent. A bíró kérdésére, hogy tart-e igényt az útiköltsége megtérítésére, igennel felelt, így – bár a vonatjegyét nem tudta bemutatni, és szerinte csak hatszáz forint az út – a törvényszék a hivatalos MÁV-tarifa alapján kétezer forintot utalványozott neki, s elbocsátotta.

Ez ellen – mint a perköltség részét képező kiadás megállapítása ellen – az ügyésznek, a védőnek és a vádlottnak fellebbezési joga van. Előbbiek tudomásul vették az összeget, P. László viszont csak annyit mondott, nem érdekli. A bíróság ezt tudomásulvételként rögzítette.

A kihallgatás egy középkorú nővel folytatódott, aki a merénylettől távolabb, a VIII. kerületi Illés utcánál látta a vádlottat, esténként ott szokott állni. P. László ügyvédje, Cseterics Krisztián megkérdezte, miért áll ott olyan gyakran:

– Ott dolgozik?
– Igen.
– Mit?
– Hát mit

A nő elmondta, a környéken lakók többségét ismeri, a többi arra járó férfit viszont „munkájából kifolyólag” meg szokta nézni, és meg is szokta szólítani. Az általa látott hátizsákos alakhoz – aki baseballsapkát viselt – nem lépett oda, mert

„rossz érzése” volt vele kapcsolatban.

Azért nem szólít le mindenkit – magyarázta –, mert tart tőle, hogy bántják, hogy „berántják egy kapualjba, és ott bármi megtörténhet”.

Furcsa volt a járása, a meleg idő ellenére nyakig be volt öltözve, leszegett fejjel tekingetett körbe, de az emberekre nem nézett – így írta le a tanú a titokzatos illetőt, aki szerinte tíz centivel lehetett magasabb nála. A védőügyvéd megkérte a tanút, álljon védence mellé, így látható volt, a nő legalább 20 centiméterrel alacsonyabb. Cseterics megkérdezte, így mekkora magasságkülönbséget lát kettejük között, de a tanú most is tíz centinek saccolta azt.

Később a nő az általa látott férfi sajátos arcformájáról és félelmetes tekintetéről is mind többre emlékezett. Az ügyvéd végül észrevételezte: az idő és a kérdések előrehaladtával „egyre részletgazdagabbá válik a tanú leírása”.

Meghallgattak egy szolgálaton kívüli börtönőrt is, aki a körúton autózott a robbanás idején. A detonáció után megállt, és a helyszínre sietett. Azt mondta, nem látott távozni senkit a környékről, de a portól és a füsttől tulajdonképpen nem is láthatott. El akarta kérni a sérült járőr rádióját, de a rendőr inkább maga hívott segítséget.

Egy, a közelben barátaival sörözgető mentőst is meghallgatott a törvényszék, ő a bombatámadás hangjára odasietve az elsők között nyújtott szakszerű segítséget a sebesült járőrpárosnak. Felidézte, a férfi rendőr először ellenkezett, káromkodott, nem akarta, hogy hozzáérjen. A női sértett alig volt eszméleténél, csak nyöszörgött – emlékezett vissza.

A tárgyalás végén Cseterics Krisztián indítványozta ügyfele előzetes letartóztatásának megszüntetését, a kényszerintézkedés enyhítését. Azzal érvelt, hogy a vádlott idézésre önként is megjelenne a tárgyalásokon, ráadásul anyagi lehetősége sincs szökni. Kiemelte, a nagy tárgyi súlyú bűncselekmény önmagában nem ok a jogerős ítélet előtti fogva tartásra. Hozzátette, ha ennek helytad a bíróság,

ne az apja házába engedjék ki P. Lászlót, hanem a saját nevén lévő ingatlanba.

Kovatsits Gábor ügyész ezzel szemben arra világított rá, hogy a vádlottnak a nyomozás szerint van legalább háromezer eurója, és oka is a szökésre, hiszen életfogytig tartó szabadságvesztéssel sújtható a vádbeli cselekedet. Azt is kétségbe vonta, hogy a tárgyalásokon látványosan unatkozó, abban aktívan részt nem vevő P. László magától is részt venne a büntetőeljárásban. Végül felhozta, a szikrányi megbánást sem tanúsító vádlott esetében a bűnismétlés veszélye is fennállna, ha kint lenne.

A bíróság a védő indítványát elutasította: P. László rács mögött marad.