Hirtelen ötlettől vezérelve indultunk neki Athénnak. Látva a vasárnap esti pusztítást, az égő bankokat és a rendőrökkel harcoló tüntetőket tudtuk, a Célpont ezt nem hagyhatja ki. Kedden dél körül értünk a görög fővárosba, sajnos Magyarországról már csak átszállással lehet megközelíteni Athént, így először mi is Münchenbe repültünk.
Athénban belvárosában – bár két nappal korábban valóságos utcai háború dúlt – sehol egy kordon, sehol egy vízágyú vagy állig felfegyverzett droid. Igaz, a belváros forgalmát mindenhol a görög sünök irányították, hiszen a teljes jelzőlámparendszert szétverték az anarchisták. A nagyobb, forgalmasabb kereszteződéseknél nem vesződtek a lámpákkal, itt a kapcsolószekrényt döntötték ki vagy gyújtották fel. A kiégett áruházakat és bankokat viszonylag könnyű volt megtalálni, nemcsak azért, mert sok volt belőlük – több mint negyvenet borítottak lángba –, hanem a 100 méteres körzetben terjengő erős füstszag miatt is.
Interjút szinte lehetetlen volt szervezni. A kormányzati szervek szóba sem álltak velünk, hiába hívtuk a honlapon megadott egyetlen telefonszámot. A vasárnapi zavargásban főszerepet vállaló anarchistákkal sikerült megbeszélnünk egy interjút, egy olyan fiatal nyilatkozott volna, aki részt vett több épület felgyújtásában is. De fél órával a találkozó előtt lemondta az interjút. A szervezet vezetői megtiltották, hogy egy olyan ország tévécsatornájának nyilatkozzon, amelyik tárgyal a Nemzetközi Valutaalappal. Az anarchista csoportok egyébként rendkívül jól szervezettek Görögországban. Senki nem szívesen beszél róluk, sőt az athéniak nagy ívben elkerülik azt a teret, amit kisajátítottak maguknak. Tolmácsunk még arra sem volt hajlandó, hogy taxiból megmutassa nekünk az anarchisták terét. Azt mondta, ez nem játék, még a végén ránk gyújtják az autót.
Az athéniak nagy része elkeseredett, nem tudják, mi lesz velük. Az eddigi rendszer szerint az állam az uniótól kapott pénz jelentős részét az emberekre költötte. Olyan szociális juttatások voltak, amelyek számunkra szinte elképzelhetetlenek. Az első lakást vásárlók például, ha nem kerestek kiemelkedően jól, kérhették, hogy az erre létrehozott szociális intézmény szálljon be a hiteltörlesztésbe. Ez azt jelentette, hogy sok esetben a hitel akár 80–90 százalékát is kifizették az adós helyett. Rengeteg közalkalmazottat foglalkoztattak, akiknek nagy része most utcára kerül. Volt olyan is, aki öngyilkossággal fenyegetőzött emiatt. A szegénység egyébként szembeötlő. Minden utcasarkon koldusokat, éjszaka pedig a szemétben turkáló embereket látni. A koldusok túlnyomó többségét – a helyiek szerint – külföldi koldusmaffiák hozzák be az országba. Sokan közülük még görögül sem tudnak. Egyébként rengeteg a bevándorló és a menekült, többségében afgán, pakisztáni és különböző afrikai országbéli emberek.
Sokan azt mondták stábunknak, korábban példaként tekintettek hazánkra, amiért a kormány olyan karakánul szembe mert menni az unióval és az IMF-fel. De aztán csalódtak bennünk is. Ennek ellenére még szeretik a magyarokat. A németeket már kevésbé. Az egyik görög újság címlapján Angela Merkelt Hitlerként ábrázolták.
