A Budapest Looks második napja már korántsem tűnt annyira vontatottnak, mint az előző, de a bemutatók közötti 20 perces, maximum hangerővel az agyunkba nyomott reklámoktól ismét hamar megfájdult a buksink. Azt azért örömmel láttam – eltekintve a „bárcsak ez lett volna tegnap is” érzéstől –, hogy ezen a napon már megtelt a nézőtér. Sokkal több érdeklődő ráért – hát igen, a hétvége varázsa –, nekem pedig már csak a második sorban jutott hely. Reméljük, jövőre nem csak a két véglet képviselteti magát, és az én kedvenceim is megkapják a kellő figyelmet, ugyanúgy mint ahogy tavaly az Eiffel téren felállított, mindkét napon zsúfolásig megtelt sátorban.
A tegnapi első bemutató, amit megnéztem, a Manier volt. A márkát eddig nem követtem figyelemmel, nem is az én korosztályom a célcsoport, de annyit megállapítottam, hogy itt született meg az igazi légiesség. Amit előző nap a NUBU vászonból varázsolt elénk, azt a Manier tegnap selyemből és muszlinból tette (utóbbi anyag egyértelműen a tegnapi nap főszereplője volt). A ballonkabátok ütöttek, egyedül a Mátrix-kabát volt kissé sokkoló a krém, halványsárga és az üde kék darabok között. A maxiruhák, a csípőhangsúlyos szoknyák, a háremnadrágos kezes-lábasok mind tetszettek, ráadásul kedvenc hagymaszoknyáim sem maradtak el.
Maniert a vállaltan izgulós Léber Barbara követte, akiben viszont csalódnom kellett. Az első bőrruha a csipkés hátbetéttel még kifejezetten tetszett, ám utána egy púderszínű csipkéskombiné vonal, majd némi kígyóminta következett. Amikor megláttam a néhány láncból készült övet, ami a krémszínű alkalmi ruhákat díszítette, sejthettem volna, hogy lesz még nagyobb szerepük, de a láncokkal díszített, mély hátkivágású miniruhák mégis megleptek. A stílust magát nem is igazán tudom innentől mihez kötni, hiszen eddig a „karrierista harmincas” jutott eszembe, ami eddig nem zavart, mert gondoltam, egyszer majd megértem. Innentől viszont már csak arra tudtam gondolni, hogy ha én így szándékoznék lemenni vacsorázni a partra egy forró balatoni – jobb esetben tengerparti – estén, a Férfim egész biztosan adna egy tockost. A női alak kiemeléséről más a véleményünk a tervezőnővel. Én sokkal visszafogottabb vagyok, míg Léber nem gyáva felsliccelni egy ruhát bugyiig, mellkas-idegenvezetést tartani köldökig, a hátmegoldásoknál pedig már a kőművesdekoltázst vártam, ami szerencsére még nem gyűrűzött be hozzánk a külföldi divatmagazinokból. A merész hátkivágásokat díszítő láncok miatt már komoly „diszkós” hangulatot vizionáltam, ami kifejezetten lehúzta az amúgy kellemesen egyszerűnek mondható alkalmi és esküvői ruhák által keltett élményt, de a könnyed, pamutcsipke ruhák üdítőek voltak.
A Daalarna nagy meglepetést okozott. Noha ez a márka is nagyjából tíz éve van a piacon, újfent nem az én korosztályomat célozza meg, s így kevésbé ismertem, ennek ellenére tegnap nagyon megfogott a tervezőnő mindkét vonala. Az egyik a minél inkább leegyszerűsített alkalmi ruha volt, amikről Benes Anita úgy fogalmazott, nem akarta elrontani a legszebb anyagokat, amik így zárt vonalvezetéssel, ritkán slicceléssel jelentek meg a kifutón. A másik vonalat a már szinte origami szintű, megszámlálhatatlan rétegből bonyolult munkával összehajtogatott ruhák, barokkos szoknyák jelentették, amik már inkább a formatervezés kategóriájába estek, mintsem a csinosságra törekvő, egyszerű ruhatervezésébe. Engem mindkét vonal ugyanúgy megfogott, és kifejezetten örülök, hogy tegnap jobban megismerhettem a Daalarna stílusát, ami az egykor balerinaként pörgő, mára felnőtt nők életének legfontosabb pillanatait hivatott felejthetetlenné varázsolni. A színek illeszkedtek az idei szezon trendjébe, megtalálható volt a púder, egy széles skála a testszíntől a karamellig, bronzig, de természetesen a korall is képviseltette magát. A kétrészes esküvői ruhákat sosem szerettem, de a tervezőnő még ezeket is megkedveltette velem, főleg, mikor egy-egy muszlin felsőrészt párosított egy kicsit kontrasztosabb anyagú taft alsó résszel, de az én vágyálmom, a térdig érő tütü szoknya is megjelent egy összeállításban. Eddig ötletem sem volt, hogy kihez forduljak itthon, ha a Vera Wang terv nem jön össze – és valljuk be, erre nem sok esély van –, most viszont már tudom: talán nem is olyan sokára Daalarna felé vehetem majd az irányt, mert képes lesz megvalósítani az elképzeléseimet, ráadásul egyes darabok annyira tetszenek, hogy talán sajátot sem kell majd varratnom.
Az Art'z Modell Exclusive nem markolt a szívembe, és a közönség sorai is ritkábbak lettek, de a pihés szoknya igen tetszett – még bizalomgerjesztőbb lett volna, ha nem szálltak volna belőle puha pink tollak. A buggyos fazon, amivel néhány esküvői ruhát rontottak el, nagyon nem érintett meg, ráadásul az abroncs nehezen illeszkedik a manapság divatos, minimalista vonalba. Igaz, a fekete tüllruhába belezúgtam, de a mostanim is furcsán áll rajtam, így ezeket sajnos nem erőltethetem.
Este a Black&Red Trend Party keretében részt vehettünk a Fidji Couture és a Madleine bemutatóján, ám – ahogy az egész nap – az este sem az én korosztályomat, illetve a bemutatott daraboknál jelentősen visszafogottabb stílusomat célozta meg.
A FIAT Lancia „Be Creative – Not monotone” divatpályázatának eredményhirdetése ma délután várható; a közönségdíjat Katona Bálint nyerte.
