Tegnap tehát megrendezték a második „Gombold Újra! Divat a magyar” pályázat döntőjét, méghozzá egy egész napos esemény keretein belül. A délelőtti konferenciákról már osztottam meg kisebb beszámolót a Facebook-on; először bemutatták A magyar divat 1116 éve című, hiánypótló albumot, ami valóban minőségi kiadvány, és el sem tudom képzelni, mennyi munkája állhat mögötte a néprajzi szakértőknek, akik a Honfoglalástól napjainkig összegezték a magyar divat történetét. A konferenciákon ezt követően divattervezők, szakértők beszéltek a márkaépítésről, a határokon való túljutás lehetőségeiről, majd Florence Deladriére, a Marie Claire International divatszerkesztője tartott előadást arról, hogy a kiadvány – és jobb esetekben maga az állam – miként támogatja a fiatal divattervezőket. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium által támogatott Gombold újrához hasonló rendezvény található Franciaországban, Ausztráliában és Kínában is, ahol szintén a divattörténeti elemek beemelése, és nem mellesleg a kezdő tervezők megismertetése a cél. Deladriére asszonnyal néhány szót is válthattam, a közös fotót pedig örömömben azonnal fel is töltöttem a Facebook-oldalra, ahol a délelőtti konferenciáról is találhattok képeket.
A délig tartó konferencia-sorozat után hazaugrottam, mert kicsit hosszú nap lett volna egyben, de ez nem volt túl jó döntés. Mire fél 5-re visszaértünk a Millenárisra, több ezer ember tolongott a bejárat előtt – az esemény hirdetése, úgy látszik, sikeres volt. A szervezés itt mondott teljes csődöt. Be kellett volna verekednünk magunk – át a már említett, tömött sorokban álló – több ezer emberen, s a már szinte nem is nyíló ajtókon (nem beszélve a minősíthetetlen stílusú biztonsági őrökről), hogy eljuthassunk a sajtóregisztrációig, hogy az átvett PRESS PASS segítségével bejuthassunk magán a sajtóbejáraton, aminek a célja eleve az volt, hogy ne a tömegen át kelljen befurakodnunk. Logikát – gondolom – felesleges keresni. A sajtóbelépőket intézőknek erről persze fogalmuk sem volt. Ahogy arról sem, hogy néhány biztonsági őr külön karszalagot kért ahhoz, hogy beengedjen a sajtós területre, míg erről a regisztrációs asztalnál (ahova immáron harmadszor mentünk vissza!) fogalma sem volt senkinek, a karszalag – ami ezek szerint mégsem volt szükséges – pedig már amúgy is elfogyott. Most mondhatnám azt, hogy „na, erre varrj gombot”, de ez tegnap nagyon elcsépelt mondattá vált.
Mindezen káosz-kálvária mellett (és amellett, hogy a biztonsági őrök teljes inkompetenciáról tettek tanúbizonyságot, amikor öt percenként egymásnak ellentmondó szabályokkal és újonnan életbe léptetett tilalmakkal találkoztam), még mindig jobban jártam, mint a kinn ragadt ezernyi ember, akik közül bizonyára sokan nálam sokkal messzibbről jöttek el, hogy megnézhessék a bemutatókat. A kapukat viszont bezárták, megtelt a ház, innentől már csak a VIP-vendégek juthattak be. Érdekes, hogy a Millenáris B csarnokának háromnegyed része a VIP-vendégek számára volt fenntartva, akiknek sorait átvizsgálva úgy láttam, a legtöbbjüket feltűnő módon csak a catering vonzotta, a kifutóra ritkán vetettek pillantást, és sokan még öltözékükkel sem tisztelték meg az eseményt. Velük szemben, a kinn fagyoskodó „pórnép” sokkal inkább megérdemelte volna a kiemelt bánásmódot. Az ajánlat nekik a kivetítő volt, amit a szélviharban kétséges, hogy sokan elfogadtak volna, de ahogy tudom, hétkor ismét be tudtak engedni egy újabb csoportot.
Fotó: Nagy Béla
Most viszont evezzünk kellemesebb vizekre, ha már bejuthattam és találtam is egy nyugodtabb helyet a galérián (ezt legközelebb, rendes objektív nélkül, mellőzni fogom!), akkor inkább a bemutatókról ejtenék néhány szót. Mondjuk, legyen az a néhány a megszokott, a kényelmes és a sötét. A megszokott és a kényelmes/kellemes/óvatos, a divat világában negatív jelzők, és valóban nem voltak kiugró, merész elképzelések, de a hozzám hasonló Szűz-jegyűeknek ez nem probléma, és valóban a magyar divat jelenjét láthattuk. Én a hordhatóságot tartom szem előtt, amikor egy kollekciót vizsgálok, így az elégedetlenkedő divatszakértőkkel ellentétben, nekem nagyon tetszett a tegnap délutáni felhozatal. Az egy hónappal ezelőtt látott tavaszi-nyári kollekciókkal az őszi-téli szezon össze sem hasonlítható. A fellépő tervezők között pedig nagy átfedés volt, s mégis, mintha ezzel a szezonnal sokan közülük dimenziót ugrottak volna, de még mindig csak egy másik, biztonságos talajra érkezve. Micsoda ellentmondásnak tűnhet mindez annak, aki nem látta például Tomcsányi Dórit most és egy hónappal ezelőtt. A színekért – fekete, barna monokróm-lányként – már egy hónapja „megbocsátottam” neki, de amit most vonultatott fel, azzal végleg belopta magát a szívembe, és a KEPP Showroom munkája is nagyon tetszett; a sárga muszlin mellett némi plexi is maradt a tavaszi kollekcióból, de immáron egyáltalán nem zavaró formában.
Abodi Dórára mérhetetlenül büszke vagyok; a tegnap bemutatott, leírhatatlan gyönyörűségű, minőségű, és a legapróbb részletekig kidolgozott kollekciót – amelyben a főszerep az arany és kék színé, a szőrméé, és a festett tollaké volt – egyenesen a tokiói weareurope rendezvényről hozta haza (a monumentális eseményen felvonultatott 39 európai tervezőből öten képviselték Magyarországot, amit csak a spanyol delegáció mérete múlt felül!). „A nap pozitív meglepetése” díját az Artistának és Konsánszky Dórának adtam. Előbbinél okkersárga és korall színek, csipkebetétek dobták fel a szívemnek oly' kedves szürkét, de az ejtett nyakú ruhákat is kérdés nélkül elfogadnám, míg utóbbi kedvet adott ahhoz, hogy újragondolt kosztümökben járjak munkába. És ó, az a szmoking zakó azokkal az egyszerű, de nagyszerű fehér ingekkel! Mojzes Dóra az alienes kecskebőrrel és Kata Szegedi a jól ismert pántos szabással teljesítette az elvárásokat, de nem sok új megoldást láttam. A férfiszekció – Lakatos Sándor és Benus Dani – nem nagyon nyerte el a tetszésemet, esetleg néhány kabátot elviselnék a Férfin, de mikor néha hátrapillantottam, láttam, hogy ő nem így gondolja; inkább a nadrágokra szavazott, „ha már muszáj”.
Mielőtt viszont a főeseményhez érek, szeretnék kitérni néhány fontos összetevőre, amely meghatározta a bemutatók minőségét, már-már a világszínvonalhoz közelítve azt, amit a kifutón láthattunk. Először is nagyon örültem, hogy a tíz bemutatót sikerült szünet nélkül lepörgetni, így kell ezt csinálni! Mindemellett, hála az előválogatásnak, nagyon szerencsésen sikerült összeválogatni a modellcsapatot, egészségesebb testalkatokat láthattunk, mint a tavasz-nyári kollekciókban, néhányuk még mosolygott is, viszont a terminátor-járást igazán kinevelhetnék belőlük. A hajat és a sminket külön megemlíteném – nehéz olyan természetes, mégis különleges dizájnt kitalálni, amely minden kollekcióhoz megy, de most sikerült – az egyen frizura végre továbblépett a kiengedett hajon. A műsorvezetők inkább lejjebb húzták a színvonalat – a beszéd nehézkesen ment -, számomra viszont a legfontosabb mégis a zene volt. Láttam már néhány divatbemutatót, de ilyen jó aláfestéssel még nem találkoztam. A Gombold újra! hivatalos zenei felelőséről, DJ Bootsie-ról külön bejegyzést is láthattok hamarosan, itt a blogon.
Maga a pályázat döntőseinek felvonulását a tavalyi győztes, Gyöngyösi Reni INER márkájának kollekciója nyitotta; a szegecsek visszafogott használata szimpatikus volt (például a vállak hangsúlyozásánál), azonban olykor már több volt a lyukacs a ruhán, mint maga az anyag – az pedig sajtban sem jó -, ami nem kifejezetten tetszett, ahogy a fodrok sem. Az viszont kétségtelen, hogy nagy lehetett a nyomás Renin, én legalábbis személy szerint nagyon vártam, hogy mit alkotott a tavalyi győztes, valóban megérdemelte-e a díjat.
