A nagyi forrónacijában – Asteroids Galaxy Tour-interjú

Arról, amikor bécsi koncertjük előtt, az Arena szeles tetején készítettünk interjút az Asteroids Galaxy Tour énekesnőjével, a bájos énekstílus mellett öntudatlanul divatikonná avanzsálódó Mette Lindberggel.

Vasárnapi koncertjük délutánján a bécsi Arena háztetőjén vártunk Mettére, a dán Asteroids Galaxy Tour énekesére, aki néhány perc késés után be is toppant. Még mindig nehezen tudom eldönteni, hogy egy nagyon aprólékosan megszerkesztett dizájnról van-e szó, vagy igaz, amit Mette mond, és általában csak felkapja magára a kezébe eső – lehetőleg csillogó – ruhadarabokat. De hát a divatikonok már csak ilyen szerények – vagy csupán nem osztják meg titkaikat – és végül mind ezt mondják. Mindenesetre ha hiszünk neki, akkor az interjú reggelén, bécsi szállásukon egy fűzöld, magassarkú szandál, egy csillámló anyaggal átszőtt kék zokni, egy ezüstös cicanadrág, illetve egy igencsak eklektikus mintájú felső akadt a kezébe. E mellé persze feldobott egy, a „ganxsta-lookhoz” elengedhetetlen, hangsúlyos nyakéket, a szettet pedig egy baseball sapkával koronázta meg. A hatás tényleg „összedobáltat” kelt, de úgy gondolom, meg van ez komponálva. Mindenesetre élőben is olyan közvetlen és törékeny, mint amilyennek a felvételeken tűnik, csupán két dolog miatt éreztem rosszul magam: az egyik, hogy sajnáltam a délutáni interjúk miatt az amúgy is fárasztó fellépések után és előtt lévő énekesnőt, a másik pedig, hogy vékonyságával még egy 36-os méretű lány számára is önértékelési problémákat képes okozni. És hogy milyen érzés az, ha valaki végre találkozik az idoljával? Ambivalens. De most inkább bogarásszuk ki, hogy – ha már a frizuráinkat kicsinálta – a diktafonra mennyire volt jótékony hatással a szélvihar.

– A tavalyi Balaton Sound fesztiválon felléptetek, de – a nagy tömegekhez eljutott Heineken-reklám ellenére – nálunk egyelőre nem rendelkeztek hatalmas rajongótáborral, bár igaz, a mai koncertre is sok magyar érkezett. Mesélnél egy kicsit az együttesről azok kedvéért, akik még nem fújják kívülről az Asteroids Galaxy Tour történetét?

– Minden 2007-ben indult, az együttes magja pedig jómagam és Lars (Iversen, aki a dobokon és a fúvós szólamokon kívül mindent egyedül játszik fel az albumokra, a koncerteken pedig a szintetizátor és a basszusgitár mögött látni – a szerk.) vagyunk – mondhatni a kreatív részleg. Lars-szal már régóta ismertük egymást, amikor egyszer csak szólt, hogy szeretné, ha énekelnék az együttesében. Kergetett egy ideig, mire hajlandó voltam meghallgatni a terveit – ugyebár ő a zenei producer is –, amikor azonban meghallottam a hangjait, nagyon meglepődtem... Imádtam, amit létrehozott, például a fúvósokkal... Egyszerűen csak összekattantunk, és az egész nyarat végigdolgoztuk az első albumon, a Fruit-on. Néhány hónappal később felkértek minket, hogy játsszunk Amy Winehouse előtt a koppenhágai koncertjén. Továbbra is csak ketten voltunk az együttesben, így gyorsan felkerestük a barátainkat, próbáltunk velük kétszer, és lenyomtuk a koncertet. Így kezdődött.

– És továbbra is csak ketten vagytok? A többiek csak beugró session zenészek?

– Mindig mások csatlakoznak hozzánk, a fúvósok közül az jön velünk, aki épp ráér. Ez tulajdonképp egy zenei kollektíva, az emberek ki-be járkálnak, folyamatos a mozgás, ami mindig frissé teszi a zenét.

– A szövegeket Te írod?

– Ez mindig változó. A zenét ugyebár Lars hozza létre, a szövegek írásában pedig én is részt veszek. Mindezek ellenére nem lehet különbontani a feladatokat, én is hozzájárulok néhány dallam-ötlettel, de nem lehet elválasztani a két feladatkört.

– A saját meglátásom szerint az első album, a Fruit nagyon egységes volt, míg a most megjelent Out of Frequency-n már sokkal több stílus ötvöződik. Mik a főbb különbségek a két album között?

– Az sokkal érdekesebb, amit Te érzel, mint amit mi, hiszen folyamatosan ezt hallgatjuk, részt vettünk a születésében és belülről már nagyon nehezen tudjuk kifejezni, hogy... mit is kellene hallani rajta. Annyi biztos, hogy elektronikusabbá, ütősebbé szerettük volna tenni. Nem akartunk egy csendes albumot, inkább egy nagyzenekari, drámai, vad hangulatot szerettünk volna elérni. Úgy gondolom, ez nagy különbség. A másik pedig, ami meghatározta és létrehozta ezt a sokszínűséget, hogy a második album készítésekor már egy együttes voltunk évek óta, rengeteget utaztunk, és együttesként is sok mindenen mentünk keresztül, míg a Fruit-ot még azelőtt készítettük, hogy egyáltalán mi lettünk volna az Asteroids. A második albumot tehát már együttesként, míg az elsőt az első lépésekkel egy időben hoztuk létre. Lars szerzett egy stúdiót Koppenhága piros-lámpás körzetében, nagyon sokat lógtunk ott és ötleteltünk; neki ráadásul egy csomó vintage hangszere van, nagyon sok időt tölt a ritmusok és a fúvós szólamok kidolgozásával... Ráérünk, nem siettet senki. Mindegy az is, hogy otthon vagyunk-e, vagy épp turnézunk, ugyanis Lars most is hozott magával egy utazó mini-stúdiót, így folyamatosan alkot.

– Említetted a vintage hangszereket, és az Out of Frequency pszichedelikus popja tényleg a hetvenes évekbe repít vissza. Kaleidoszkópokat, kémfilmeket és Charlie Angyalait látok magam előtt. Van valami történeti szál, amely végigvezeti az albumot?

– Szeretnénk így látni, hiszen az albumunk a mi filmzenénk. Első, második, harmadik, negyedik szám – oka van annak, hogy miért úgy követik egymást a számok, ahogy. Szeretünk fiktív karaktereket és filmszerű albumokat létrehozni. Történeteket mesélünk a dalokkal, és ezek általában egy hullámhosszra kerülnek azon külső rezgésekkel, amik minket inspirálnak. Valóban szeretjük a kémfilmeket, a misztikus dolgokat, a maffia-sorozatokat – főleg a Sopranos-t és a The Wire-t –, és azokról az érzésekről írunk, amit mi is jól ismerünk. Tudjuk, hogy milyen mérgesnek, szerelmesnek, őrültnek lenni, félni valamitől. Minden dallal egy történetet akarunk megosztani, s ennek alanyai nem kifejezetten mi vagyunk. Talán nem én vagyok a gengszter a Major-ben, de alkotáskor mégis ilyen érzések inspirálnak minket, illetve természetesen azok a helyek, amelyek valamiben mások, mint a megszokott közegünk.

– Kik azok, akik Rád vannak hatással? Van példaképed a kedvenc énekeseid között?

– Főként férfi énekeseket hallgatva nőttem fel, mint Michael Jackson, Mick Jagger, Iggy Pop, Bob Dylan, Neil Young. Szeretem azt, ami nyers és személyes. Nem kell, hogy X-faktor-tökéletes legyen, nem kell a tanult és professzionális előadásmód. Szeretem, ha valaki egyedi és merész.

– Különleges énekhangod mellett sokan foglalkoznak a megjelenéseddel is, hiszen mindig nagyon csinos vagy, és sokszor szembemész a „normákkal”, érdekes és vidám stílusoddal a rajongóid számára lassan divatikonná is válsz. Mennyire tudatos ez? Magad állítod össze a ruhatárad – akár a hivatalos megjelenésekkor, akár a magánéletben –, vagy stylist segít?

– Először is köszönöm, ez a „divatikon” dolog nagyon meglepő és kedves (nagyon nevet – a szerk.). Általában magam állítom össze az öltözékeim, de a legújabb, hamarosan megjelenő videónk készítésekor találkoztam egy lánnyal, aki nagyon ráérzett arra, hogy mit szeretek – a csillám, a színek –, ő szerezte nekem azokat az arany flitteres, virágokkal díszített sortokat is, amiket ezen a turnén viseltem, és ez teljesen én vagyok. Ez most biztos furcsán fog hangzani, de igazából szeretek feltűnősködni és mutogatni magam, viszont nincs sok időm. Ez a kedves, új ismerős lány pedig gyakran küldözget nekem fotókat, ha rám gondol, és olyankor rábökök, hogy mi tetszik. Ez teljesen új szokás, de nagyon örülök neki, mert szinte ötletem sincs, hogy hol vásároljak új dolgokat, hiszen nagyon sokáig ugyanazokat a ruhákat hordtam.

– Az előbb elejtetted, hogy a Heart Attack videójában még a saját ruháidban voltál. Amikor megláttam a klipet, először persze arra gondoltam, hogy „jaj, de nagyon jó ez a szám”, viszont a második gondolatom már az volt, hogy „de ezek a ruhák aztán tényleg eszméletlenek”. Szóval erre nagyon kíváncsi voltam, és a videó alatti kommentekben is egyre többen érdeklődtek, hogy honnan van például az a flitteres ruha.

– Ez igazából egy nagyon vicces történet, mert mindössze két órám volt Koppenhágában, hogy összepakoljak, mielőtt visszautaztam volna Németországba a forgatásra. Kinyitottam a bőröndöm, és elkezdtem beledobálni mindent. Ekkor találtam meg azt a forrónadrágot is, amit a nagymamám gardróbjában találtunk. Persze sosem hordta, azt hiszem a 70-es években kapta ajándékként a British Airways-től. Szóval most a nagyi régi forrónacijában nyomulok. Az aktuális divatot, a tervezőket amúgy nem kifejezetten követem, elég széles skálán mozog az ízlésem. Van például egy Marc Jacobs kabátom, amit nagyon szeretek, de ezeket a drágább darabokat általában keverem az olcsóbb márkákkal.

– Szereted a feltűnő darabokat, de az is látszik rajtad, hogy a kényelem is fontos szempont.

– Igen, szeretem ha valami kényelmes. Nagyon sok kezes-lábasom van, sportcipőm, és kék-zöld csíkos, zakós összeállításom is nagyon szeretem. Ezen kívül a sapka is alapdarab, és persze a hangsúlyos kiegészítők, hatalmas nyakláncok.

– És kész is van a maffia-stlye?

– Bizony, bling-bling!

További fotók a blog Facebook-oldalán!