Amikor péntek este épp a kapud előtt állsz, és a kulcsod után matatsz, majd a baljós terminátorléptek zajára megfordulsz, és egy – a realitások talajától legalább húsz centire elrugaszkodott (értsd: esik-kel) – trendi, de annál üresebb tekintetű ifjú leány botladozik el mögötted, kétségtelenül elgondolkozol az élet nagy kérdésein. A tanulság még a liftajtó nyitódása előtt levonható: ami nem megy, nem kell erőltetni. Ez esetben ráadásul szó szerint. De miért is érezzük úgy mi, fiatal lányok, hogy egy hat-nyolc centiméternél magasabb saroknak létjogosultsága van az utcákon?
Magas sarkú kényszer
Ugyan mi a Szex és New York, a Gossip Girl és Lady Gaga generációi vagyunk (persze kinek melyik...), már Jane Austen Értelem és érzelem című regényében is olvasható egy igen kifejező rész, amely a magasságot egyértelműen az arc és az alak szépsége elé helyezi a nők külsejének megítélésében. Mindegyikünknek vannak olyan külső tulajdonságai, amikkel nem vagyunk elégedettek, és szívesen változtatnánk rajtuk, egy magas sarkú felhúzása – a slankító derékmegoldások, és a push-up melltartók társaként – pedig valóban az egyik legegyszerűbb megoldás, amivel a nők fele nagyjából le is tudhatja problémái nagy részét. Azonban ma már korántsem az ideális – tehát a sikkességet és nőiesebb tartást kölcsönző – magas sarkúk világát éljük.
A lényeg manapság már csak a látszat, ami – lássuk be – épp a látszatra adás miatt vall súlyos kudarcot. A nem megfelelő, és főként a trendek által ránk erőltetett, de egyáltalán nem hozzánk illő cipőcsodák ugyanis kizárólag röhejes megjelenést tudnak kölcsönözni; sikket és nőiességet semmiképp. Egy titok: a púpos botladozás nem menő. Hosszú távon pedig nem csak kívül, hanem a cipőn belül is gondok lehetnek, ráadásul az a táv nem is olyan hosszú egy ausztrál kutatócsoport tavalyi felmérése szerint, hiszen komoly torzulásokkal találkoztak a húszas éveik elején lévő alanyok járásmódjában is. A magassarkú cipők aranyszabályai között első számú prioritás a minőség, a belső kidolgozás mértéke, a kényelem. Persze az irreális magasságok, és a folyamatos viselés esetén már a minőség sem segít: látta már valaki az olvasók közül Victoria Beckham Louboutin-tól megviselt lábfejét? Ha nem, akkor érdemes, de semmiképp sem evés, vagy alvás előtt; nem szép látvány.
Amit a filmekben nem mutatnak
A legnagyobb mellényúlás tulajdonképp a körülmények téves felmérése, köszönhetően annak a hamis képnek, amit kedvenc sorozathősnőink mutattak számunkra éveken, pontosabban évadokon át. A tűsarkakon végigbulizott estéken művelődve nem csoda, ha mi is hasonló lábbelikben képzeljük el a hétfői shoppingolást, a szerdai mozit, a pénteki lányos koktélozást, és a szombati randevút. Mert egész hihető, hogy ez lehetséges. De hol a hiba a képen? Nos, kezdjük ott, hogy mindenki Carrie Bradshaw-ja, vagy épp Blair Waldorfja nem a sarki kínai cipőboltban vásárol. Ami viszont az igazán nagy félreértés: hősnőink a bejárati ajtótól a taxiig, majd a taxitól a bárpultig tipegnek csupán. És csapó. A legritkább esetben sem csinálnak kocsmatúrát, legyen az a manhattani vagy a budapesti, VII. kerületi SoHo. Nem sétálnak, nem szállnak fel a piros 7-esre, nem combinóznak. Ha pedig a való életből szeretnétek példát: Lady Gaga vörös szőnyeges tipegéseihez is kell néhány kétajtós szekrény, élő mankóként.
Amit mégis mutatnak a filmekben...
A tanulság
Ha tehát a cél a már többször emlegetett sikk és nőiesség, akkor első és legfontosabb a minőségi cipő, ami nem teszi tönkre a derekad, hátad, lábfejed, és emellett külsőre is igényes. Ezután következik a helyes járásmód és testtartás elsajátítása (szerencsére a YouTube tele van oktató videókkal), hogy a hasonló blogbejegyzéseik írói legközelebb ne belőled inspirálódjanak. A realitásokba visszarántó tanulság pedig: ha van pénzed a megfelelő cipőre, legyen pénzed taxira is. Ha az első kettő nem teljesül, a taxiig se fáradj el, vagy inkább indulj el otthonról kedvenc cipődben. Nem éri meg sem az öregkori bajok tetézését, sem a nyilvános zakózást követő megaláztatást. Tudjátok: magasról lehet csak igazán nagyot esni.
