És ezeket szokták úgy alá-fölé írni, hogy „munkatársunktól”, és nem hősködnek azzal, hogy hónapokig kutattak, mi több, hírmozaikokat helyeztek aprólékos munkával egymás mellé, amíg az infók és az egymást igazoló források nagy rendszerében kezdett kirajzolódni a súlyos igazság és vele együtt a nagy oknyomozási műalkotás. Bár készséggel elhiszem, hogy az Index szerkesztőségében megvan bőrkötésben a Gamagóri Simbun nevű újság minden megjelent példánya egészen 1975-ig visszamenőleg, de azért ne nézzük már egymást teljesen hülyének! Bár az a fordulat tényleg nagyon jó volt, hogy Mario Schönt a riporter már nem tudta megszólaltatni az ügyben, „mert már csak a sírját találtam meg a bécsi központi temetőben”. Ilyet utoljára amcsi filmekben láttam. Jó, tudom, azt mégse lehet leírni a köszönetnyilvánításban, hogy köszönjük az Alkotmányvédelmi Hivatal „XY” munkatársának értékes információit, szakértő észrevételeit, illetve a „Z” titkosszolgálat közreműködő együttműködését.
Béla dossziéja
Jó ez az Index-cikk KGBéláról, persze. Bravó, tényleg érdekes volt.
2014. 09. 25. 7:50
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!