1300 milliárd forint gyermekvédelmi és szociális kiadásokra
Ma már négyszer annyi támogatás jut erre a területre, mint 2010-ben.
Ma már négyszer annyi támogatás jut erre a területre, mint 2010-ben.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Jövő szeptembertől rátennék a kezüket a magyarok pénzére.

A balliberális szavazók is neheztelnek Magyar Péterre.

Olyan izgalmas, hogy biztosan nem akar lemaradni róla.

Szentkirályi Alexandra megmutatta, hogyan néz ki, amikor egy politikus válaszol a kérdésekre.

A lengyel alkotmánybíróság döntést hozott a bírák ügyében.

Sokan már most a választási ígéretek megszegését emlegetik.

Letartóztatták a bizottság tisztviselőjét és volt alelnökét.

Megy a hiszti ezerrel, az olimpiai bajnoknak semmi sem jó.

The government has repeatedly signaled that it is ready to help.

A vasútvonal fejlesztése a magyar közlekedéspolitika egyik legnagyobb infrastrukturális beruházása.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.