Kövér László vezető orosz politikust fogadott az Országházban
Nyikolaj Fjodorovval folytatott megbeszélésén a házelnök kijelentette: Magyarország kiemelt szerepet tulajdonít a két ország parlamenti együttműködésének.
Nyikolaj Fjodorovval folytatott megbeszélésén a házelnök kijelentette: Magyarország kiemelt szerepet tulajdonít a két ország parlamenti együttműködésének.

A lengyel nemzeti légitársaság szeptember 22-én indítja Budapest és Szöul közötti járatát, és hamarosan új járatokat indít a magyar fővárosból Prágába, Stuttgartba, Belgrádba és Szófiába is.
Ma kizárólag az Európai Unió (EU) és Törökország között létrejött, az illegális migráció feltartóztatásáról szóló megállapodás jelent valami fajta védelmet – mondta a külgazdasági és külügyminiszter.

Szeptember 30-án Budapestre látogat az Európai Unió soros elnökségét betöltő Finnország miniszterelnöke – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke hétfőn.
Federica Mogherini felszólította a kínai hatóságokat, hogy tartsák tiszteletben a gyülekezéshez, békés tüntetéshez és a szólásszabadsághoz való jogot.
Új fejezetet kívánunk nyitni az Egyesült Államokhoz fűződő kapcsolatokban – közölte a fehérorosz államfő John Bolton amerikai nemzetbiztonsági főtanácsadó minszki látogatása alkalmából.
A kétoldalú kereskedelmi forgalom is dinamikusan bővül, tavaly 16 százalékkal nőtt, és az eddigi adatok alapján idén is tartható ez a növekedési ütem.
Az egyre gyorsabban fejlődő ázsiai országok gazdasága nagy hatással van a nyitott magyar gazdaságra is, ezért érdemes szorosabbra fűzni az együttműködést Indiával – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter.

Igyekeztek a legsürgetőbb ügyekben pragmatikus tárgyalásokat folytatni és megegyezésre jutni a világ legfejlettebb ipari országainak vezetői.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Háziállat életét követelte a kegyetlen téli időjárás a III. kerületben.

Rosszul öregedtek Szabó Andrea kijelentései.

A feladatkört Réthelyi Miklóstól veszi át.

Brüsszelben kész a terv, de a nemzeti kormány kitart.

Az iráni tüntetőknek üzent Donald Trump.

Félelemből engedelmeskednek.

Davosban készülnek akcióba lépni.

Versenyképességi hátrány a kibocsátási normák javulása nélkül.

A lakosság együttműködésével megszűnhet a fenyőhelyzet.

Járvány nincs, de tömegesek a megbetegedések.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.