Ismét kórházba került Jimmy Carter volt amerikai elnök
Ismét kórházba került Jimmy Carter volt amerikai elnök – jelentette be helyi idő szerint hétfőn este az atlantai Carter Központ.
Ismét kórházba került Jimmy Carter volt amerikai elnök – jelentette be helyi idő szerint hétfőn este az atlantai Carter Központ.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Három másik vármegyére is érvényben van a veszélyjelzés.

A Tisza Párt vezére nem mondhat nemet Webernek.

A magyar kormány ezután is teljesíteni fogja vállalásait.

Le kellett zárni az M5-öst Kecskemétnél.

A közösségi médiában tette közzé bejegyzését.

Újabb bizonyíték a kettős mércére.

Fokozódik az amerikai nyomásgyakorlás Teheránnal szemben.

A Paris Saint-Germain sem a BL-ben, sem a bajnokságban nem áll az élen, míg a kupából hétfőn címvédőként esett ki.

A négyszeres Grammy-jelölt Charlie Puth első magyarországi koncertjét adja július 27-én.

Bondár Anna megtette a tőle telhetőt, hogy Venus Williams ellen játszhasson.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.