Toroczkai László: A roma jogvédők hergelik a cigányságot ellenünk
Az önbíráskodásról, a verekedésről készült felvételeket Toroczkai László megosztotta a 207 ezer követővel bíró Facebook-oldalán, majd nyilvános levelet küldött a legfőbb ügyésznek.
Az önbíráskodásról, a verekedésről készült felvételeket Toroczkai László megosztotta a 207 ezer követővel bíró Facebook-oldalán, majd nyilvános levelet küldött a legfőbb ügyésznek.

Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke szerint a Facebook durván beavatkozott a magyarországi európai parlamenti (EP-) választás kampányába azzal, hogy pénteken indoklás nélkül törölte az ő 207 ezer követővel rendelkező, hivatalos közösségi oldalát.
A nyár első napján Szegeden bont zászlót a Jobbik által korábban életre hívott, majd a bíróság által betiltott Magyar Gárdához hasonló önvédelmi szervezet – tudta meg a Magyar Nemzet.
Kormányzási tervekről és a gárda újraélesztéséről beszélt többek közt Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke a párt első majálisán a Hajógyári-szigeten.

Az ellenzéki összefogás nagyon komoly veszélyeket hordoz magában, mert a háttérben nemzetellenes ideológiájú globális erők állnak — mondta lapunknak a Mi Hazánk elnöke.

A Mi Hazánk Mozgalom elnöke szerint a márciusi ifjak 12 pontja ma is érvényes, mert a Fidesz és a balliberális ellenzék egyaránt felelős az ellopott és elsikkasztott rendszerváltásért.
Toroczkai László elmondta: ha pártja mandátumot nyer, akkor ő kész kiutazni Brüsszelbe, ahol az északi civilizáció program mellett állna ki.
Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke vezeti a párt európai parlamenti (EP)választási listáját – jelentette be a Mi Hazánk kampányfőnöke szerdán Budapesten.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Miniszterelenökséget vezető miniszterrel beszélget szerda reggel Németh Balázs.

Nem tud azonosulni a Tisza értékrendjével és politikai irányvonalával.

A friss adatok szerint négy szövetségi tartományban a szociális segélyben részesülők több mint fele nem német állampolgár.

A legtöbb helyen egy kis időre elköszönhetünk a napsütéstől.

Húsz ember volt a levegőben szétszakadó gép fedélzetén.

Hazánk nagy diplomáciai sikert ért el Washingtonban, de hamar kiderült, ki kinek az oldalán áll.

Szabadságot akarnak, nem behívót.

Örmény szurkolók várták a magyarok sztárját a repülőtéren.

Howard Webb szubjektív ítéletről beszélt, amikor a Liverpool hétvégi elvett gólja volt a téma.

Családja mellett kellett maradnia, a kivárás mellett döntött.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.