Újabb erődemonstrációkra készül a Mi Hazánk Mozgalom, miután a hatóság elutasította a párt cigány autonómia terve miatt tett feljelentést. Toroczkai László, a párt elnöke szerint a magyar állam nem védi meg a magyarokat és az ország területi egységét, ezért tüntetnek majd abban a négy megyében, ahol az Opre Roma Párt cigány autonómiát szeretne létrehozni. – A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozóiroda azzal az indokkal utasította el a feljelentésemet, hogy a cigány autonómia ideológiája, valamint a nekem küldött halálos fenyegetések és polgárháborúval való riogatás között nem találtak összefüggést – fogalmazott Toroczkai, aki közölte: elsőként a Heves megyei székhelyre, Egerbe mennek tüntetni.

Óriási szenzáció Tatabányán: kihalás szélén álló fajt találtak a Csónakázó-tóban + videó
Hiába van rajta a Nemzetközi Természetvédelmi Unió (IUCN) vörös listáján, Magyarországon nem korlátozzák a tartását.