Drámai véget ért a mezőfalvai szarvastámadás
A helyi vadászok három lövéssel terítették le a lakott területen randalírozó állatot.
A helyi vadászok három lövéssel terítették le a lakott területen randalírozó állatot.

Az eszköz nagyban segíti a tüdőbeteg gyerekek gyógyítását.

A határforgalom szigorítása miatt 2020-ban közel hetven százalékkal kevesebb vendégvadász érkezett hazánkba.

Jótékonysági vadászatot rendeztek országszerte; a befolyt 30-35 millió forintot kórházi gyermekosztályok kapják – közölte a vadászat főszervezője az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.
Elvették a vadászengedélyét Botswanában annak a két vélhetően külföldi vadásznak, aki november 24-én elejtett egy kutatási célokat szolgáló, nyomkövetőt viselő elefántot, és a bizonyíték elrejtése céljából megsemmisítette a nyakörvet.
Legkevesebb 110 emberrel, fulani pásztokkal és családjaikkal végeztek vadászok Maliban – tudatta egy helyi polgármester szombaton.
Az agrár- és vadgazdálkodók közötti kapcsolatot rendezi az egységes vadkárfelmérési protokoll bevezetése, ezzel pedig csökken a feszültség a szereplők között – hangzott el a 26. FeHoVa szakkiállításon.

Csütörtökön nyitotta meg kapuit és vasárnap estig látogatható a Kárpát-medence legjelentősebb fegyver-, horgász- és vadászrendezvénye, a FeHoVa a Hungexpo vásárközpont területén.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Borsodi hétköznapok.

A Tisza húszezer forintot fizetett a keményvonalas bűnözőknek, hogy elmenjenek a Lázárinfóra balhézni.

Ismét megnyílik az uniós forrásokhoz vezető út.

A fővárosban is esett a hó.

A helyi rendőrfőnök megszólalt.

Kaja Kallas sokat panaszkodik, de nem csak ő van szorult helyzetben.

A területet az orosz támadások kiindulópontjaként használják.

In the Prime Minister's view, the Tisza Party would not be able to tackle this task.

A főtt krumpli az egyik leggyakoribb köret, mégis sokszor okoz bosszúságot.

Már az a kedvesség is levett a lábamról, amivel a fiatal csinos pincér hölgy beinvitált a sörözőbe. Nem sejthette, hogy nagyon is tudatosan érkeztem.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.