Megélhetési népszínmű négy felvonásban

Huszonöt éve hazudják, hogy ez lesz az utolsó ütközet, de most győzniük kell.

Szily Laci, a balliberális megmondás apostola (Cink.hu) ringbe száll. Már fél éve járja a maga kanosszáját, mert egyszer egy asztalhoz ült Deutsch Tamással, végre itt az alkalom bizonyítani hűségét és veszettségét – Szőcs torkának ugrik. Hiszen az – egyetlen cikkben – hétszer vétette el annak a Földesnek a nevét, aki majdnem olyan híres újságíró, mint maga Szily Laci. Itt tévedésről szó nem lehet, ez biztos, hogy valami ördögi sértés. Pőcsnek, Lőcsnek és minden egyébnek elhordja Szőcsöt. Szép munka. Professzionálisan kivitelezett megélhetési értetlenség. A taps zúg, a ballibsi kebel feszül.

Csakhogy Szily másnapi cikkében így vezeti be Szőcs válaszát: „Ez itt az teljes levél”. Az olvasó már várja valamelyik jobboldali Szily dühödt reakcióját: „Laci, hogy használod te azt a névelőt? Tudom, hogy szándékosan törlöd a lábadat a magyar nyelvbe. Utánanéztem a korábbi írásaidban, tudod te azt helyesen használni. Csak nem akarod. Miért nem ásod ki mindjárt Kazinczyt, és hugyozol a szemgödrébe, te magyargyűlölő rohadék?!”

Bayer Zsolt, a jobboldal verőembere csatlakozik a küzdelemhez. Egy kicsit alázza Szilyt, egy kicsit gúnyolódik rajta, s amikor már az olvasó úgy érzi, hogy igaza van, és hibátlanul leplezi le a balliberális véleményvezér szánalmas kisstílűségét, Bayer tétet emel. Előkerül Szamuely és Engels, csak úgy fröcsögnek föl az évszázados démonok, az olvasó éppen úgy látja lobogni a polgárháború zászlóit, mint 1919-ben, de ezek a lobogók se nem vörösek, se nem fehérek. Az egyik zászlón véres hurka, a másikon székelykáposzta képe lobog. A zászlórudak tövében kondérok gőzölögnek.

Huszonöt éve mennek csatába. Huszonöt éve hazudják, hogy ez lesz az utolsó ütközet, de most győzniük kell. Huszonöt éve még az olvasó is elhitte. Huszonöt éve nézi ezt a hitvány, hazug darabot ripacsokkal, lőcsökkel és pőcsökkel. Az olvasó az expót csak egy fegyvernek látja Földes és Szőcs kezében, amire hivatkozva belerángathatják őt a polgárháborúba, ahogy Földest és Szőcsöt is csupán fegyvernek látja Bayer és Szily kezében, akik csak arra jók, hogy segítségükkel azok a másikba gázolhassanak.

Az olvasó most úgy érzi, hogy hiába volt Bayer nagy gyónása alig pár hete a Hír24-en, pont ott folytatja, ahol a bűnbánat előtt abbahagyta. Az olvasó úgy érzi továbbá, hogy Szily hiába tesz gesztusokat, ha később mindig megtér mesteréhez, Gyurcsány nagy mesemondójához, Tóta W. Árpádhoz. Íme az ócska komédia, amelyet az olvasó mégis tragédiaként él meg. Nem érti, vajon miért tartják huszonöt éve műsoron. Az előadás folytatódik. A nézőtér lassan kiürül.