Ezek után megpillantottam Dopemant, a balliberális oldal egykori alternatív köztársasági elnökét, amint a fenti eseteken felbuzdulva próbál pénzt szakítani. Ő új autóra gyűjt, eszébe sem jut a nyomorával hencegni – egy egykori gengszter-rappertől ez karakter-öngyilkosság is volna –, de a maga poénos módján azért ő is elővezeti a koldulást meg a bankszámlaszámot. Ezt látva már semmi mást nem éreztem, csakis szégyent.
Sickratman esete a koldulás megigazulása volt. Juhászé a koldulás dramaturgiai felhasználásának erős példája. Dopemané a Moszkva téri, „én nem játszom meg magam, megmondom őszintén, hogy töményre kell” típusú koldulás legkellemetlenebb pillanatait idézte fel. A kéregetés aktusához tartozó méltóság inflációja világos, akár a nap. Miként oldódik ki a személyiségből a koldulás képessége szükség helyett mohóság nyomán? Miként forintosul az emberi tartás? Ezekre a kérdésekre magam is hiába keresem a választ.
