Szépség – édesanyja csak így szólította. Kriszta már gyereknek is gyönyörű volt. Bárki meglátta, alig tudta levenni róla a szemét. Kicsiny arcának lírai szépségébe huncut báj vegyült, égszínkék szemeinek átható pillantása pedig csakhamar ellenállhatatlannak bizonyult a felnőttek számára. Már óvodáskorában megtanult bánni ezzel a gyengéd fegyverrel: szemének egyetlen tüneményes villanásával bármit elért, s nemcsak szülei, de még az idegenek is könnyen bűvkörébe kerültek a kis hercegnőnek – mert édesapja ekkortájt gyakran nevezte így, s a rokonok, ismerősök is sokszor utaltak e szavakkal Krisztára.
Tündöklően szépséges tinédzserré érett: a tökéletes metszésű archoz vékony test és formás kebel társult. A középiskolában mindenkinél népszerűbb volt, felsőbb évfolyamokból kerülgették a srácok, és még nem töltötte be a tizenhetet, amikor megismerkedett az egyetemista Tamással. Bár egyikük sem volt már szűz, Kriszta önmagát is meglepő odaadása és Tamás lelkes figyelmessége mégis megteremtette az illúziót, hogy valami különleges történik. Kriszta szerelmes lett.
Hogy aztán az egyetemen kinyíljon számára a világ, és újra meg újra megtapasztalja ezt a csodálatos érzést. Eleinte Gáborral, a fitneszedzővel, akinek hibátlan teste volt, bár nem volt se humora, se közös beszédtémája Krisztával. Jött Márk, a joghallgató, akivel talán együtt is marad, ha olyan jó teste van, mint Gábornak, csakhogy Márknak épp az értelem és a humor volt az erőssége. Aztán akár egy tornádó, mindent elsöprő erővel viharzott be Kriszta életébe Viktor, a sármos vállalkozó. Ő minden erényt egyesített, amit Gábor és Márk hordozott, s még utazni is szeretett, ami nagy öröm volt Kriszta számára, mert az elmúlt néhány évben ez lett a kedvenc időtöltése. Viktor gyönyörű, hófehér sportkocsival járt, ha kiszálltak, mindenki utánuk nézett – Kriszta ezt nagyon élvezte. Csakhogy Viktor nyughatatlan volt, nem akart se felnőni, se megérni, se elköteleződni – amint azt Kriszta barátnői egy belvárosi bisztró teraszán többször is megállapították. Gyerekvállalásról hallani sem akart, s amikor Kriszta ebbe is kezdett lassan beletörődni, váratlanul rajtakapta Viktort egy másik nővel – Krisztára mintha ráomlott volna a világ. Nem is a megcsalás fájt neki igazán, hanem az, hogy amikor szakított Viktorral, az nem könyörgött megbocsátásért, hanem egyszerűen tudomásul vette, vállat vont, és szó nélkül kisétált Kriszta életéből. A következő év úgy telt, mint egy lidérces álom: Kriszta tizenöt kilót fogyott, és egy egész életre való könnyet sírt el – legalábbis így fogalmazott, amikor a barátnőivel beszélt telefonon, mert a bisztróban ebben az évben színét sem látták.
Kriszta a pokol tornácáról öntudatos szingliként tért vissza az életbe. A pasikat szexre használja, s bár barátnőinek azt mondja, hogy időről időre esélyt ad ennek vagy annak a kapcsolatnak, ha olyasvalakit sodor elé a sors, aki képes megugrani Viktor kvalitásait, de sajnos nincs szerencséje: úgy tűnik, ez a fajta valahogy nem tud elköteleződni. Néha arra gondol, hogy a rosszfiúkra bukik, néha arra, hogy talán túl nagyok az elvárásai – de ez biztosan nincs így: ő csak szerelmes akar lenni egy hozzá méltó Férfiba. Olyanba, aki tudja, mi kell egy Igazi Nőnek – Kriszta ezeket a szavakat mindig nagy kezdőbetűkkel írja le, épp ahogy a nevét. Hiszen ő olyan izgalmas, édes és imádni való lány, hogy élő férfi nem látta még a pénztárcáját. A pasik versengenek azért, hogy nevessenek a poénjain, felsegítsék a kabátját, fizessék az éttermi és a taxiszámláit. A szerencsésebbeknek Kriszta azt is megengedi, hogy egzotikus országokba vigyék magukkal vagy ékszerekkel lepjék meg, ezekért cserébe pedig nemcsak a csodás személyiségét kapják, hanem a legjobb szexet – ez Kriszta szilárd meggyőződése.
Kriszta lassan elhagyja a negyvenet, aztán az ötvenet. Jönnek a ráncok, jön a narancsbőr – a tömeges udvarlás intenzitása fokozatosan alábbhagy: a sármos vállalkozók, a trópusi utazások és az elegáns éttermek kikopnak a mindennapokból. Valahogy a viccein sem kacagnak már olyan jóízűen a kollégák, és a hisztijeit is mintha nehezebben tűrnék, pedig rég nem olyan nyafka már, mint a húszas éveiben. Keményen küzd az öregedés ellen, de a szépséggel kötött sok évtizedes szövetsége lassan felbomlik. Kriszta egyre dühösebb a világra. Ki a bűnös: az a sok ember, aki egy életen át azt hazudta, hogy neki mennyi minden jár, vagy ő, aki elhitte ezt? S az égszínkék szemeken át többé már nem a hercegnő pillantása villan – a leomló vakolat mögül riadtan mered a világba a szörnyeteg.
