A családon belüli erőszakkal viccelődni kreténség – az Index ezzel a címmel gyűjti a kattintásokat legfrissebb pogromjához. A túlhajszolt érzékenység, a minden bokorban falloszfasizmust sejtő üldöztetéses téboly aktuális célpontja az RTL Reggelijének műsorvezetője, Fehér Tibor, aki a két másik jelen lévő színész által előadott fiktív karakterek közti asszonyverésre poénkodva így reagált: „Biztos megérdemelte.” Mármint a színjátszott verést a színjátszott feleség.
Az írásait Sixx néven jegyző Varga Attila, az Index verőembere, a szappanoperákat és valóságshow-kat nagykanállal zabáló kultúrkomisszár természetesen azon nyomban eszeveszett szemforgatásba kezdett, mondván, Fehér Tibor itt és most bántalmazott nőket zaklatott fel, amiért „érzékenységi vagy emberségi tréninget” javasol neki. Tőlünk keletre az ilyen „tanfolyamok” kínai átnevelőtáborokban zajlanak, gondolom, Sixx ismeri az ennek megfelelő hazai intézményeket, amelyek a Gulagnál bizonyára kevésbé hatékonyak, de eljön majd a nap, amikor végre mindannyian megcsodálhatjuk az 1984-ben és a Mechanikus narancsban megjósolt jövőt – azon a napon a megfelelő elmekontroll-technikák révén valamennyi deviáns gondolat és otromba poén egy csapásra törlődik az emberi elmékből.
Addig is, amíg el nem érkezik a politikai korrektség aranykora, minden vicc mellé csendőrt kell állítani – vagy legalább egy olyan lelkes vamzert, mint az Index kulturális helytartója, aki kellően megszégyenít, ha rosszul viccelsz. Mert minden vicc sérthet valakit: a szőke nőket, a kanos férfiakat, a far-hátat ropogtató öregeket, a nyugatra vándorló fiatalokat, a közmunkára igyekvő cigányokat, a senki által nem képviselt törpéket, a szombaton elektromos áramot nem használó zsidókat, a zsugoriságukról világszerte hírhedt skótokat – vagy akár a családon belül bántalmazott nőket.
Csakhogy itt ilyesmiről szó sem esett: a poén funkciója ebben a beszélgetésben kifejezetten az volt, hogy előadója groteszk gúnnyal kacsintson ki az országot benépesítő vak komondorok hétköznapjaira, s ezzel kulturális kontextusba helyezze a bántalmazást, amelynek kapcsán a tagadás és az áldozathibáztatás a magyar társadalom két alapvető reflexe. Persze Sixx azt szeretné, ha ilyen témáról csakis az ELTE gender tanszékének valamelyik papnője beszélhetne, miközben mi imazsámolyokon térdepelve a politikai korrektség zsoltárjait mormoljuk, és nagyon vigyázunk, nehogy istenkáromlást kövessünk el azzal, hogy a világ történéseit a magunk módján reagálva dolgozzuk fel – hisz e célra megvan a CEU-n felszentelt szakember. Nekünk, gyarmatlakó bugrisoknak nem adatik meg, hogy traumáinkat a Simpsons vagy a South Park módjára akár vicces, akár groteszk eszközökkel közelítsük meg. Ha a nagy Amerikában teszik ezt azok, akik igazán értenek hozzá, akár a Rick és Morty, akár a Family Guy képében, akkor Sixx és az Index szerkesztősége ünnepel: éljen a szólásszabadság! Ha azonban ugyanennek a töredékét itt, Kelet-Európában merészeli elkövetni bárki, azt Sixx nem engedi, hiszen kreténség. Nos, a klerikális jobboldal képmutató fundamentalistái meg a szélsőséges iszlamizmus elvakult dzsihadistái épp ugyanígy érvelnek a szabad viccelődés ellen.
Ha már itt tartunk: amikor egy újságíró a vak komondorral tréfálkozik, az nem sérti véletlenül a bántalmazott nőket? Ez ugyanis sokszor megtörtént az elmúlt évek során az Index virtuális hasábjain. Vagy ha Sixx épp összefoglalót ír egy Trónok harca epizódról, és szokása szerint egy gyilkosság kapcsán viccelődik, azzal nem zaklatja fel azoknak a hozzátartozóit, akik az elmúlt évtizedekben erőszakos halált haltak? Vujity Tvrtkónak valamennyiük címe és telefonszáma megvan, úgyhogy bármikor utána is járhatunk a dolognak. Hát amikor Sixx azon gúnyolódik, hogy a tegnapi adásban ez vagy az a valóságshow-hős miként dugott félre, az nem sérti mindazok érzékenységét, akiket partnereik megcsaltak, elárultak, cserben hagytak? Ezek a poénok mind-mind beleférnek, kedves Varga Attila? Ez a képmutatás nem pusztán hazug és álságos, de pillanatnyilag kifejezetten kontraproduktív is az importja abból az országból, amelyik épp most roppan bele a túlhajtott politikai korrektségbe.
Köszönetet szeretnék mondani ugyanakkor Kiss Ramónának, aki a fent említett interjú során nem engedte, hogy beszélgetőtársai a családon belüli bántalmazást genderproblémának tüntessék fel, hanem szót emelt azokért a férfi áldozatokért, akiknek a jajszavát a bántalmazott nők panaszainál is kevésbé hajlandó meghallani a társadalom – sérelmeiket felváltva tagadja le és gúnyolja ki őket az emberi arcát rohamosan elvesztő, szélsőséges feminizmus.
