Erkölcsi fordulatra várva

A Fideszt a saját pályáján nem lehet megverni – és úgy gondolom, hogy nem is érdemes. 2018-ban kiderül, hogy képes-e bárki új paradigmát nyitni.

Puzsér Róbert
2017. 12. 28. 14:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nincsenek nagy elvárásaim a politikai pártokkal szemben. Aki ma politikusnak áll, egy olyan ringbe lép bokszkesztyűben, ahol a Fidesz lőfegyverrel vadászik rá, és az MSZP szamurájkarddal próbálja fölaprítani. Itt ezermilliárdokról van szó, úgyhogy nincs irgalom, és nincsenek szabályok. A hatalommal és a joggal való szemérmetlen visszaélés terén talán csak annyi változott, hogy az elkövetők egyre kevésbé figyelnek a látszatra, a pszichopátiás működést ugyanis a szavazók meg a szektatagok kifejezetten díjazzák, amint azt az Orbán és Gyurcsány iránt táplált személyi kultusz is jelzi. Kalandorok, pszichopaták, ködevők, kétes egzisztenciák meg néhány idealista – minden párt és mozgalom ilyen figurákból szerveződik, mert a tömegdemokrácia mechanizmusa egyrészt taszítja, másrészt ledarálja azokat, akik az elvek és a gyakorlat közti kompromisszumokat keresik, akik nem hajlandók nyilvánvaló hazugságokkal házalni, akik nem akarnak sem megmentőként, sem mártírként tetszelegni. Egészséges lelkű polgároknak, tisztességes értelmiségieknek nem való a politika: nem képesek teljesíteni, és még rosszul is érzik magukat.

Rég nem idealizálok politikust: nem várom el, hogy feddhetetlen vagy hiteles legyen, mert tudom, hogy nem az. Mindegyikük a Maslow-piramison meg az aktuális közvélemény-kutatási adatokon kapaszkodik fölfelé, a jóllakott egyén igazságai ugyanis mindig megelőzik a közösség érdekeit, épp ahogy a pillanat uralása mindig megelőzi az elemi korrektség szempontjait. Ma már bőven beérném azzal, hogy a politikus legyen jó szolga, intézze a közösség ügyeit, aztán időről időre válasszunk helyette valaki mást. Ne legyenek dinasztiák, ne éljenek klánok évtizedeken át abból, hogy a családfő az Országgyűlésben gombokat nyomogat! A pártoktól sem várok el sokat: ne vigyék csődbe az országot, és ne vezessék ki az Európai Unióból! Ha ennél többet várnék, már képtelen volnék választani, és egyáltalán nem raknék ikszet sehova.

Viszolygok a Fidesztől: úgy gondolom, hogy Magyarország mindent elveszít, ami akár magyarrá, akár európaivá teszi, ha hatalomban hagyja ezeket a cinikus és korrupt szociopatákat, akik szétverik az oktatást, elbulvárosítják a kultúrát, széthordják a nemzeti vagyont, elzüllesztik az egészségügyet, és százezreket üldöznek el külföldre. Ha ők maradnak, az ország nem a versenyképességét, hanem a lelkét és a jövőjét veszíti el. Csakhogy velük szemben más hazug kalandorok állnak, akikre nyilvánvalóan nem lehet rábízni a kormányt, mert az országot már másnap szakadékba vezetnék. Éhesek és revansra vágynak: nem Magyarországot akarják felemelni, hanem a céges haverjaiknak, a feleségeiknek meg a kölykeiknek pozíciókat biztosítani. A magyar társadalom újra két pogány közé szorult, és nincsenek sem demokratikus intézmények, sem egy öntudatos polgári centrum, amely azokat némi önmérsékletre kényszeríthetné.

2018-ban egy olyan pártra szeretnék szavazni, amelyik végre nem pusztán elszámoltatással meg szociális ígéretekkel kampányol, hanem a társadalmat igyekszik megvédeni a politikai osztálytól, továbbá hajlandó reflektálni a demokratikus intézményrendszer, a jogállami működés és a közéleti beszéd mély válságára. Nem pusztán arányos választási rendszert és független ügyészséget szeretnék, hanem a politikai reklámok visszaszorítását, a gazdaság és a politika szétválasztását, kampányreformot, kicsi, átlátható és hatékony állami szektort. Olyan politikai erőre szeretnék szavazni, amely szembe mer nézni a huszonegyedik század nagy erkölcsi dilemmáival: az abortusszal, az iszlámmal való együttélés problémájával, a bolygó kizsákmányolásának fenntarthatatlanságával, a fegyverviselés, a könnyű drogok, a prostitúció és az eutanázia legalizálásának kérdéseivel. Olyan pártra szeretnék szavazni, ami nem a tömeget szolgálja ki, hanem ami készen áll a huszonegyedik századba vezetni Magyarországot. A Fideszt a saját pályáján nem lehet megverni – és úgy gondolom, hogy nem is érdemes. 2018-ban kiderül, hogy képes-e bárki új paradigmát nyitni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.