Nincsenek nagy elvárásaim a politikai pártokkal szemben. Aki ma politikusnak áll, egy olyan ringbe lép bokszkesztyűben, ahol a Fidesz lőfegyverrel vadászik rá, és az MSZP szamurájkarddal próbálja fölaprítani. Itt ezermilliárdokról van szó, úgyhogy nincs irgalom, és nincsenek szabályok. A hatalommal és a joggal való szemérmetlen visszaélés terén talán csak annyi változott, hogy az elkövetők egyre kevésbé figyelnek a látszatra, a pszichopátiás működést ugyanis a szavazók meg a szektatagok kifejezetten díjazzák, amint azt az Orbán és Gyurcsány iránt táplált személyi kultusz is jelzi. Kalandorok, pszichopaták, ködevők, kétes egzisztenciák meg néhány idealista – minden párt és mozgalom ilyen figurákból szerveződik, mert a tömegdemokrácia mechanizmusa egyrészt taszítja, másrészt ledarálja azokat, akik az elvek és a gyakorlat közti kompromisszumokat keresik, akik nem hajlandók nyilvánvaló hazugságokkal házalni, akik nem akarnak sem megmentőként, sem mártírként tetszelegni. Egészséges lelkű polgároknak, tisztességes értelmiségieknek nem való a politika: nem képesek teljesíteni, és még rosszul is érzik magukat.
Rég nem idealizálok politikust: nem várom el, hogy feddhetetlen vagy hiteles legyen, mert tudom, hogy nem az. Mindegyikük a Maslow-piramison meg az aktuális közvélemény-kutatási adatokon kapaszkodik fölfelé, a jóllakott egyén igazságai ugyanis mindig megelőzik a közösség érdekeit, épp ahogy a pillanat uralása mindig megelőzi az elemi korrektség szempontjait. Ma már bőven beérném azzal, hogy a politikus legyen jó szolga, intézze a közösség ügyeit, aztán időről időre válasszunk helyette valaki mást. Ne legyenek dinasztiák, ne éljenek klánok évtizedeken át abból, hogy a családfő az Országgyűlésben gombokat nyomogat! A pártoktól sem várok el sokat: ne vigyék csődbe az országot, és ne vezessék ki az Európai Unióból! Ha ennél többet várnék, már képtelen volnék választani, és egyáltalán nem raknék ikszet sehova.
Viszolygok a Fidesztől: úgy gondolom, hogy Magyarország mindent elveszít, ami akár magyarrá, akár európaivá teszi, ha hatalomban hagyja ezeket a cinikus és korrupt szociopatákat, akik szétverik az oktatást, elbulvárosítják a kultúrát, széthordják a nemzeti vagyont, elzüllesztik az egészségügyet, és százezreket üldöznek el külföldre. Ha ők maradnak, az ország nem a versenyképességét, hanem a lelkét és a jövőjét veszíti el. Csakhogy velük szemben más hazug kalandorok állnak, akikre nyilvánvalóan nem lehet rábízni a kormányt, mert az országot már másnap szakadékba vezetnék. Éhesek és revansra vágynak: nem Magyarországot akarják felemelni, hanem a céges haverjaiknak, a feleségeiknek meg a kölykeiknek pozíciókat biztosítani. A magyar társadalom újra két pogány közé szorult, és nincsenek sem demokratikus intézmények, sem egy öntudatos polgári centrum, amely azokat némi önmérsékletre kényszeríthetné.
2018-ban egy olyan pártra szeretnék szavazni, amelyik végre nem pusztán elszámoltatással meg szociális ígéretekkel kampányol, hanem a társadalmat igyekszik megvédeni a politikai osztálytól, továbbá hajlandó reflektálni a demokratikus intézményrendszer, a jogállami működés és a közéleti beszéd mély válságára. Nem pusztán arányos választási rendszert és független ügyészséget szeretnék, hanem a politikai reklámok visszaszorítását, a gazdaság és a politika szétválasztását, kampányreformot, kicsi, átlátható és hatékony állami szektort. Olyan politikai erőre szeretnék szavazni, amely szembe mer nézni a huszonegyedik század nagy erkölcsi dilemmáival: az abortusszal, az iszlámmal való együttélés problémájával, a bolygó kizsákmányolásának fenntarthatatlanságával, a fegyverviselés, a könnyű drogok, a prostitúció és az eutanázia legalizálásának kérdéseivel. Olyan pártra szeretnék szavazni, ami nem a tömeget szolgálja ki, hanem ami készen áll a huszonegyedik századba vezetni Magyarországot. A Fideszt a saját pályáján nem lehet megverni – és úgy gondolom, hogy nem is érdemes. 2018-ban kiderül, hogy képes-e bárki új paradigmát nyitni.
