Facebook: az új évszázad zsarnoksága

A technológia fejlődése nemcsak a mindennapi életet, de a zsarnokság természetét is megváltoztatta.

Puzsér Róbert
2016. 03. 24. 10:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A technológia fejlődése nemcsak a mindennapi életet, de a zsarnokság természetét is megváltoztatta. A régi vágású diktátorokkal, mint Pinochet, Ceausescu vagy Kim Dzsongun, tudjuk, hányadán állunk, ismerjük az általuk uralt rendszerek működését: a terrort, a jogfosztást, az állam szenvtelen és gyilkos közönyét. Ha azonban a Facebookot alapító Mark Zuckerbergre pillantunk, egy mindig mosolygó, fiatal milliárdost látunk, a testet öltött amerikai álmot, szegénylegényt, aki elnyerte a fele királyságot. Csakhogy a valóságos Zuckerberg egy kegyetlen zsarnok, az általa működtetett gépezet pedig legalább annyira fenyegeti a szabadságot, mint a Vörös Hadsereg atom-tengeralattjárói vagy a Wehrmacht páncélosai.

A science-fiction irodalmának cyberpunk-mítoszai az informatika fejlődése nyomán egyre-másra váltak valóra, egy lényeges elem azonban sokáig hiányzott: a központi agy, ahová az információk befutnak, s amely organizálja a világméretű hálózatot. A Facebook robbanásszerű térhódításával az internetet uraló szuperszámítógép megszületett: ma már nem a Facebook tartozik az internethez, hanem az internet a Facebookhoz. A Facebook többé nem egy szolgáltatás a neten, épp ellenkezőleg: a netes tartalmak szinte mind a Facebook által jutnak el a felhasználókhoz.

Olyan kommunikációs platform született, ahol a plázákban tenyésztett fogyasztók tömegei saját bulvárlapot szerkeszthetnek az életükről. A bulvár semmitmondása és a reklámok alapvető hazugsága, mely szerint a fogyasztás boldogságot okoz, Facebook-felhasználók százmilliói számára váltak olyan kulturális referenciákká és magatartásmintákká, amelyeket kényszeresen másolniuk kell. A Facebook hírfolyama az önfeledt boldogság, a felpezsdítő élmények, a kiegyensúlyozott, mégis változatos párkapcsolat, valamint az egzotikus nyaralás olyan széles körű és általános demonstrációja, amely ismerősök tömegeit frusztrálja a halálba, hiszen mindegyikük ilyen életre vágyik. A Facebook percről percre győzi meg felhasználóit arról, hogy ez az élet igenis létezik, továbbá elérhető, csak nekik még nem sikerült elsajátítaniuk. S miközben antidepresszánsokkal, nyugtatókkal, vagy szeszes italokkal ütik magukat, kétségbeesetten próbálnak beszállni a versenybe, és egy-egy jól sikerült szelfivel azt hazudni, hogy az életük ugyanolyan sikeres, fiatalos, trendi, dinamikus és menő, mint egy szénsavasüdítőital-reklám bármelyik szereplőjének. Azt az olthatatlan elégedetlenséggel vegyes fogyasztói mohóságot, amelyet a céges hirdetések keltenek, a Facebook-élmény a végletekig fokozza, nemzedékek valóságról alkotott képét hamisítva és nyomorítva meg.

Zuckerberg előtt az volt a széles körben sikeresnek és korrektnek tekintett üzleti modell, ahogy a Google a YouTube-ot működteti: ha egy művész gyárt egy videót, és feltölti, a nézettség után pénzt kap – ha sokan nézik meg a videóját, sok pénzt, ha kevesen, akkor keveset. A Facebook máshogy működik, egyetlen centet sem fizet a tartalom és a kattintások után, hanem megfordítja a fenti logikát: ha azt akarod, hogy az általad közölt tartalmat sokan lássák, fizess sokat, és a rendszer a pénzedért sok emberhez kiutalja, ha azonban nem fizetsz, ne csodálkozz, hogy csak kevés felhasználóhoz jutsz el. Zuckerberg azért teheti meg ezt, mert a Facebook egy monopólium. Természetes következmény, hogy egy ilyen működés azokat a nézeteket segíti érvényesülni, amelyek mögött jelentős mértékű tőke áll.

A Facebook persze nem pusztán egy hatékony hirdetési felület – ha az volna, gyorsan elbukna, mint teleshop a nézettségi versenyben. A pénzért vásárolt elérések a hírfolyamoknak csupán csekély hányadát adják, a Facebook-élmény nagy részében mindenki olyan hírekkel és véleményekkel szembesül, amelyekkel egyet is ért. A rendszer folyamatosan profilozza a felhasználóit – bőrszínüket, zenei ízlésüket és politikai preferenciáikat egyaránt ismeri. Ha valakit kormánypártiként azonosít, az szinte soha nem találkozik olyan tartalommal, amely az ellenzéki álláspontot ismerteti, s egy ellenzéki beállítottságú állampolgár ugyanígy nem kap esélyt arra, hogy kormánypárti érvekről értesüljön. Egy autókért rajongó felhasználó nem ismeri meg a globális klímaváltozás tényeit, egy feminista aktivista azonban azonnal hozzájut a férfiak által családon belül elkövetett erőszakos bűncselekmények híreihez. A Facebook működése az általános politikai szektásodásnak és a centrumszavazók eltűnésének legfőbb oka. Felszámolja a valóság élményének azt a részét, amely a felhasználót képes volna kimozdítani szellemi tunyaságából, miközben folyamatosan azt hazudja neki, hogy az egész világ az ő kedvéért van, ugyanis ő a király. Megvilágító erejű szentencia, hogy a Google a kiindulópont, a Facebook pedig a végállomás.

A lájkolás az a misztikus pillanat, amikor Zuckerberg a döntés jogát a tömegember kezébe adja. Ha a Facebooknak nincs konkrét üzleti vagy politikai érdeke, mindig a sötéten örvénylő tömeg dönt – nem értelmiségi szerkesztők vagy közírók, hanem a plázák meg a kocsmák népe, amely lelkesülten kiált hurrát, ha Hajdú Péter a feleségéről vagy a kiskorú lányáról fürdőruhás képet közöl, s amely közönyösen kattint el, amikor Szörényi és Bródy a Városliget fáit védelmezi. A Facebook működése tankönyvbe illő példa arra, hogy a csekély létszámú, de tőkeerős elit miként lép szövetségre a tömeggel, s miként adja át neki hatalmának fejében a nyilvánosságot és a közkultúrát. Mi sem igazolja ezt ékesebben, mint hogy a Facebookon egyetlen közszereplő sem tilthatja le a kommentelést, bármilyen kevéssé legyen is fogékony arra a tömény cigányozásra, zsidózásra, nácizásra, komcsizásra és egyéb mocskolásra, amit a trolltömegek nap mint nap elővezetnek.

A Facebookon bármilyen közösségi aktivitást folytatni – főleg itt, a gyarmatokon – rendkívül kiszolgáltatott tevékenység. A Facebook a profitmaximalizálás szellemében nem működtet magyar nyelvű ügyfélszolgálatot – ha bizonyos számú felhasználó feljelent egy oldalt, azt a rendszer indoklás nélkül törli. Jól látható, hogy semmilyen egységes joggyakorlatról vagy alkalmazott elvről nincs szó: a Facebook önkényesen és sokszor alaptalanul töröl bejegyzéseket vagy teljes oldalakat. Fellebbezés vagy méltányos eljárás lehetősége fel sem merül, hacsak a sértettnek nincs pár tízezer dollárja meg néhány éve, ami alatt Kaliforniában az illetékes bíróság meghozza döntését. Mindez addig persze nem zavarja a politikai mainstreamet, amíg szélsőjobbos oldalak tűnnek el, de ugyan mi a biztosíték arra, hogy Zuckerberg holnap nem azokat a tartalmakat számolja majd fel, amelyek mondjuk szabályozást sürgetnek a technológiai cégekkel szemben? Jelenleg nincs politikus se demokráciában, se diktatúrában, aki olyan véleményterrort képes üzemeltetni, és olyan mértékben képes korlátozni a szólásszabadságot, mint Mark Zuckerberg.

A KGB vagy a CIA álmaiban sem remélte, hogy egy nap olyan mennyiségű ismerete lesz az állampolgárokról, amilyenek a Facebook szerverein fellelhetők. A Facebook ismeri a hajszínedet, a vallásodat, a szexuális preferenciádat, tudja, kik a barátaid és kik voltak a szeretőid. Ha valaha feltöltöttél egy képet magadról, azt már hiába törlöd – mindörökre ott marad az aktádban. S a Facebook intelligens algoritmusokkal újra meg újra átfésüli és kiegészíti a nyilvántartásait – ma még csak cégek részére árusítja, hogy ki igényel potencianövelő gyógyszert, nyaralási tippet vagy társkereső szolgáltatást, holnap már politikusoknak ad el listákat olyan állampolgárok adataival, akiket potenciálisan mozgósítani tudnak a médiademokrácia kirakatrendezvényeire, a négyévenként megrendezett választásokra. Holnapután majd diktatúráknak adja el ellenzéki állampolgárok neveit – miért ne, ha jól fizetnek?

A Facebook-birodalom a hatályos törvények felett áll – úgy nő és vásárolja fel sorban a konkurenseit, hogy szinte egyáltalán nem adózik: Angliában tavaly 4327 font társasági adót fizetett be, ami kevesebb, mint egy átlagos brit munkás éves adóterhe, a politikusok azonban nem mernek szembeszállni a birodalommal, hiszen már a következő kampány során fizetniük kell a Facebooknak a reklámfelületekért, különben elkerülhetetlen a bukás. Ma Mark Zuckerberg hatalma kiterjedtebb, mint bármelyik politikusé – még pár év, és az ő akaratával szemben többé nem lehet kormányzati befolyáshoz jutni egyetlen nyugati országban sem.

A Facebook ma nem kevésbé fenyegető kihívás a civilizációnk számára, mint akár az iszlamizmus. Ha nem számoljuk fel ezt a fojtogató monopóliumot, ha nem adóztatjuk, nem szabályozzuk, és nem tesszük átláthatóvá a működését, annak ugyanolyan beláthatatlanok a következményei, mintha a bevándorlók tömegei előtt megnyitnánk Európa határait. A népvándorlás veszélyeit értjük, mert vannak hozzá történelmi analógiáink – a Facebookhoz nincsenek. Ezt a fajta diktatúrát még maga Orwell sem láthatta, a zsarnoki önkény ilyen mértékű koncentráltsága ép ésszel talán fel sem fogható – mégis meg kell állítanunk, mert ekkora hatalom sem állam, sem cég, sem ember kezében nem lehet.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.