Kezdetben egy férfi meg egy asszony élt csak a Földön. Egy napon az asszony az erdőbe ment, rőzsét akart szedni. Hirtelen zajt hallott egy sűrű bokor ágai közül. Csodálkozva fordult oda. Egy hang hallatszik a bokorból és így szól a hang: „Jöjj ide, mondok neked valamit, titkot árulok el neked.” Az asszony kíváncsi természetű volt, közelebb lépett és az egyik bokron csodálatos lényt látott. Olyan volt, mint egy sárkány. Még közelebb ment hozzá és megkérdezte: „Ki vagy és mit akarsz?” És a lény válaszolt: „Én vagyok Kizimu és jót teszek veletek. Itt van két gyümölcs, drága kincset rejtenek magukban. Ne nyisd ki őket! Előbb add oda az egyiket a férjednek, az egyik az övé, mert mindegyikteknek egy-egy gyümölcs jut. És ha odaadtad férjednek az ő gyümölcsét, bontsa ki és ami benne van, azt öntse a mellére, aztán vedd a tiédet és nyisd ki. Ami benne van, öntsd a nyakadra és boldog leszel.” Az asszony fogta a két gyümölcsöt, hazament és elmondta a férjének a történteket; de azt elhallgatta, hogy Kizimut ugyanolyan gyümölcsöt küldött a férfinak is. Elrejtőzött egy zugban és kinyitotta a gyümölcsöt. Varázslatos por buggyant ki belőle. A mellére öntötte. Egyszerre csak szégyenkezést érzett, zavarodott lett, észrevette magán, hogy asszony. Ura közben az erdőbe ment; egy bokorból hirtelen zajt hallott, ugyanazt a hangot. Közelebb ment és Kizimut így szólt: „Megkaptad a gyümölcsöt, amit az asszonnyal küldtem?” „Nem, semmit sem kaptam.” „Az asszonyod rosszul cselekedett. Egy gyümölcsöt adtam neki és megparancsoltam, mondja meg neked, hogy nyisd ki a tartalmát és öntsd a melledre. De nem baj, itt egy másik.” A férfi elvette a gyümölcsöt és még mielőtt a kunyhóba ért volna, kinyitotta és a mellére öntötte. Egyszeriben felismerte, hogy férfi és vágyat érzett szívében. Visszatért a kunyhóba, és életében először veszekedni kezdett asszonyával. „Miért nem mondtad meg nekem, hogy mit kaptál Kizimutól? Miért nyitottad ki előbb a gyümölcsöt? Nekem kellett volna kinyitnom először!” Így kezdtek veszekedni és azóta veszekednek egyre többet és többet. Ezt a rövid baluba eredetmondát azzal a céllal rángattam elő a kognitív tudás homályából, hogy megmutassam, a „civilizációtól” távol élő népeket is foglalkoztatja a veszekedés eredete és miértje.
A veszekedés a vita egyik leggyakoribb és „legnépszerűbb” típusa. Jellemzője, hogy a felek indulataikat, érzelmi feszültségeiket vezetik le egymáson, agresszív személyes támadáson és fenyegetésen keresztül. A veszekedés egyetlen célja az ellenfél legyőzése és teljes megsemmisítése. Ezek a veszekedés általános jellemzői, azonban ha egy nő és egy férfi között lezajló veszekedést vizsgálunk, több tényezőt is figyelembe kell vennünk. Először is, hogy nőről és férfiről van szó. S nem elég itt Karinthy Frigyes Capilláriájából származó szállóigére gondolnunk: „Férfi és nő hogy érthetnék meg egymást? Hisz mind a kettő mást akar – a férfi a nőt, a nő a férfit.”, mert ennél többről van szó. Ez a nemi különbség magával vonja a szocializációs eltéréseket és az ezekből fakadó viselkedési minták elkülönülését, amihez szervesen kapcsolódik a nemi jegyek sztereotipizálása is. A férfi feladata, hogy dolgozzon és fenntartsa a családot. A nő alárendelt, passzív szerepbe kerül, amiben feladata csupán a megtermelt javak élvezete és az utódok felnevelése.
A „modern nők” korában már az is rengeteg konfliktust rejt magában, hogy a női szerepek megváltoztak, míg a férfiaké stagnál. A nők emancipációja önmagában hordozza azt a kettősséget, hogy egyrészt a nőt gyenge, védenivaló lényként kell kezelni az egyre inkább anakronisztikussá váló udvariassági szabályok betartása mellett. Másrészről viszont ott az erős, bátor és dolgos asszony, aki nem csupán az otthonában képes irányítani, hanem a munkahelyén is. E kettősség láttán a férfiak komoly bajba kerülnek a nőkkel kapcsolatban. Eddig is nehezen értették őket, most már a „kezelhetőség” illúzióját is elvették tőlük. A szerepek ütközése pedig a szociolingvisztikai (nyelvi) jellegzetességek egymásnak feszülését is eredményezi. Deborah Tannen „You just Don’t Understand című könyvében kifejti, hogy „a nők a kapcsolatteremtésre (rapport talk), a férfiak pedig az informálásra (report talk) helyezik a hangsúlyt.” Továbbá azt is elmondja a konfliktus kapcsán, hogy a férfiak előszeretettel kezdeményeznek veszekedést, míg a nők számára a konfliktus veszélyt jelent a kapcsolatra nézve. Tannen szerint ebből egy további, önmagát generáló probléma is előállhat. A nő igyekszik „fékezni” a férfit, ezzel azonban egyben korlátozza is, amiből a férfi csupán önállóságának korlátozását érzékeli. Ez további „harcra” ad okot, és így generálódik újra és újra a konfliktus.
A veszekedés másik tényezője – ami független attól, hogy nőről vagy férfiról beszélünk –, az egyén szubjektív belső állapota, illetve annak a környezetben való megnyilvánulása. A bensőnkben pillanatonként változó érzelmi viharok dúlnak, ám a legtöbbjükkel nem vagyunk tisztában. Ezért roppant nehéz azt belátnunk, hogy milyen nagymértékben hatunk a környezetünkben lévőkre (akik kölcsönösen hatnak ránk, vagyis a környezet is hat a belső állapotra). Hogyan? Érzelmeink valójában veszekedést okozó tényezők! A szerepeink közötti „átjárás”, vagy akár egyszerűen a hétköznapi stressz sokszor komoly belső konfliktussal, feszültséggel jár. Ez a belső állapot valamivé (tevékenységgé, gondolattá) manifesztálódik. Ezek az érzések a nyelvben is kifejeződnek, searle-i értelemben vett beszédaktusokon keresztül. „A beszédaktusokat és az azok végrehajtására szolgáló mondatokat konvencionális eszközöknek tekinthetjük, amelyek segítségével szándékokat fejezhetünk ki és valósíthatunk meg.”
Az, hogy miként ítéljük meg magunkat, kihatással van arra, hogyan látjuk a másikat. Ha a másikat nem megfejelő módon észleljük, alapvető attribúciós hibát követünk el, vagyis a személy szerepét túlbecsüljük, míg alábecsüljük a szituációt. Mi a megoldás? Abban az esetben, ha képesek vagyunk hatni a külső környezetre, hathatunk bensőnkre is, mivel ahogy mi hatunk másokra, úgy hatnak mások is ránk. Amennyiben a konverzió sikeres, létrejön az úgynevezett játszma. A játszma Eric Berne értelmezésében egy olyan jelenség ami, „…rejtett tranzakciók folyamatos sorozata, amely pontosan meghatározott, előre látható kimenetel felé halad.” Sok gyakorlással és kellő önfegyelemmel, „self-monitoringgal” képesek vagyunk megfigyelni és észlelni a szituációkban rejlő kategóriákat. A felismerést az ilyen helyzetek tudatos irányítása követi, vagyis a stratégiai manőver alkalmazása. Ezzel a módszerrel akár manipulálhatóvá is válik a veszekedés lefolyása és annak kimenetele. A megszerzett „erőt” használhatjuk jóra, (a veszekedést racionális vitává alakítjuk) vagy rosszra (megsemmisítjük ellenfelünk). Természetesen az alkalmazás elsajátítása nem egyszerű, és nemenként eltérő lehet. Nem csupán nyelvi szinten különülhet el (érzelmi tartalmú szavak, kontextus, kétértelműség, homályosság), hanem szerep szinten is. A feleség nem léphet ki a „feleség” szerepéből, hiszen akkor más „játékszabályok” illenének az adott szituációhoz, és a játszmák elemei is módosulnának. Amit lényeges és fontos szem előtt tartani az az, hogy a férfi – nő kommunikációban mindig is voltak és lesznek olyan nüansz varianciák, amik gátolhatja, nehezítheti a meg- és egyetértést.
