A fenti megállapítást az indokolja, hogy a kérdés tárgyalása tulajdonképp egy régi hiányosságot számol fel, s annak számlájára írható, hogy így legalább egy majdani csontvázzal kevesebb jut a politikai ellenfeleknek. Hogy a politikai elitet mennyire megosztja a téma, az mutatja, hogy nem egységesek a nézőpontok. Ezzel párhuzamosan ugyanakkor a szellemi elit egy része is különbözőképp gondolkodik, míg a társadalom – egyelőre úgy tűnik – kivárja a végét. Ezt látva a szakemberben felmerülhet több kérdés is. Az egyik, hogy ez a téma miért csak most került elő. A másik, hogy a koalícióban fellelhető ellentétes vélemények vajon nem jelenhetnek-e majd meg újra, a választások alkalmával. A harmadik, hogy mit szól vajon a témához a magyar társadalom.
A válaszok megtalálásához abból kell kiindulni, hogy a képviselői létforma egy hivatás tulajdonképpen, s mint ilyen, több mint nyolcórás elfoglaltság. Nem kevés felelősséggel jár, és jóval túlmutat azon, hogy valaki felszólalt a Tisztelt Házban, vagy sem. Ha ezt elfogadjuk, akkor viszont adódik a felvetés, hogy a képviselő – akinek már van egy foglalkozása – mi módon tölthet be másik, a parlamenten kívüli hivatalt. Itt lép a képbe a társadalmi igazságosság. Ha ugyanis a képviselőnek lehet két, teljes munkaidős elfoglaltsága, akkor az egyszerű embernek is, ha azonban nem, akkor – ahogy az egyszerű ember esetében – csak részállásokat tölthet be.
Ezeket figyelembe véve a kérdés valószínűleg azért került elő, mert egyrészt, ahogy fentebb már írtam, ez egy régi hiányosság, mely a választások közeledtével viselkedhet csontvázként, amit a kormányoldal nyilván szeretne elkerülni. Másrészt tulajdonképpen értelmezhető egyfajta kísérletként arra vonatkozóan, hogy ezáltal is elősegítsék a politikusi hivatás professzionalizálódását. Más kérdés ugyanakkor, hogy ezt – úgy tűnik – eddig senkinek sem sikerült észrevenni.
A koalíción belüli ellentétes vélemények egyrészt a kormányoldal kompromisszumkészségét mutatják, hiszen az engedmények legkésőbb a következő választások alatt megtérülhetnek. Ezenkívül mutatják azokat a nagyon finom különbségeket, melyek a kormányoldal két pártja között fellelhetőek. Ugyanakkor látszik az is, hogy a két párt problémakezelése merőben eltér egymástól, ami viszont vezethet a későbbiekben konfliktusok kialakulásához. Ezzel párhuzamosan látható, hogy az ellenfelek vitorlájából ez a lépés – olybá tűnik – kifogta a szelet, s ez rájuk nézve szintén jelenthet veszélyeket.
A társadalom válaszreakciója ennél jóval összetettebb. Minden évben érezhető a felháborodás, amikor nyilvánossá válnak a vagyonnyilatkozatok. Az emberekben az elmúlt huszonkét évben kialakult egy általánosságban nem kimondottan kedvező kép a politikusokról. Így ez a javaslat a nemzet szemszögéből nézve orvosol egy régi sebet. Ugyanakkor nem hozza sem a politikát, sem pedig a politikusokat közelebb az egyszerű emberekhez. Ennél a pontnál felmerül a kérdés, hogy vajon mennyi fizetés szerepeljen a bérjegyzéken; vajon igazságos-e a majdan megállapításra kerülő bér? A lehető legegyszerűbben úgy lehet erre válaszolni a szakember szemszögéből, hogy egyrészt a bér az elvégzett munka jutalma; másrészt idővel minden valószínűség szerint megfogalmazásra kerül majd a választókban egy bizonyos elvárásrendszer, melyet a kialkudott bér tükröz majd.
Összességében egy esetleges csontvázat sikerülhet békében örök nyugalomra helyezni, azonban ez önmagában még kevés a megdicsőüléshez, tehát nem árt egyéb eszközöket is használatba venni.
