Az elemzők a baloldal jelöltjét tartják esélyesebbnek, bár hozzáteszik, nem lehet kizárni a meglepetés lehetőségét. Eközben néhány vezető nyugat-európai politikus burkoltan – vagy kevésbé burkoltan – a jelenlegi elnököt preferálja, favorizálja. Az eddig leírtakból több dolog is következik, nézzük ezeket sorban.
Az elnöki posztra aspiráló jelöltek szokatlanul nagy száma bizonyos politikai és társadalmi válságot jelez, mely nyilvánvalóan annak tudható be, hogy a jelenlegi politikai elit válságkezelő intézkedései nem minden esetben váltották be a hozzájuk fűzött, olykor hatalmas reményeket. Az így bekövetkező társadalmi elégedetlenséget a hatalmon lévő elnök politikai ellenfelei igyekeztek minél jobban a saját hasznukra fordítani, ám ez csak a leginkább összetett politikai kommunikációt alkalmazó jelöltnek sikerült. Ugyanakkor az is látszik, hogy a politikai elit túl fragmentált, és hogy bizonyos részei nem megszokott stratégiát alkalmaznak.
Mint minden más választásnál, itt is fontos szerepet játszanak egyrészt a közvélemény-kutatások; másrészt pedig, hogy be lehessen határolni az utat, mely tulajdonképp a baloldali jelölt megerősödéséhez vezetett. Ez mind az elemzők, mind pedig a tanácsadók számára egyfajta mankóul szolgál, egyfelől a politikai folyamatok megértéséhez, másfelől a stratégiák kidolgozásához. Ám ennél a pontnál meg kell jegyezni, hogy a közvélemény-kutatásokat – bármilyenek legyenek is – nem árt óvatosan, fenntartásokkal kezelni, mert olykor csalókák lehetnek, és igazi csalódáshoz is vezethetnek; amennyiben túlságosan kiemelt szerepet tulajdonítanak nekik. A másik, hogy az esetleges hibák számbavételekor a mozgatórugókkal is illik tisztában lenni, értvén ezalatt a politikai elit válaszaira adott társadalmi reakciókat, vagy a rövid, közép- és hosszú távú érdekeket – hogy csak néhányat említsünk. Így a későbbiek folyamán remélhetően – függetlenül attól, melyik ideológia nyer – minimalizálhatóvá válik az adott oldal presztízsvesztesége.
A jelenlegi elnök sokat tett több társával egyetemben annak érdekében, hogy az Európai Unión belül bizonyos reformok megvalósulhassanak. Az ilyen irányú törekvései komoly nemzetközi médiavisszhangot váltottak ki, ugyanakkor nem arattak osztatlan sikert sem a hazájában, sem pedig az unión belül. Egy esetleges elnökváltás okozhat némi lassulást, stagnálást a reformok terén, amely bizonyos szinten nyilván hat az uniós törekvésekre. Vagyis Sarkozy és elvbarátai – tágabb értelmezésben pedig a megkezdett reformok – érdekét az szolgálná a leginkább, ha vasárnap mégis a meglepetés érvényesülne.
A kérdés tehát most vasárnap nem csak az, hogy melyik oldal nyer, nem kizárólag a politikai ideológiák klasszikus és hagyományosnak mondható csatája zajlik le a szavazóurnák előtt. Nem csak az elnök és ciklusa kerül a mérlegre, a folyamatok ennél komplexebbek. A franciák lényegében egy fejlődési folyamat további sorsáról döntenek attól függően, hogy a szavazófülkében hova is teszik azt a bizonyos ikszet.
