Ezt a hírt az eddigiekben sokan értelmezték, magyarázták mind a jobb-, mind pedig a baloldali szakemberek közül pro és kontra. Hozzá kell azonban tenni, hogy ez az eljárás – a választók előzetes regisztrációja – nem ismeretlen a demokráciák történetében; főleg az angolszász országok körében bevett a gyakorlat. A magyar kultúrkörben azonban mind ezidáig így ismeretlen volt, talán a külképviseleti névjegyzéket, vagy a lakóhelyüktől távol szavazók névjegyzékét lehetne ehhez hasonlítani.
Éppen ezért ennek a gyakorlatnak az alkalmazhatósága megkívánja néhány technikai elem meglétét, fennálló kérdés tisztázását. Először is a tájékoztatás fontosságát, hiszen nem minden szavazó tudja, hogy mire is szolgál ez – az egyébként máshol jól működő – intézmény. Fontos annak tisztázása, hogy a választókorú lakosság meddig kérheti előzetes regisztrációját a választásokra; ez egyébként általános gyakorlat a választást megelőző nap. Lényeges annak kinyilvánítása, hogy az előzetes regisztráció egy technikai, s nem jogi kérdés, s mint ilyen senki választójogát nem korlátozza.
Másodszor feltételez egy kiépült infrastrukturális, valamint logisztikai hátteret; ugyanis a gyakorlatként alkalmazott határidők miatt csak a választás napjának hajnalán lehet elkezdeni a szavazólapok nyomtatását és kiszállítását. Ennek megvalósításához tehát nagyobb személyi állományra van szükség a fent említett területeken. Másrészt egy olyan fejlett gyakorlatot, melyben eltérő időben kerül a szavazókhoz eljuttatásra a regisztrációra való felhívás, és az ajánlószelvény. Ezzel összefüggésben szükséges a pártoknak egy olyan szervezett párttámogatói szerveződése, melynél lehetségessé válik annak nyomon követése, hogy választóik közül ki regisztrált választó, s így kitől kérhető kopogtatócédula (az ilyen nyilvántartásokat azonban jelenleg tiltja a választójogi törvény).
Harmadrészt feltételezi a jelenleg érvényes választási határidők átírását oly módon, hogy azáltal lehetővé váljon a regisztrált választók nyilvántartásba vételét hamarabb elkezdeni, mint a kopogtatócédulák begyűjtését – egyébként is az angolszász államokban kialakult gyakorlat szerint csak regisztrált választó jelöltetheti magát képviselőként. Ez tehát technikailag megnöveli a választási kampányidőszak hosszát, hiszen csupán a regisztráció elkezdése után – attól függően, hogy milyen hatékonyan működnek a választási szervek majdani regisztrációért felelős intézményei – lehet elkezdeni a kopogtatócédulák begyűjtését.
Negyedszer felveti annak kérdését, hogy szükség van-e a kampánycsendre akkor, ha bevezetik a választók előzetes regisztrációja. Ugyanis, ha a választást megelőző napon még lehet regisztrálni a választóknak, akkor feltételezhető, hogy a pártok még javában kampányolnak azért, hogy minél több ember menjen el szavazni, és adja a voksát az adott pártra... Bár nem idegen a szakemberek körében a gondolat, hogy nem is lenne szükség a kampánycsend intézményére.
Összességében azt lehet mondani, hogy a választók regisztrálása nem idegen a demokratikus berendezkedéstől, de megkíván bizonyos technikai feltételeket, és feltételez egy valóban haladó szellemű választási metodikai-technikai gyakorlatot. S persze feltételez egy konszenzust a társadalomban valamint a politikai elitben, hogy bevezethetőnek, alkalmazhatónak tartják az emberek az előzetes regisztráció bevezetését a választási gyakorlatba...
