A mindenki által ismert eredményekből számos következtetés vonható le, még azokon túl is, melyeket várhatóan a szakemberek, elemzők felismernek a későbbiek folyamán. Míg a franciáknál a baloldal stabil többséget szerzett a törvényhozásban, addig a görögöknél a győztes politikai erőnek „csak” a legnagyobb kisebbség eléréséhez szükséges szavazatarányt sikerült megszerezni. Ez utóbbi eset viszont azt jelenti – ahogy az a híradásokból is látható-hallható – hogy a stabil parlamenti többség kialakításához valamiféle koalíciós megállapodására van szükség. Hiszen a kormányalakítás sikerességén múlik lényegében az ország jövője. Itt sokkal inkább érdekes a jövőbeni új görög kormány életképessége.
Két párti kormánynál ugyanis egy erősebb és – ez esetben – kevésbé erős politikai erő időben felismert érdekszövetségéről van szó; míg három párt esetében kiemelt szerep jut a politikai lobbitevékenységnek, a „parlamenti folyosói diplomáciának”. Ennél a lehetőségénél félő, hogy az esetlegesen felmerülő túl sok érdekütközés miatt a koalíció hosszú távon kevéssé váltja be a hozzá fűzött, meglehetősen nagy reményeket. Másként fogalmazva, három párt koalíciós szövetségében nagyobb szerep jut a pártok által használt zsarolási potenciálnak.
A franciáknál Hollande elnök – az eredmények ismeretében – segítséget kapott a törvényhozástól arra, hogy a választási ígéreteit minél eredményesebben megvalósíthassa; s egyébként sikerült elkerülnie a nyugati államok rémálmát, a „béna kacsa” effektust. Ezzel párhuzamosan a leendő görög kormánynak elsődleges feladata, hogy minden létező eszközzel igyekezzen kihúzni a görög államot a nem kimondottan szívderítő, csődközeli gazdasági helyzetből; amelynél mindenképpen meg kell feleljen a számára jelenleg legfontosabb két nemzetközi szervezet elvárásainak. Helyzetét várhatóan nem teszi majd könnyűvé, hogy a politikai ellenzéke már most átfogó társadalmi, szociális reformokat sürget, valamint a korábbiaknál haladóbb szellemű gazdaságpolitikai intézkedéseket. Ezzel szinte egy időben a görög társadalom is felfokozott elvárásokkal tekint a görög politikai elit jövőbeni ténykedései felé. Egyszerűbben: míg az egyik oldalon gazdaságélénkítésre van szükség, a másikon inkább gazdaságmentésre...
Mindkét nemzet helyet adott a törvényhozásában az átlagostól eltérő ideológiáknak. Ezt egyrészt lehet a modern, pluralista demokráciák egyik jellemzőjének tekinteni, másrészt a folyamatosan zajló társadalmi változások ismeretében egyfajta jogos igény, melyet a társadalom fogalmaz meg. Ennél a momentumnál a kulcs a politikai kultúrában rejlik. A francia példa esetében viszonylag kevéssé lehet attól tartani, hogy a szokásos harcokon kívüli ideológiai vitáknak lenne bármilyen következménye; a görögöknél azonban – az elmúlt hetek eseményeit alapul véve – beigazolódni látszik, hogy a politikai kultúra – nyilvánvalóan a gazdasági válság hatására – néhol nem kevés csorbát szenvedett. Ezt azért fontos szem előtt tartani, mert az adott ország által gyakorolt politikai kultúra nagyban hozzájárul az országimázs alakulásához, ugyanakkor a görögöknél a következőkben várhatóan számos alkalommal lesz szükség kompromisszumra, illetve politikai konszenzusra.
A francia oldalon a következőkben várhatók majd kisebb-nagyobb politikai „csörték”, melyek betudhatók egyfelől az ideológiai, politikai filozófiai különbségeknek; másrészt magyarázhatóak azzal, hogy Nyugat-Európa vezető politikusainak szakpolitikai elképzelései helyenként teljesen vagy árnyalatokban eltérhetnek. Ezzel szemben a görögöknek eltérésekre, „saját utas politikára” nagyon kevés esélyük van, de közelebb vagyunk az igazsághoz, ha azt mondjuk, hogy szinte egyáltalán nincs is. Ugyanis az ilyen esetleges elképzelések könnyűszerrel veszélyeztethetik az állam finanszírozhatóságát. Vagyis, amíg a franciák pozíciója a nemzetközi politikai erőtérben nagyjából maradt ugyanaz, mint volt; addig a görögöké nem kis mértékben beszűkült, behatárolódott. Magyarán a görögök egy nem kívánt, de – a gazdasági mutatókat elnézve – viszonylag hosszú ideig tartó kvázi függőségi helyzetbe kerültek-kerülnek...
A választásokat, azok politikai hátterét, a körülményeket, eredményeket, politikai kommunikációt elnézve az embernek olyan érzése támad, mintha a mérleg két serpenyőjét szemlélné. Ám a kérdés most sem csupán az, hogy miként alakulhatott mindkét szituáció olyanná, ahogy az most látjuk; hanem sokkal inkább az, hogy akár az egyik, akár a másik szereplő mit tud kihozni a számára kialakuló lehetőségekből, hogyan tudja azokat a maga számára a lehető leginkább kedvező módon formálni...
