Bizony, nem könnyű a szülők helyzete manapság. Az egészséges, boldog életre való nevelés egyik alappillére, hogy megtanítjuk a lurkónak, mit szabad és mit nem, azaz azzal is megismertetjük őket, mi az, ami kifejezetten ártalmas önmaguk vagy környezetük (testvérük, kis barátaik) számára. S hogy milyen pedagógiai módszereket használunk annak érdekében, hogy tökéletesen megértessük vele, mit is jelent az, hogy NEM – így, csupa nagybetűvel. Még akkor is, ha ezzel esetleg kivívjuk környezetünk ellenérzését, hiszen kinek lenne szimpatikus egy magából kikelt, őrült módjára kiabáló anyuka? Pedig először kedvesen mondta, hogy nem szabad a konnektorba nyúlni…
Szülőként a határok megszabása egyes-egyedül a mi feladatunk. A picinek még nincs veszélyérzete, nem tudja, hogy mivel csinál rosszat, és ahhoz van szokva, hogy szülei szeme fénye, egyetlen kis ötyölö-pötyölö, umbuldája, aki mindent megkaphat. Pedig az egészséges személyiség kifejlődéséhez a NEM fogalma is hozzá tartozik, hiszen egy gyerek szocializációja részben a tiltások nyomán alakul. Sajnos, napjainkban egyre inkább bevett szülői gyakorlat, hogy a rohanó, gyerekét esetleg bölcsibe is adó anyuka – lelkiismeret-furdalástól vezérelve mindent megenged egyetlen csemetéjének, hogy így kompenzálja a kiesett törődés idejét.
Picúr ezután joggal sivít fület tépően, ha nem engedték a kanapén ugrálni, az erkély rácsairól kikandikálni, vagy kipróbálni azokat a vicces kis lyukakat a falban, amelyek a porszívót működtetik. Anya pedig először szépen, aztán egyre elkeseredettebben mondja, hogy nem szabad, végül pedig előtör belőle a tehetetlenséggel vegyes aggódás, vagyis jön a dádá és a nem túl finom rendre intés. De vajon lehet ezt egyáltalán másképpen csinálni?
A Családháló összegyűjtött néhány személyes tapasztalatot arról, hogyan viselkednek porontyaink a NEM kifejezés hallatán. A cikk itt folytatódik!
origo.hu
Orbán Viktor: Ezért indulnak lejárató akciók Magyarország ellen
