Ahhoz, hogy a bántalmazást megértsük, először is definiálnunk kell a fogalmat. A bántalmazás nemzetközileg elfogadott meghatározása a következő: „Akkor mondjuk, hogy bántalmaznak egy tanulót, ha egy másik tanuló, vagy tanulók egy csoportja durva és kellemetlen dolgokat mond neki, vagy tesz vele. Az is bántalmazás, ha ismétlődően gúnyolnak, ugratnak valakit vagy szándékosan kihagyják dolgokból.”
Itthon is erőszakoskodnak
Egy 2006-ban lezajlott felmérés magyarországi eredményei – összefoglalóan – azt mutatják, hogy alacsonyabb mértékben, de hazánkban is jelen van az iskolai erőszak. A kutatás vizsgálta a bántalmazással összefüggő tényezőket és azt állapította meg, hogy az önmagukat elfogadni nem képes, illetve az elhanyagoló és elnyomó stílusban nevelkedett gyermekek esetében nagyobb az esély, hogy bántalmazókká vagy bántalmazottakká váljanak. Ugyanilyen fontos az, hogy a tanuló milyen iskolai légkörben éli mindennapjait.
A gyermek számára az emberi kapcsolatok hálójában jelentős terület az iskola, hiszen a személyiség az emberi kapcsolatok hálójában fejlődik, növekszik, vagy gátol a fejlődésben – állapítja meg a szakember. Kovács János szerint a nevelés hangsúlyos céljai közé tartozik, hogy a tanulók mentális fejlődésük során jussanak el életük felelős irányítására.
Meg kell tanulnunk és tanítanunk a gyerekeinknek a szenvedés szükségességét és értékét, amikor a gondokkal szembenézünk. A problémamentes élet illúzió, a konfliktusok az élet velejárói. Az önfegyelem olyan eszközkészlet, melynek birtokában sikeresen oldhatjuk meg a problémákat és a folyamat során fejlődünk is. Aki megtanulja az önfegyelmet, az sikeresen oldja meg a problémákat – állítja az iskolapszichológusként is praktizáló mentálhigiénés szakember.
Nincsenek éles határok
Kovács János úgy véli, hogy önmagunk és mások megismeréséért részekre kell bontanunk társadalmi terünket, de a részek közzé nem húzhatunk éles határokat. A gyermekek esetében is„területekre” bonthatjuk a szocializációt, a gyerek azonban bármely szociális térben – személyiségét tekintve -ugyanaz marad.
A fiatal személyiség tehát, aki rájön, hogy fenyegetéssel, erőszakoskodással, vagy manipulálással jut eredményre, valószínű, hogy minden közegben alkalmazza a módszerét, sőt felnőtt korban is alkalmazni fogja ezeket az eszközöket. A kérdés, hogy mikor és milyen környezetben ismeri meg ezeket az eszközöket.
Vizsgáljuk meg először a családot. Mai ismeretünk, tudásunk szerint sem tudunk más közeget találni a gyerekek fogadására, nevelésére, mint a családot. Az emberi együttélés legősibb formája a változások között is alkalmassá tehető a nevelésre. Hangsúlyos, hogyalkalmassá tehető. „Dolgoznunk” kell azon, hogy alkalmasak legyünk családban élni.
Otthonról hozzák
A gyerekek iskolai viselkedését döntően az határozza meg, hogy mit tanulnak a szülőktől, rokonoktól. A gyerekek hozzák magukkal félelmeiket, támadó és védekező „fegyvereiket”.
A táskákból könyveikkel, füzeteikkel együtt kicsomagolják érzéseiket. A tanárok ezért „hozott anyaggal” dolgoznak. A gyerekek is hozott érzésekkel találkoznak, és hozott érzésekkel kapcsolódnak a másikhoz.
A szakember fontosnak tartja aviselkedés szabályozását.Hiszen – mint mondja – amit nem szabályozunk, az kiszámíthatatlan folyamat lesz számunkra. Az emberi együttlét bonyolult viszonyokat hoz létre. Az együttlét egyik lényeges meghatározója a területfoglalás.A tanulói státusz azt is jelenti, hogy a gyerek elfoglalja a számára kijelölt termet, padot és elfogadja az idő struktúrát. Ez a tér és idő egyben viselkedésének szabályozását is jelenti. A területfoglalás azonban nem azonos a tanuló elképzelt területfoglalásával. A viselkedés zavarai itt kezdődnek, mert gyakran ütközik a kijelölt terület a vágyott területfoglalással. Egyesek, ha nem tudják kezelni a természetes ütközéseiket, szaladnak árulkodni a tanító nénihez. Mások, haraggal, duzzogással jelzik, hogy megsértették a birtokolt területeiket. Volt a praxisomban olyan elsős fiú, aki ha padtársa az ő területére csúsztatta véletlenül a könyvét, felállt és társa eszközeit ledobálta a fölre – idézte fel Kovács János.Azok a gyerekek, akiknek otthon „rendben van a szénájuk”, könnyen elfogadják az iskolai közösségben kijelölt helyüket, nyitottak a közösségi életre. Azok a gyerekek, akik a családjukban „szerepzavarral” küzdenek, az iskolában a helyfoglaláskor stabil menekülő utakat keresnek.
Hogyan kezeljük?
A társas kapcsolat zavarai, a beilleszkedés zökkenői könnyen realizálódhatnak erőszakos viselkedésben. Azt a tényt elismerhetjük, hogy a tanári eszközök csak részben alkalmasak a tanulók egyéni és közösségi viselkedéseinek szabályozására. Átgondolásra szorul a fegyelmezés, büntetés lehetőségeés módszere.
Egy adott interakciós helyzetben, például amikor egy agresszív gyerek üti-veri a másikat, a tanárnak az adott komplex helyzetet kell felmérni és elemezni, a helyzetnek és a szereplőknek is önmaguk ismeretében kell dönteniük, hogy mit cselekedjenek. Az idő rövid, ezért a hatékony beavatkozás attól függ, hogy mennyire tudja mozgósítani „érzelmi és készségbeli” tartalékait, mennyire tudja „megérezni” a pillanat érvényes megoldását.
Mai ismeretünk szerint bizonyos mértékben, az iskolai környezetben szükség van viselkedési zavarra, konfliktus szintre, hogy befolyásolja a gyerekek személyiségfejlődését. Ennek a szintnek optimális mértékét nehéz lenne meghatározni. Az, hogy nem a kirívó esetek jellemzik az iskolák életét, azért lehet, mert a tanárok elfogadható eredménnyel kezelik a problémás helyzeteket.
Ezen helyzetek többsége a gyerekek közötti konfliktusból ered, de struktúrálódhat a pedagógus és egyes tanulók, vagy az osztály egy része és a tanár között. A konfliktusban mindkét fél álláspontja érthető és igaz lehet. A konfliktust azonban időben kell kezelni. Módjai sokfélék, de a mentálhigiénés szakember szerint egyben azonosak: az empatikus kommunikációban.
origo.hu
Egészen elképesztő dolog derült ki Sztálinról, a hidegvérű diktátorról
