Dr. Papp Miklós görögkatolikus pap, teológus-tanár a Szilfa utcai szabadegyetemen tartott előadásában beszélt arról, milyen morális, életvédelmi kérdéseket vet fel napjainkban a tudomány fejlődése.
Mikortól emberi lény?
Kezdetben úgy gondolták – Arisztotelész nyomán – hogy a férfi nemz, a nő „csak” fogan. Hogy ez nem így van, azt csak az 1800-as években, a petesejt felfedezésével lett nyilvánvaló a tudomány számára. Ám arról kezdetektől vitatkoztak, a foganás után mikor történik meg az emberré válás? Volt olyan álláspont, amely szerint csak 40 nap után (nőknél 80, mert ők nem használják annyit az agyukat, ezért „eszükre” is később jutnak), mások úgy gondolták, hogy akkor, amikor már a gyerek rúgott, vagyis érzékelhető. Érdekes tény, hogy amíg nem tudták, hogy a férfi magja nem csak a leendő lény kromoszómájának fele, hanem úgy gondolták, benne csücsül az egész élőlény, a maszturbációt gyilkosságnak, súlyos bűnnek tartották. A vitát XIX. Piusz zárta le azzal, hogy kimondta: a fogantatástól kezdve új életről beszélünk.
Ha a biológia téves, sokszor a morális következtetés is az
Izgalmas például, hogy a fogantatás „pillanata” sem jó megfogalmazás, hiszen mára már tudjuk, hogy ez a folyamat akár egy napig is eltarthat. Sajnos a felvilágosítás napjainkban sem ér sokat, ezt is mutatja, hogy a rendszerváltás óta nem csökkent az abortuszok száma a 18 év alatti korosztály körében. A lazább erkölcs ellenére a gyerekek nem tudják, hogy működik az élet. Így történhetett meg, hogy egy kislány például teherbe esett, pedig hallgatott az anyukájára, mert nem „feküdt le” a fiúval. Azt mondta, állva csinálták.
Sok mindent még most sem tudunk, például, hogy a fogantatás hosszú ideje alatt mi miért nem mindig a leggyorsabb hímivarsejtet engedi be a petesejt. Akkor mi alapján „dönt”? És mi van, amikor már beengedte, de az egyedi kromoszómaállomány még nem jött létre? Az még nem élet? Van, aki azt mondja, hogy ez még egy nem lezárult folyamat, tehát nem jött létre az emberi lény. Mások szerint, noha még nem zigóta, de már megtermékenyült a sejt, ezért némely teológus azt mondja, már ekkor védeni kell. Ezzel ugyanis sok visszaélésnek lehetne elejét venni, hogy ne lehessen m megtermékenyített állapotban lévő sejtekkel sem kísérletezni, kereskedni.
XVI. Benedek szerint a személyes lét kezdete nem orvosi, hanem filozófiai kérdés
Összehasonlításképpen: a haldoklás folyamatának is csupán a biológiai fázisait lehet meghatározni, de hogy mikor „távozik” valaki, azt semmilyen műszer nem képes lemérni. Ezért a természettudósok nem vehetik el a kérdést a filozófusoktól és a teológusoktól. Az egészet talán úgy lehetne a legpontosabban megfogni, hogy az emberi természet egy nyitott skicc, amit mindig újra kell értelmezni. S hogy mikortól vagyunk kész? Mikortól alakul ki a személyiségünk? Mert ha csak azt kell védeni, akkor ez is kérdés! Az a baj, hogy túl erős a személyfogalmunk!
Pedig látni kell, hogy egyszer elindul az élet, de a konkrét identitás később áll be! 18 éves korunkban kész vagyunk? És 40 évesen? Ez egy folyamat! A személyiségünk változása halálig hozzátartozik az életünkhöz. Ahogyan az ember neme is eldől az első „pillanatban”, de csak később derül ki, fiú lesz-e vagy lány. Vagy az is, hogy hány gyermek alakul ki egy petesejtből. Az egyház szerint tehát ezek semmit nem változtatnak, az életet védeni kell az „első pillanattól”.
És mi van azokkal a kis életekkel, akikről nem is tudtunk?
Vannak olyan terhességek, amelyek tudtunk nélkül magukról befejeződnek. Ezek szerint Isten minden zigóta állapotban lévő embert meghívott a feltámadásra? Belőlük ugyanolyan személy lesz a feltámadáskor, mint belőlünk? Talán nem kellene olyan kérdést felvetni, amire nem tudunk válaszolni? Ami biztos, hogy akikről tudunk, azokat védeni kell. A többit az Úristen fantáziájára kell bízni, de nekünk, magunknak teljes biztonsággal kell eljárni. Ha elmegyek vadászni, akkor sem lőhetek a bizonytalanra! Csak és kizárólag akkor húzhatom meg a ravaszt, ha pontosan, tisztán látok. Ha csak rezeg a bokor, vagy homályosan látom a célpontot, nem lehet! Mert valakit megsebesítek még a végén! Ez vonatkozik a gyerekvédelemre is. Az emberi életet védeni kell, még akkor is, ha nem tudunk róla mindent.
Egy óriási kereszt: a meddőség
Egyre gyakoribb a meddőség, ma már minden ötödik nőt érinti a probléma. Ma a katolikus egyházban ez az egyik legkényesebb téma, hiszen egyre több az olyan pár, aki rászorul a segítségre. Ez egy óriási kereszt is: kiderül hogy nem vagyok valódi férfi, valódi nő! Mélyen sértve érzi, alulértékeli magát ilyenkor az ember, sőt, az Istennel való pereskedésig megy emiatt. Arra is gondolhat az egyik fél, hogy ha nem hozzád megyek, most lenne normális gyerekem…egyszóval mindent megzavar, ha a nemzőképességgel baj van. A párok pedig előfordul, hogy 6-8 évig nem fordulnak szakemberhez, mert szégyellik. Pedig ha egy-másfél éves próbálkozás után orvoshoz fordulnának, lehet, egy egyszerű beavatkozással orvosolható lenne a probléma.
Az is lehet, hogy csak az életmódon kell változtatni!
Az alkohol például gátolja bizonyos anyagok felszívódását, így rombolja a nemzőképességet, a dohányzás pedig köztudottan lelassítja a hímivarsejteket. Sok férfinél az a baj, hogy ülőmunkát végeznek, de az is lehet, hogy csak másfajta alsónadrágra van szükség! Nőknél sokszor korai abortusz miatt károsodik a méh vagy fogamzásgátló borította fel a hormonháztartást. De egy kis megfázás is lehet ok, vagy valamilyen gyulladás, ami észrevétlen marad. A legtöbb esetben azonban pszichés a probléma. A nő ugyanis akkor tud gyermeket foganni, ha biztonságban érzi magát. Ha fél, ha szorong, hogy mi lesz ha terhes leszek, akkor nem (mert van ám benne teher is, amit fel kell tudni vállalni!). Ezért fordul elő sokszor, hogy a nő megnyugszik és váratlanul összejön a gyerek. Ezért a lelkünkre, az istenkapcsolatra nagyon kell vigyázni! Ezen kívül nagyon fontos vigyázni a termékenységünkre!
Ha mégsem jön össze a baba
Három lehetőségünk van: 1. így maradunk, belenyugszunk hogy nekünk más feladat adatott (zsinat mondja ki, hogy ezeknek a pároknak a házassága továbbra is értékes!). 2. adoptálás, ami rendkívül nemes dolog, hiszen rettenetes sorstól mentjük meg ezeket a gyerekeket. (Sokszor van, hogy utána sorban jöttek a sajátok! Ilyen esetekben nem csodás gyógyulást látunk, hanem pszichés megnyugvást). 3. orvosi segítség kérése, amelynek az egyház szigorú határokat szab.
De miért?
Az egyház kimondja, hogy csak egészséges párokat támogat: a gyerek önmagáért, ne a szülők életének megjavításáért foganjon meg (például a párkapcsolat helyreállításáért vagy valamelyik alkoholizmusának megfékezéséért). A sejtdonációt sem támogatja, ennek több oka van. Egyrészt a gyereknek joga van arra, hogy ismerje az apját, másrészt pedig az apának kell tudni felelősséget vállalni a gyerekért.
A petesejt adományozás morális, a béranyaság jogi kérdéseket is felvet. Csak az egyik fél érzi majd magáénak a kicsit? Kihordom a gyereküket, ami félig az enyém (is lehet) és utána visszaadom? És mi van, ha nem akarom már odaadni? Amerikában például annak ítélhetik, aki kihordta – szóval a donáció rendesen össze tud kuszálni sorsokat. Előfordulhat az is, hogy valakinek három anya: genetikai, béranya, nevelőanya jut. Pedig az édesanyához fűződő viszonyunk egyedi, különleges. Ha valakit ettől megfosztanak, milyen ember lesz? Milyen istenkapcsolata lesz? Emberségében alázzuk meg őt, ha ezek nincsenek biztosítva számára, ezért zárja ki az egyház ezt a módozatot.
A cikk továbbolvasásához kattintson ide.
