A termelői piacok helyzete egészen idáig meglehetősen kilátástalan volt: az egyik oldalról bizonytalan törvényi szabályozás és hiányzó végrehajtási rendelet, a másikról a helyi termelők, a kis családi vállalkozások összefogásának hiánya állt útjában annak, hogy sikerrel megvalósuljanak és tartósan működjenek az efféle kezdeményezések. Éppen ezért számított fehér hollónak a Nagymarosi Piac, amely tavaly tavasszal nyitotta meg - szimbolikus - kapuit a nagymarosi főtéren, hogy elképesztő sikertörténetként példát mutasson az önkormányzatoknak (“lehet, érdemes és kell ilyet csinálni!”), és biztatólag hasson a kistermelőkre (“van még remény!”), akiknek, valljuk be, nem rózsás a helyzetük: pályázni önerő híján nem tudnak, a pályázatok nem is rájuk vannak szabva, a náluk nagyobbak pedig esélytelenné teszik, hogy az önellátáson túl nagy reményeket tápláljanak, ami a - sokszor erőn felül - megtermelt áruból befolyó bevétel nagyságát illeti.
“Amikor a Piacot megnyitottuk Nagymaroson, senki nem tudta, hogy van-e ilyesmire igény, és azt hittük, hogy ha lesz is, akkor is elsősorban a turisták fognak érdeklődni”, meséli Bertényi Gábor, a Nagymarosi Piac és a Szimplán Vásárnap egyik kitalálója és megvalósítója. “Mi lepődtünk meg a legjobban, amikor a piac elkezdett a Dunakanyarban élők számára egy rendszeres és magától értetődő program, vásárlási célpont lenni, ráadásul nem csak tavasztól őszig, hanem télen is. Az volt ugyanis az általános tapasztalatunk, hogy sok helyen azért fulladt kudarcba a helyi piac-project, mert az önkormányzat szervezte, és neki sokszor az alapfeladatok ellátására sincs kapacitása. S ha egy-egy civil szervezet át is vállalta a feladatot, vagy önként jelentkezett termelői piac megszervezésére, akkor sem volt könnyebb a helyzet, mivel az eddig hatályos rendelet a helyi termelői piacokkal szemben pont olyan feltételeket támasztott, mint egy bevásárlóközpont esetében.”
A teljes cikket, és a képeket ide kattintva tekintheti meg.
