Pannon Csillagda – a csillagok is rezervátumra szorulnak?

Idén tavasszal nyitotta meg kapuit Bakonybélben a Pannon Csillagda. A Magyarországon egyedülálló intézmény maximális profizmussal, rendkívül érdekes, tudományos és szórakoztató programokkal várja a látogatókat.

Gyarmati Orsolya
2012. 12. 17. 7:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Több mint fél éve működik már a Bakony Csillagda. Beváltotta a hozzá fűzött reményeket?

– Határozottan, az érdeklődés óriási a csillagda iránt. Ezt jelzi a 35 000 fős látogatói létszám, illetve az is, hogy az intézmény elnyerte a 2012. évi Az év ökoturisztikai látogatóközpontja címet is.  A látogatók visszajelzései is nagyon pozitívak.

– Milyen elgondolás mentén hozták létre a csillagdát?

– A koncepció megvalósítására a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság (BfNPI) az Új Széchenyi Terv keretében a Közép-dunántúli Regionális Operatív Programban 358 millió forint európai uniós pályázati támogatást nyert el. A pályázathoz az önerőt (63 millió forint) a Vidékfejlesztési Minisztérium biztosította. Az összességében 421 milliós projekt célja egy időjárás-, napszak- és szezonfüggetlen, tudományos igényű, ugyanakkor szórakoztató, csillagászatra épülő turisztikai élménycentrum kialakítása volt.

– Honlapjukon szerepel a csillagos ég rezervátum fogalma. Mire utal ez a kifejezés?

– A fényszennyezettség a civilizáció okozta problémája a fejlett társadalmaknak. A nem kellően kialakított közvilágítás, a pazarló és gyakran oktalanul használt mesterséges fény komoly rendellenességet okoz a Föld ökoszisztémájában. Az élővilágban előidézett – és közel sem elhanyagolható – zavarokon túl, a fényreklámok szinte leradírozzák a csillagokat a városi égboltról, eltüntetik a Tejút csodálatos fénysávját. Sajnos a világ számos csillagászati obszervatóriumának működését fenyegeti a hozzá egyre közelebb érő fényáradat. Emiatt már a csillagos égboltnak is szüksége van sötét egű rezervátumokra, amelyeket fontos és hasznos összekötni az ökoturisztikai fejlesztésekkel, programokkal.

– Miért ideális helyszín a csillagda számára Bakonybél?

– A fényszennyezettség mértéke a Bakonyban hazai és európai viszonylatban is nagyon alacsony, Bakonybél pedig már most is a Bakony turisztikai központja.

– Milyen felszereltségű a csillagda?

– A több mint 800 négyzetméteres turisztikai centrum főbb elemei a csillagászati távcsőpark, a digitális planetárium, valamint csillagászati és űrkutatás-történeti kiállítás. A komplexum egyik attrakciója a naptávcső, amely segítségével a Nap felületének döbbenetes részletei figyelhetők meg. A Bakonybélbe telepített távcsőkupola a maga öt és fél méteres átmérőjével és egy tonna súlyával a professzionális csillagászat kategóriájába tartozik. A csillagászati kupola alatt kap helyet a csillagda főműszere, ami egy négy teleszkópból álló távcsőcsoport. A különböző feladatokat ellátó távcsövek közül a legnagyobb az emberi szem érzékenységéhez képest, mintegy 4500-szorosára erősíti fel a távoli csillagok fényét. A távcsőhöz kapcsolódó professzionális CCD kamera alkalmas rendkívül halvány égitestek megjelenítésére is, hiszen a szabad szemmel láthatónál csaknem 16 milliószor halványabb égi objektumokat is képes lefényképezni! Ennek a fantasztikus számnak a hátterében fontos összefüggés áll: a távcső mérete és az éjszakai égbolt minősége együttesen határozza meg az elérhető maximális teljesítményt. Ma hazánkban nincs még egy ilyen jó minőségű égboltú területen ilyen nagyméretű távcső üzemben.

– Mit láthatunk a csillagda planetáriumában?

– A digitális planetárium nyolc méter átmérőjű kupolája egy 54 fős nézőteret fed be. Speciális vetítőrendszerével a hagyományos planetáriumfunkciókon túl 3D-s filmek bemutatására is alkalmas. A csillagda műsorán – korosztálytól függően – három ilyen film szerepel. A Fekete Lyukak igazi 3D-s szupermozi. Az iskolások az Oázis az űrben című show-t nézhetik meg, amely a Naprendszert tárja elénk. Gondoltunk a legkisebbekre is: az óvodásoknak egy zenés 3D-s rajzfilm, a Zula Brigád mutatja be a bolygókat, és azt a galaktikus összeesküvést, amelyet a rajzfilm hősei lepleznek le.

– Mivel várja a csillagda állandó kiállítása a látogatókat?

– Állandó tárlatunk a csillagászat és az űrkutatás történetét foglalja össze. A kiállítás része egy foglalkoztató is, ahol Galilei híres távcsövének pontos másolatát lehet összeállítani, vagy éppen Newton fénytani kísérleteit ismételhetik meg az érdeklődők. A kiállítás az űrkutatás fontos lépcsőin keresztül (például holdra szállás, Mars-expedíciók stb.) egészen korunk űrturizmusáig vezetik a látogatókat, akik kipróbálhatják az Apollo űrhajóskiképzések során használt pilótaszéket, megcsodálhatnak egy közel 30 kilogrammos Gibeon meteoritot, de megtekinthetik az Opportunity marsjáró életnagyságú másolatát is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.