Az Otthon Segítünk Alapítvány, a Home Start International magyarországi szervezeteként, 2001-ben alakult meg, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének oltalma alatt. Szervezeti felépítése három szintű: országos vezetés, települési szervezők és képzett önkéntes családlátogatók.
A szervező- és önkéntes képzés tematikáját a nemzetközi protokoll alapján, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének munkatársai segítségével adaptálták. Az ő szakértelmük a havi rendszerességű szervezői szupervízió garanciája.
A Budapest VII., Szövetség utca 43. szám alatti irodában általában ketten, de most egy nyertes TÁMOP pályázatnak köszönhetően hárman látjuk el a menedzsmenttel kapcsolatos feladatokat – mondja az alapítvány igazgatója.
Segítő tevékenységüket a kisgyermekes családok életének megkönnyítése érdekében végezik, céljuk, hogy a kisgyermekkel, kisgyermekekkel otthon töltött időszak – szemben a végeláthatatlan logisztikai feladatokkal, valóban az anyaság élménye legyen.
Lehőcz Monika hangsúlyozza, hogy tapasztalataik szerint azokban a családokban, ahol nagyszülői segítség nélkül nevelik kisgyermekeiket, egyre inkább csökken a további gyermek születésére vonatkozó hajlandóság. „Felbomlottak a korábbi nagycsaládok, a szülőknek sokszor minden erejüket latba kell vetni a hétköznapi logisztikai problémák megoldása érdekében. A nagyszülők távol élnek, vagy még aktív szerepet töltenek be a munkaerőpiacon, nagy segítség lehet ilyenkor egy családlátogató önkéntes.”
Segítőik minden esetben szülői tapasztalattal rendelkező önkéntesek, akik általában az anyát támogatják gyermeke nevelésében, anyaszerepének beteljesedése érdekében. Segítségkérésénél mindig arra törekszenek, hogy ő fogalmazza meg, miben érezné a legnagyobb „hasznukat”. Persze előfordult – teszi hozzá a vezető -, hogy közben „menetirányt” változtattunk, de az első lépés mindig az, hogy az anya meg tudja fogalmazni elakadását. Van, akinél a főzésben, vasalásban, egyéb háztartási munkában kell „még két kezet nyújtanunk”, van, ahol a gyermekekkel történő kimozdulás problémás, mert nincs lift a házban, s az anya már a leendő kistestvért is „cipeli”, vagy ha a két gyerek háromfelé szalad, akkor jól jön még egy ember, aki besegít. Több esetben hívták őket vizsgaidőszakban anyukák, mert tipegő korú gyermekükkel együtt falták a betűket- ám a kicsi szó szerint, így veszélybe került a félév.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!