Láthatatlan gyermekek

Bármilyen megdöbbentő, a mai napig vannak országok, ahol az emberek szentül hiszik, hogy a fogyatékosság ragályos, fertőző betegség.

Nemrégiben tette közzé Fogyatékossággal élő gyermekek helyzete a világban című kiadványát az UNICEF, amelyben foglalkoznak a magyarországi állapotokkal is. Az UNICEF Magyar Bizottsága elismeri hazánk eddigi erőfeszítéseit a fogyatékkal élők társadalmi beilleszkedésének és befogadásának előmozdítása érdekében, hangsúlyozzák ugyanakkor, hogy teendőnk még itthon is sok van.

Gyerekjogi igazgatójuk lapunknak nyilatkozva kiemelte: a legnagyobb problémát abban látják, hogy a fogyatékossággal élők „láthatatlanok” Magyarországon. Gyurkó Szilvia úgy fogalmazott: „Nem találkozunk velük a közösségi tereken, nem járnak együtt a gyerekeinkkel, nem vesznek részt a politikai életben, nem irányítják a közbeszédet. Mintha nem is lennének, vagy legalábbis arra lennének kárhoztatva, hogy passzív elfogadói, elszenvedői legyenek a nem fogyatékossággal élők döntéseinek.”

Az igazgató elmondta, a fogyatékossággal élő gyerekek mind a mai napig gyakorlatilag elkülönült intézményrendszerekbe kerülnek – már a születésüket követően. Az sem valósul meg, hogy az ilyen gyermekben elsőként ne a fogyatékosságot lássuk meg, hanem a gyermeket. Gyurkó Szilvia örvendetesnek nevezte, hogy mindemellett egyre kevesebb gyermek kerül intézményi elhelyezésbe a fogyatékossága miatt – azonban ez a szám még mindig nagyon magas.

A dezinstitucionalizáció (az intézményi elhelyezések csökkentése) azért is kiemelkedően fontos, mert nemzetközi kutatási eredményekből tudjuk, hogy a gyermekeket érő erőszak és bántalmazás az intézményi keretek között hatványozottan magasabb. A fogyatékossággal élők pedig mind a családban, mind pedig az intézetekben fokozott kockázattal vannak kitéve az áldozattá válásnak.

A világjelentés nemzetközi tendenciákra világít rá, például hogy a fogyatékossággal élő lányoknak 42 százaléka jut csak el általános iskolába, a fiúknak 51 százaléka. Ez azt is jelenti, hogy kevesebb mint minden második fogyatékos gyermek tud tanulni akár integráltan, akár külön iskolában. Ez a jövőben életesélyeit, önálló életvezetését, önrendelkezési jogait is alapvetően csorbítja.

A jelentésben külön is kitérnek arra, hogy több olyan ország is van a világon, ahol a társadalmi, kulturális hagyományok nagyon megnehezítik a fogyatékossággal élők helyzetét. Van, ahol kizárják őket a közösségi eseményekből, van, ahol fertőzőnek tartják a fogyatékosságot, máshol pedig úgy gondolják, hogy nem hoznak szerencsét a fogyatékossággal élők. Ezek a mítoszok – fogalmaz a gyermekjogi igazgató –, rossz hagyományok főleg Afrika és Észak-Ázsia régióiban jelentenek élethossziglani izolációt és nehézséget a fogyatékossággal született gyerekeknek. Egyes országokban, például Mongóliában azért kell kampányolniuk a civil szervezeteknek, hogy a fogyatékossággal élőket ne zárják el teljesen az élettől.