A mozgást a gyerek már születése előtt elkezdi, s utána egyre aktívabban folytatja. A rendszeres testmozgást meg lehet alapozni azzal, ha rendszeresen viszik a szülők játszótérre, ahol a saját testtömegével kell megbirkóznia. Ez nem olyan egyszerű, mint amilyennek tűnik, a felnőttek nagy része fél órát sem bírna mászókázni.
Ha arra szoktatjuk, hogy mindennap sétafikálunk, az önmagában megalapoz egy állóképességet. Az oviban később elkezdenek rendszeresen tornázni, de azért amellett már érdemes elkezdeni valamilyen mozgásra járni vele. Ez főleg valamilyen játékos torna vagy szabad játék legyen.
Egy általunk megkérdezett testnevelési szakember szerint nem szabad már ilyenkor sportágspecifikus mozgást erőltetni, ráér az óvoda végén, iskola elején néhány sportágat célzottan kipróbálni, de azt is akkor, ha van kifejezetten kicsiknek való. Egy példa: rendeztek miniteniszt, atlétikában is van játékos foglalkozás, ám nagyon meg kell nézni a szakosztályt, mielőtt odavisszük a gyereket, mert vannak „finoman szólva nem kompatibilisek” – hangsúlyozta a szakember. Ezt egy szülő is észreveszi. Ha rengeteg játék van, a gyerekek élvezik, és az oktató meggyőző, akkor rendben van.
A lényeg az, hogy itt még a természetes mozgásformák (kúszás-mászás-gurulás, hintázás stb.) uralkodjanak, rengeteg játékkal és szabad játékkal. A legelőnyösebb az, ha a szabad játék a több és az irányított játék a kevesebb, akkor lehet énekelni-tapsolni, dobogni, társaságban lenni, avagy egyedül.
„A korai sportági szakosodásnak veszélyei is vannak – írja a szakember. – Joggal tehető fel a kérdés: mit jelent az, hogy korai? A tehetségkutatás gyakorlatában ez azt jelenti, hogy a szűréssel kiválasztott gyermeknek – egyes sportágakban már óvodáskorban – meg kell adni a korszerű sportfelkészülés feltételeit a választott sportágban.”
Problémát okozhat az, hogy általában nem a gyermek választ magának sportágat, hanem a szülő vagy a tőle távoli, számára ismeretlen szakember. A problémát bonyolítja, hogy a szülő döntése megerősíti a kiválasztó szakember – adott esetben helytelen – döntését. Ebben az esetben a fiatal sportoló sportágváltoztatási esélyei minimálisra zsugorodnak.
Adódik a kérdés, milyen tehetség ismerhető fel óvódás-, kisiskoláskorban. Speciális esettől eltekintve talán csak az intellektuális tehetség ismerhető fel korán, pontosabban a kedvező adottság az intellektuális teljesítményhez. Az nem baj, ha az óvodáskorúak futballoznak, tornáznak, úsznak, annak helyessége viszont már megkérdőjelezhető, ha erre a célra óvodások számára, állami támogatással intézményt működtetünk – állítják a szakértők. Nem vitatható, hogy a tehetség korai felismerése jelentős előnyt ad az adottságok optimális fejlesztésének. Nagy vívóegyéniségek, mesterek szerint a sportszerű vívás csak jól körülírható fizikai és intellektuális feltételek megléte esetén kezdhető, 12-13 éves korban.
„Nem ismerünk olyan kísérletet, amellyel igazolni lehet a 6-8 évesek vívótechnikai képzésének előnyét könnyű műanyag tőrrel. Még úszásban sem igazolták a kutatások a gyermekúszás és a későbbi élteljesítmények közötti szoros összefüggést. Anita Londsbrough angol versenyző 13 éves korában tanult meg úszni, és 17 évesen olimpiai bajnok lett Rómában, 200 méteres mellúszásban” – hangsúlyozza a szakember.
Figyelni kell a gyerek visszajelzéseit. Nem szabad erőltetni: ha nem tetszik neki valami, akkor inkább vegyük ki, nehogy a negatív élmények esetleg kedvét szegjék, megutáltassák a mozgást, mert akkor már nagyon nehéz lesz visszahozni.
Minden gyerek különböző, különbözőképpen érnek, valaki már 12-13 évesen érett arra, hogy vívóleckéket vegyen, valaki pedig csak 17 évesen. A lényeg, hogy megtalálják a mindenki számára kedvező megoldást.
Probléma lehet a társaság, a környezet, a foglalkozást vezető személy, bármi, de ezt el is mondják a gyerekek, csak meg kell hallgatni őket. Meg kell velük beszélni, mi legyen.
