– Miről szól pontosan a képzőművészet-terápia?
– A művészetterápia alapja a művészeten keresztüli kommunikáció, a hangsúly az elfogadó közegben való alkotás folyamatán van. Saját tudattalan tartalmainkkal kerülhetünk kapcsolatba, felszínre juthatnak mélyre temetett, régen elfeledett élményeink, emlékeink, jók és rosszak egyaránt, a terápia során ezek elérhetővé és alakíthatóvá válnak számunkra. A papírlapon megjelenve „kívülre” kerülnek, megbeszélhetővé, értelmezhetővé válnak. A terápia elnevezés kissé ijesztő lehet, tulajdonképpen elmélyült önismereti munkáról van szó, amelyben a képzőművészet nyújt segítséget.
– A foglalkozásokon ezek szerint rajzolnak. Mi lesz azzal, aki nem tud?
– Fontos megjegyezni, hogy semmilyen előképzettség, sőt rajzkészség sem kell ahhoz, hogy valaki egy ilyen csoportba eljöjjön. Nincs olyan, hogy jó vagy a másikénál jobb rajz, mert itt nincsenek esztétikai szempontok, itt nem minősítünk. Azt vallom aminek ki kell jönni, annak ki kell jönni – és ez gyakran egyáltalán nem „szép”, nem kellemes, már látványra sem, de hát pont az a lényeg, hogy azzal is foglalkozzunk, ami nem szép és jó bennünk. Fontos, hogy a személyiségünk „árnyoldalával” is megbarátkozzunk, elfogadjuk, integrálni tudjuk, vagy ha kell, változtatni-változni tudjunk, immár tudatosan.
– Teljesen egyediek ezek rajzok, vagy vannak rendre visszatérő motívumok?
– Nagyon fontos megismernünk saját szimbólumainkat is. A szimbólumok nem mindenki számára jelentik ugyanazokat a dolgokat. Egy-egy szín vagy forma teljesen más jelentéssel telítődhet különböző személyeknél. Vannak persze archetipikus szimbólumok, amelyek nagy valószínűséggel utalnak hasonló jelentéstartalmakra a legtöbbünknél. Ehhez kapcsolódóan az álmaikat is figyelemmel kísérik a csoportba járók, hiszen az álommunka hasonló folyamat – szintén megjelenik benne a szimbólumképzés –, így segítségünkre lehet a tudattalan „kódolt” üzenetek megfejtésében.
– A terapeuta szerepe mennyiben más a hagyományoshoz képest?
– Képzőművészet-terapeutának lenni nem más, mint egy olyan segítő szakmát gyakorolni, amely speciális módon hat. Rendkívül izgalmas munka, számomra is folyamatos önismereti „tanfolyam”. Minden csoport, minden helyzet, minden, a csoportokban felbukkanó jelenség más és más, új kihívást jelent, újabb kreatív megoldásokat hoz ki belőlem. Így fejlődöm én is, együtt a csoportjaimmal. „Képzőművészből” vagyok, ez az alapszakmám, így az általam végzett terápiás munka is más, mint például egy pszichoterapeuta által vezetett képzőművészet-terápia. Ugyanazt a képzést kapjuk – képzőművészet-terapeuta egy kétéves, posztgraduális képzés után lehet valaki –, ugyanazon alapelvek mentén dolgozunk, mégis különbözik a megközelítési módunk. Például az alkotáslélektant én nem a könyvekből, hanem „belülről” ismerem, és a könyvek csak segítettek azonosítani, definiálni a számomra már jól ismert jelenségeket. A különféle technikákkal is meg tudom ismertetni a hozzám fordulókat, és külön élmény látni az arcukon az örömöt, amikor valami már úgy sikerül, ahogy szerették volna, mert az anyag megszelídült a kezük alatt.
– Kik találják meg önt, kik választják ezt a fajta terápiát?
– Mivel én csak felnőttekkel foglalkozom, a jelentkezők mind 18 évesnél idősebbek, de jellemzően a 20 és 60 év közötti nők jelentkeznek a csoportjaimba. Pszichés betegeket nem tudok fogadni, velük művészetterapeuta csak pszichológussal vagy pszichiáterrel való szoros együttműködés keretein belül, koterapeutaként foglalkozhat. Összességében tehát olyan egészséges felnőtt nők jönnek hozzám, akik érdeklődnek a festés-rajzolás iránt, és valamilyen problémájuk van, amelyre keresik a megoldást. Nagyon örülök annak, hogy olyan emberek találnak meg, akik nyitottak, kíváncsiak, mernek segítséget kérni, és képesek elfogadni is. A fiatalabb, 20–30-as korosztálynál jól érzékelhető, hogy sokkal kevesebb problémájuk van a segítségkéréssel, mint például a 40–50-es éveikben járóknak, akiktől gyakran hallom azt a mondatot, hogy „nem vagyok én bolond, hogy terápiára lenne szükségem”. Itt a pszichoterápiára gondolnak elsősorban, és meg szokták kérdezni, hogy miért képzőművészet-terápia ez, amit én végzek. A terápia ebben az esetben nem a modern ellátást fejezi ki, hanem az ősi görög jelentést tükrözi: a terapeuta „szolgál”, therapein annyi, mint szolgálni, gondozni. Tehát én nem vagyok sem pszichológus, sem pszichiáter, segítő vagyok, aki a képzőművészet segítségével szolgálja a hozzá fordulókat. Ez a módszer nem pótolja a pszichoterápiát; akinek arra van szüksége, annak ez csak kiegészítő terápiaként jöhet szóba.
– Mennyi idő kell ahhoz, hogy a terápia kifejtse a hatását?
– Nagyon változó, hogy kinél mikor indulnak be a várt folyamatok. Van, aki már az első néhány alkalom után „beindul”, és van, akinek kicsit több idő kell, más a tempója. Nekem az a legnagyobb öröm, ha valaki olyan pozitív változásokról számol be, amelyeket a terápiás munka indukált. Ezek fontos megerősítések számomra, és táplálják a munkámba vetett hitemet. Létrehozni egy alkotást már akkor is gyógyító hatású, pozitív élmény, ha ez nem terápiás céllal történik. A művészet egyaránt gyógyít, ha magunk gyakoroljuk, és akkor is, ha csak szemléljük. Én képzőművészként és képzőművészet-terapeutaként az aktív és a passzív képzőművészet-terápiában is hiszek.
– Hogyan zajlik egy foglalkozás, mi történik pontosan?
– A foglalkozások kétórások, egy kurzus tíz alkalomból áll, és hetente egyszer találkozunk. Az órák mindegyikén más-más témával foglalkozunk. Miután megbeszéltük, hogy aznap mit helyezünk fókuszba, elkezdünk festeni, rajzolni. Miközben a papíron megszületnek a később „elemzendő” képek, beszélgetünk, zenét hallgatunk. Az elkészült munkákról és az alkotás közben átélt élményekről szóló beszélgetéssel záródik a csoportfoglalkozás. Számomra nagyon fontos, hogy mindenkire elég idő legyen, ezért kizárólag kis létszámú, három-öt fős csoportokkal dolgozom.
– Kisgyermekeseknek külön tart foglalkozást, miben más ez?
– Várandósság alatt és a kisgyerekkel otthon eltöltött időszakban egy nő életében rengeteg változás történik, testi-lelki szinten egyaránt. A baba jelentette nagy öröm mellett szorongások, félelmek is felbukkanhatnak, amelyekkel egyedül sokkal nehezebb megbirkózni, mint hasonló élethelyzetben lévők kis csoportjában. Egy baba érkezésével a párból család lesz, ami átrendezi a viszonyokat, és az újrarendeződés nem mindig zökkenőmentes. A kisgyerekes és állapotos anyukákból álló csoportok témáit úgy állítom össze, hogy lehetőség legyen képekben feldolgozni és beszélgetni mindarról, ami őket épp foglalkoztatja. A terápia hatására oldódhatnak a szorongások, feszültségek, kommunikációs, párkapcsolati problémák. Az egész családra kiható, harmonikusabb állapotot lehet elérni. Sok olyan nő is jön hozzám, akinek gondot okoz a teherbe esés, valamiért „nem jön össze” a baba. Örömmel mondhatom, hogy terapeutaként eltöltött eddigi éveim alatt nem egy babára vágyó nőből lett anyuka még a terápiás időszak alatt, és ha a művészetterápia „görcsoldó” hatását nézzük, akkor talán a közös terápiás munkánk hatása is benne van ezekben a sikerekben.
A terápiára itt lehet jelentkezni
facebook.com/pages/Aktív-képzőművészet-terápia
kepzomuveszetterapia.hu/
