Boka János posztol a Facebookra, hogy háromkor elnökválasztás lesz a Grundon. Nemecsek megfürdött a Füvészkertben; Csónakos aggódik érte, ki is írja az üzenőfalra. Geszti Péter levelet ír Nemecseknek. Eközben Bornemissza Gergő bejelentkezik Konstantinápolyból. És lájkolja Vicuskát, de nagyon. Furcsa helyzetek? A Mozi a fejedben program a közösségi oldalakon keresztül igyekezett népszerűsíteni az olvasást a Pál utcai fiúk és az Egri csillagok szereplőivel, akik egyszer csak megelevenedtek, megosztottak, blogoltak, kommenteltek és fotókat készítettek.
A februártól márciusig tartó aktív facebookolás lényege az volt, hogy ha már a „mai fiatalok” úgyis az internethez nőve élnek, legalább onnan kapjanak valamiféle üzenetet arról, hogy a kötelező olvasmányok nem feltétlenül unalmas, idejétmúlt, netán „ciki” könyvek, hanem éppenhogy izgalmas, örökérvényű és a mai gyerekeknek utat, irányt mutatni képes művek. Főleg a Pál utcai fiúk és az Egri csillagok.
A Mozi a fejedben kampányt a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK) indította, s nem állt meg a Nemecsek, Csónakos, Cecey Éva, Dobó István, Gergely, Boka vagy épp Jumurdzsák kommentjeinél, élménybeszámolóinál – forgatókönyvíró-pályázatot hirdetett, blogírásra, kisfilm forgatására ösztönözte a gyerekeket, miközben a létező össze multimédiás eszközzel és felülettel összekapcsolta a programot. Lehetett skype-olni is a szereplőknek, drukkolni nekik egy-egy csata során, továbbá számos rendhagyó történelem- és irodalomórára, plakátkészítő versenyre és a multimédiás eszközök oktatásban való alkalmazásának előnyeiről szóló előadásokra is sor került.
A számos kitalált személy mögött három-négy hús-vér ember rejtőzött, akik egy hónapon át folyamatosan irányították a két regény főszereplőinek minden közösségi hálós megmozdulását és megszólalását. A projekt híres színészeket, írókat is megkért, hogy néhány percben beszéljenek a két könyvről és általában az olvasás lényegéről.
A Mozi a fejedben annak az olvasásnépszerűsítő programnak a része, amelybe a MANK-on kívül a Petőfi Irodalmi Múzeum, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ és a Magyar Olvasástársaság is bekapcsolódott. Természetesen azt kívánták vele elérni a szervezők, hogy a gyerekeket abban a közegben és azokon a felületeken szólítsák meg, amelyben otthonosan mozognak, remélve, hogy ha a Grundért küzdő fiúk és az egri várért harcoló fiatalemberek a Facebook, a Skype, a blogok, a videómegosztók világában lépnek eléjük, talán nagyobb kedvvel vesznek a kezükbe könyvet is.