Összebújó fiatalok és luxusmárkákba öltöztetett szeretők forgatagába kerülök egy bevásárlóközpontban. Egyik riportalanyommal itt van találkozóm, a szerelemről kérdezem. B. Patrik huszonöt éves, munka mellett főiskolát végzett, jó kiállású és megnyerő modorú fiatal férfi. Ám egy éve nem találja a helyét. Barátnője elhagyta, és egy gazdagabb, befolyásosabb, de húsz évvel idősebb férfi oldalán keresi most a boldogságot. Patrik minden csalódottságát – ilyen elszánás kevés van – ma már a sportba öli. Néhány hónap italozás után döntött úgy, megmenti magát, és aktívan elkezdett futni. Amikor arról kérdezem, mitől várja a lelki békéjének visszatértét, legyint: „A mai lányok elkényeztetettek, tisztelet a kivételnek. Egyszerre legyek lovag, földesúr, pénzautomata, világbajnok. Legyek gyengéd, de erős, okos, de megértő. Ezt egyszerűen képtelenség teljesíteni! Nem adom fel, de azért nagyon megviselt a szerelmem árulása. Szeretnék megnősülni, szeretnék gyerekeket, mert nagyon klassz családban nőttem fel. Remélem, megtalálom az igazit.”
S. Fanni húszéves egyetemista, okos, értelmes és szép. Véleménye szerint korosztálya nagyon megosztott párkeresés kérdésében: „Vannak, akiknek huszonévesen is már egy vagy akár több többéves kapcsolat áll a hátuk mögött, valamint azok, akik rövid afférokon kívül alig, vagy szinte soha nem bonyolódtak igazi kapcsolatba. Ennek az oka szerintem a virtuális világ térnyerése, ugyanis az emberek már nem szorulnak személyes találkozásra a kapcsolatépítésben, egyre többször hallani ilyen virtuális szerelmi és baráti kapcsolatokról. Nehéz ismerkedni is, a legjellemzőbb a közös középiskola, a közös egyetem, egy közös ismerős vagy hobbi, de amikor e lehetőségek bezárulnak vagy kimerülnek, komoly vállalkozás új utat találni az ismerkedésre.”
Kérdésünkre, hogy mennyire veszik komolyan a fiatalok szerelmi életüket, mennyire vigyázzák és óvják, Fanni hangsúlyozta: „Sajnos az a tapasztalatom, hogy a kortársaim felületesek, számos ismerős a közösségi oldalon éli a szerelmi életét, határokat nem ismerve minden részletét feltárják kapcsolatuknak, valójában pedig pont az őszinteség, a bizalom hiánya, a veszekedés jellemzi őket. Nehéz a párválasztás, a média által közvetített üzenetek pedig még jobban megnehezítik. A legtöbben irreális igényeket állítanak fel „Mert te megérdemled!” – szól a szlogen. Egyszerre legyen a választott szép, intelligens, figyelmes és odaadó, míg a műköröm, a műszempilla és edzőterem bermudájában élik mindennapjaikat és egy szépirodalmi könyvet tüzelőpapírnak dobnak félre. Ez a szomorú hozzáállás sajnos mindkét nemet egyformán jellemzi, de hisz mit várunk egy olyan korban, ahol a lájkok száma jelenti a boldogságot és az e-flört korszakában bárki bárkinek eladhatja magát.” A rosszkedv dacára az általunk megkérdezettek nagyon fontosnak tartják a harmonikus, meghitt családi életet és egyhangúlag házasság pártiak. A társadalomnak is feladata, hogy ezt az elszánást és reményt tovább támogassa és segítse.