Amikor lánynak születni szégyen

Fiúk játszanak egy pakisztáni falu utcáján. Semmi furcsa nem látszik rajtuk. Az sem, hogy igazából kislányok.

Kisfiúk játszanak egy pakisztáni falu utcáján. Szaladgálnak, nevetgélnek, semmi furcsa nem látszik rajtuk. Pedig néhányan közülük valójában kislányok, akiket a családjuk kisfiúnak nevel. Pakisztánban és Afganisztánban ez bevett gyakorlat: így a „szerencsétlen módon” lánynak született gyerekeknek sokkal több lehetősége lesz az életben. Tanulhatnak és dolgozhatnak. Ők a bacha poshok.

A bacha posh kifejezés dari nyelven azt jelenti: „fiúnak öltöztetett”. A különös szokás kialakulása azzal kezdődött, hogy sok nő álcázta magát férfinak például háború idején, hogy elkerülje az erőszakoskodásokat, a kiszolgáltatottságot. Másrészt ezekben az országokban hatalmas a családokra nehezedő társadalmi nyomás, hogy mindenképpen szülessen fiúutód is, mivel ha ez nem történik meg, nincs aki továbbvigye az apa nevét és örökölje a vagyonát. Szégyen, ha egy szülőpárnak kizárólag leánygyermekei születnek. A társadalom megbélyegzi, lenézi őket.

„A szegregáció kreatívvá tesz”, mondta egyszer Nancy Duprée, a térség társadalmi szokásairól több könyvet is kiadott írónő. És valóban: a legegyszerűbb megoldásnak az tűnt, hogy a kislányokat átnevelik fiúkká. Mindehhez egy olyan hiedelem is kapcsolódik, hogy a bacha posh gyermek megtöri az átkot, és az anya képes lesz valódi fiúgyermeknek életet adni.

A bacha posh lányoknak rövidre vágják a haját, fiúruhában járatják őket és fiúnevet kapnak. Természetesen itt nem arról van szó, hogy becsapják a környezetet: mindenki tudja, hogy a fiúruha kislányt rejt. Mégis, ez elég ahhoz, hogy a gyereknek ne kelljen főzni és takarítani mint a lánygyerekeknek. Noha nem lesz belőle „teljes értékű” fiú, mégis többet ér, mint egy lány. Járhat iskolába, szabadabban mozoghat, elkísérheti lánytestvéreit, ha nincs más fiúkísérő, sportolhat és munkát vállalhat.

Aztán 18 évesen mindennek vége szakad, és az addig fiúként nevelt lánynak immár nőként kell megtalálnia a helyét az afgán vagy pakisztán társadalomban, ami ilyen gyermekkor után nagyon nehéz. De hogyan lehet ezt megtenni, ha akár két évtizeden át minden percben fiúnak kellett lenniük? Sok bacha posh lány érzi úgy, hogy életük egy hazugság volt és elvesztették női identitásukat. Ráadásul, amikor már nem lehetnek többé fiúk, megtapasztalják a női lét minden korlátját, és úgy érzik, a szabadság után – amikor nem lehettek önmaguk – most nem elég, hogy tudniuk kellene nőként továbbélni az életüket, de mindentől megfosztják őket, amit bacha poshként kijárt nekik.

Amikor egy bacha posh eladósorba kerül, vissza kell „változnia” lánnyá. Természetesen a legtöbb esetben a lányok nem akarják ezt, hiszen pontosan tudják, mi vár rájuk feleségként: elnyomás és erőszakoskodás. Ráadásul a bacha posh gyerekek nem tanulják meg mindazokat a feladatokat és készségeket, amikkel egy feleségnek rendelkezniük kell, márpedig így nem lehetnek jó asszonyai férjeiknek.

„Kilenc évig éltem fiúként” – meséli egy könyvben Faheema. 18 évesen még mindig nem nőttek melleim, és a mentsruációm is nagyon rendszertelen volt. Az anyám elvitt egy orvoshoz, aki azt mondta, az elmémben férfivá váltam. Ez megijesztette őt, mert attól tartott, nem fogok tudni ismét nő lenni. Nehéz volt. Elkezdtem növeszteni a hajam, és pszichológushoz jártam, ahol arról beszéltünk, mi az, ami férfi és mi az, ami nő bennem. Fogalmam sem volt, mi lenne a normális. Én örökre mindkettő leszek. Most 22 éves vagyok. Apám továbbra is fiúnak kezel, a fiúnevemen szólít, pedig lányruhában járok és derékig ér a hajam.”

Az afgán nők döntő többsége számára a szabadság és önállóság ismeretlen fogalmak. Tanulni sosem engedték őket, és mivel „csak” nők, ezért nem számítanak teljes értékű embernek. Számukra az egyetlen lehetőség az lenne, ha nem kellene férjhez menniük és elköltözhetnének otthonról, dönthetnének arról, hogy akarnak-e tanulni, gyereket vállalni vagy dolgozni menni. Csakhogy ez csupán elenyésző százalékuk számára elérhető.

Ilyen körülmények között ki ne lépne ki boldogan álruhában a házból ahelyett, hogy örökre rabszolgaként éljen? Ki ne vállalná, hogy férfiruhában végre elérhető legyen számára a külvilág? Alig van olyan nő ezekben az országokban, aki ne cserélné fel a saját nemét boldogan a szabadságért cserébe