Érdekes szabadalom került elő a Sony háza tájáról, amely alapján a PlayStation-üzletágnál felmerült a két videovezérlőt használó konzol készítésének az ötlete. A még tavaly januárban beadott, és most nyáron nyilvánosságra hozott dokumentum szerint a technológia az otthoni konzolokban, továbbá a felhős játékstreamelő szolgáltatások szerverein is bevethető volna.
A kettő közül természetesen az otthoni konzolok esetében érdekesebb az ötlet, a Sony hasonló koncepciót pedzeget, mint amikor régen a PC-s játékosok az NVIDIA SLI és az AMD CrossFire technológiákkal két videokártyát próbáltak használni a játékokban. Ez többféle módon is működhetett, például a páros képkockákat az egyik, míg a páratlanokat a másik GPU renderelte.

Fotó: MTI/EPA/Michael Nelson)
Ez persze nem volt olcsó mulatság, ráadásul a játékoknak is támogatniuk kellett dupla GPU-s működést, így a gyártók bánatára már évek óta a legvérmesebb gamereket sem foglalkoztatja a gyakorlatban célszerűtlennek bizonyult koncepció.
A szabadalomban lévő ötlet leginkább azért érdekes, mert Sony nem mondott le a virtuális valóságról: nem nagy titok, hogy készül a második generációs PlayStation VR headset, az egy helyett két darab videovezérlő potenciálisan nagy segítséget jelenthetne a nagy képfrissítési sebességű VR-játékok renderelésében.
A most rivaldafénybe került szabadalomból persze nem érdemes túlságosan messzemenő következtetéseket levonni, ám ettől függetlenül érdekes, hiszen a Sony mérnökei a konzolos világban még nem látott ötleteket feszegetnek benne.

Fotó: Pexels
Az eredeti cikket ITT érheti el.
Véglegesen távmunkát vezet be a népszerű játékfejlesztő
A koronavírus-járvány miatt kényszerből szerzett tapasztalatok alapján a japán játékfejlesztő Square Enix úgy döntött, hogy december elsejétől véglegesen elérhetővé teszi a munkavállalói java számára az otthoni munkavégzés lehetőségét.
A tájékoztatása szerint keddtől várhatóan a dolgozóinak 80%-a tipikusan otthonról dolgozik majd, csak az olyanok nem kapják meg a lehetőséget erre, akiknek a munkájuk jellegéből fakadóan muszáj irodában vagy telephelyen lenniük.
A dolgozókat decembertől otthoni és irodai csoportokba sorolja be a vállalat, ennek függvényében pedig legalább heti három munkanapot a kérdéses helyen kell ledolgozniuk. A munkatársak havonta változtathatnak a besorolásukon, ami számukra és a cégnek is rugalmasságot biztosít.