A tervezettnél kevesebb holdmintát gyűjtött a Csang'o-5

Kína a harmadik ország a világon, mely valaha kőzetmintát hozott le a Holdról a Földre.

Forrás: MTI2021. 01. 19. 9:18
Az űrszonda 1,731 kilogrammnyi mintával érkezett meg Forrás: Pixabay
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tervezettnél kevesebb holdmintát gyűjtött a Csang'o-5 kínai űrszonda. A Kínai Nemzeti Űrügynökség (CNSA) hétfői közlése szerint ennek ellenére továbbra is külföldi tudósok közreműködésével fogják vizsgálni a kőzeteket.

Kína a harmadik ország a világon, mely valaha holdmintát hozott le a Holdról a Földre. A Csang'o-5 nevű űrszonda 1,731 kilogrammnyi mintával érkezett meg a múlt hónapban, holott a tervek szerint két kilogrammot hozott volna.

A szonda más országok korábbi űrmisszióin alapuló adatok alapján úgy becsülte, hogy a holdkőzetek sűrűsége 1,6 gramm per köbméter – mondta Pej Csao-jü, a misszió szóvivője. Emiatt mindössze 12 óra után leállt a kőzetbegyűjtéssel, feltételezve, hogy elérte a kívánt célt.

Az űrszonda 1,731 kilogrammnyi mintával érkezett meg
Fotó: Pixabay

„A tesztek alapján azonban a valódi sűrűség nem volt olyan nagy. Eredetileg úgy terveztük, hogy 22 órán át fog tartani a felszíni mintagyűjtés, de ez a munkafolyamat végül 12 óra után leállt” – mondta Pej.

Kína azonban továbbra is kész együttműködni más országokkal, köztük az Egyesült Államokkal a minták tanulmányozásában. Az Egyesült Államok törvényei éveken át korlátozták űrhatósága, a NASA számára, hogy közvetlenül együttműködjön Kínával.

Repülőről indított rakétával állított pályára műholdakat a Virgin Orbit

Repülőgép szárnyai alól indított rakétájával állított pályára műholdakat Richard Branson űrvállalkozása, a Virgin Orbit.

A BBC hírportáljának beszámolója szerint vasárnap a milliárdos egy régi 747-esének szárnya alól lőtték ki a rakétát, mely tíz kis műholdat szállított.

Ez volt az első alkalom, hogy repülőgépről sikerrel lőttek ki űrrakétát. A Virgin csapata már tavaly májusban megpróbálkozott vele, ám akkor a Newton-3 motornak folyékony oxigént szállító rendszer hibája miatt a kísérlet meghiúsult.

Vasárnap a rendszer hibátlanul működött. A Cosmic Girlnek nevezett, módosított 747-es a kaliforniai Mojave sivatagból szállt fel helyi idő szerint 10.50 órakor (magyar idő szerint 19.50) a Csendes-óceán felé.

Tovább...

 

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.