Február elején lekapcsolta a mérsékelten sikeres Ziggy zsarolóvírus működését az üzemeltetője, állítása szerint ugyanis nagyon megbánta a tettét, ennek jeleként pedig elérhetővé is tette a kulcsokat, amelyekkel az áldozatai feloldhatják a titkosított adatokat a számítógépeiken. Ez nem szokatlan, a kampányok leállításakor gyakran tesznek ilyen szívességet a bűnözők, ezzel mindenki lezártnak hitte az ügyet.
Most meglepő fordulat állt be: a Ziggy készítője azzal állt elő, hogy hajlandó visszatéríteni a váltságdíjat kifizetett áldozatok pénzét. Ehhez csak el kell küldeniük egy megadott e-mail-címre a számítógépük azonosítóját és a fizetési tranzakció bizonylatát. A zsaroló szerint egy harmadik világbeli országban él, az internetes bűnözésének célja a haszonszerzés volt, azonban megbánta a tettét, és fél annak büntetőjogi következményeitől.

Fotó: Pexels
A pénzvisszaadás ellenére nem kell félteni a bűnözőt: egyrészt a pénztárcájukat kinyitott áldozatainak jókora része valószínűleg nem értesül majd a lehetőségről, másrészt pedig a váltságdíj összege annak idején dollárban került megállapításra, csak épp BitCoinban kellett kifizetni azt. A bűnöző nem fogja egy az egyben visszautalni a BitCoinokat, hanem átváltja jelenlegi árfolyamon a váltságdíjat BitCoinba, és ennek megfelelően utal vissza.
Időközben viszont drámaian kilőtt a Bitcoin árfolyama, így a nagyvonalúsága ellenére jelentős pénz marad majd a zsebében.
Az említett titkosítókulcsok nyilvánosságra hozatalakor 39 ezer dollár körül volt a BitCoin árfolyama, mostanában viszont 55 ezer dollár környékén mozog a kriptovaluta.
A feloldókulcsokat tartalmazó állomány szerint 922 áldozatot szedett a Ziggy, de nem világos, hogy közülük hányan és mennyit fizettek a bűnözőnek.
Az eredeti cikket ITT érheti el.
Kiemelt kép: Pexels
39 másodpercenként új célpontot választanak a kiberbűnözők
Tavaly ezermilliárd dollár fölé, a globális GDP több mint 1 százalékára emelkedett a kiberbűnözők által okozott károk összege – állapítja meg a Generali Biztosító és az informatikai biztonsággal foglalkozó Black Cell a teol.hu cikke szerint.
Mintegy 667 százalékkal nőtt az adathalász emaileken keresztül indított támadások száma
2020-ban, melyek sok esetben a járványhoz kapcsolódó témákkal igyekeztek csőbe húzni a gyanútlan felhasználókat. A hiányos informatikai védelemmel rendelkező cégek és az egyéni felhasználók mellett ráadásul kereszttűzbe kerültek a pandémiában jelentősen érintett egészségügyi intézmények, logisztikai szolgáltatók, állami szervek, és fokozódik a nyomás a pénzintézetek IT- rendszerein is.