A hirtelen terhelésre, irányváltoztatásra létrejövő Achilles-ín-szakadás három helyen szokott kialakulni: az ín–vádli izom átmenetnél, a sarokcsonti tapadástól 2-7 cm-re, és közvetlenül a csontos rögzülésnél. Ha testünk legvastagabb ina elszakad, annak jellegzetes tünetei vannak: a sérülés magasságában a bőr besüpped, ujjunkat befogadó folytonossági hiány tapintható az ín állományában. A sérült a lábát a talp felé hajlítani egyáltalán nem vagy csak alig tudja, lábujjhegyre állni képtelen.
Segít a kórisme felállításában az úgynevezett Thompson-teszt: térdeplő helyzetben az ágy vagy vizsgálóasztal szélén kissé lelógó lábfejjel ellenőrizzük, mindkét oldalon nyomást gyakorolva az ín–izom átmenetre. Az ép oldalon kiváltható, szakadt ínnál viszont nincs lábhajlítás a talp felé.
A kezelés szinte mindig műtéti, a konzervatív módszert csak kivételes esetben alkalmazzuk. A beavatkozást lehetőleg minél előbb, de tíz napon belül mindenképpen elvégezzük, a szakadt ínt speciális öltésekkel egyesítjük. Több helyen alkalmazzák a fedett varrattechnikát is, ilyenkor a feltárás lényegesen kisebb.
A gipszrögzítés szükséges ideje általában hat hét, ebből három hét talp felé hajlított helyzetű, terhelés nélkül, majd derékszögű járógipsz további három hétre. Megfelelő esetben választhatjuk a gipszet kiváltó műanyag rögzítősínt is. A járógipsz azért is jó hatású, mert a járásterhelés serkenti az íngyógyulást.
Az utókezelés Achilles-ín-szakadás esetén is nagyon fontos. Már a gipszrögzítésben végezhetők úgynevezett innervációs (beidegzési) gyakorlatok, a gipszlevételt követően pedig azonnal megkezdődik a fokozatos gyógytorna: kezdetben passzívan, csak a gyógytornász által végezve, később a páciens aktív bekapcsolódásával. A kezelés során fontos az óvatos nyújtás, de nem a túlzott feszítés!
Előfordul, hogy a sérült csak későn kerül műtétre, ilyenkor külön e célra kifejlesztett plasztikai megoldásokat választunk.
Ritkán, körülbelül 2 százalékban fordul elő ugyanazon Achilles-ín ismételt szakadása. Kezelése mindenképpen műtéti, szintén plasztikával. Ebben az esetben a javasolt rögzítés a friss sérüléshez képest hosszabb: nyolc-tíz hét.
Közismert tény, hogy az Achilles-ín-szakadás viszonylag gyakori sportsérülés, de a jó hír az, hogy szakszerű ellátással és utókezeléssel jól gyógyul.
A sérülés kialakulási valószínűségének csökkentésére Olvasóimnak azt tanácsolom, hogy – bár a sérülést száz százalékban megelőzni nem lehet – sportolás előtt mindig alaposan melegítsenek be. Ha pedig mégis megtörténne a baj, a szakszerű ellátás érdekében mielőbb forduljanak szakorvoshoz.
