A nem műtéti töréskezelés, pontosabban a gipszkötés alkalmazása már 1852 óta ismeretes. Azóta természetesen hatalmas fejlődésen ment át ez a módszer is, mint minden más az orvostudományon belül. A klasszikus elvek leírása egy osztrák baleseti sebész, Lorenz Böhler nevéhez fűződik. Ezek: a törés helyretétele, jó helyzetben való rögzítése, majd a megfelelő időben a mozgatás megkezdése.
Fontos szabály, hogy a sérülés első ellátásakor csak gipszsínt szabad felhelyezni, melynek gézpólyameneteit fel kell hasítani és újrapólyázni a vérkeringési zavarok elkerülése végett. Körkörös gipsz csak később, a duzzanat megszűnését követően, általában egy hét után lehetséges.
A gipszrögzítés ideje az egyes csontok esetében más és más. Például csuklótörésnél elég 4-6, lábszártörésnél minimum 12, de sokszor 16 hét is szükséges.
Bizonyos esetekben – egyes lábszártörések, medencefenék-törés egyes típusai stb. – még ma is használjuk az úgynevezett tartós húzatás módszerét. Ilyenkor a végtagcsontba megfelelő helyen befúrt drótra helyezett kengyelen és zsinóron keresztül helyezik a súlyt a végtagra.
Ezt a módszert hosszabb-rövidebb idő után gipszelésre lehet váltani, előtte azonban el kell végezni az úgynevezett funkcionális próbát: például lábszártörésnél 3 héttel a sérülés után ha a végtag megemelésekor már nem jön létre deformitás (nem „görbül” el a sípcsont), megszüntethető a húzás, és megkaphatja a beteg a körkörös gipszet. Ellenkező esetben a megfelelő mértékű csontheg kialakulásáig kell folytatni a húzókezelést.
A konzervatív kezelés mindig hosszan tartó folyamat, szükséges hozzá a rendszeres röntgenellenőrzés és a gipszkötés kontrollja.
A fenti nem műtéti megoldások mellett ma már létezik egy újabb módszer is, amely a törés sínezésén alapul, de messzemenően figyelembe veszi a funkcionális igényeket is. Erre általában 1-2 vagy több hét elteltével térünk át, elsődleges ellátásként nem javasolt.
Az itt használt, különböző méretre formált műanyag rögzítők az úgynevezett brace-ek. Csak akkor választjuk ezt az utat, ha a bőr állapota jó, a beteg alkalmas az együttműködésre, jók a vérkeringési viszonyok, és rendelkezésre áll a megfelelően magas szintű utókezelői háttér.
A nem műtéti törésgyógyítás természetesen csak egy a sok kezelési lehetőség közül, és nem minden esetben alkalmazható. Van, amikor csakis a szike, a fúró és a csavarhúzó segít.
