A vállízület sajátos felépítésének köszönhetően sok irányba és széles határok között képes mozogni, ugyanakkor éppen ezért sérülékeny is.
A vállficam lehet baleseti és nem baleseti eredetű. Előbbit külső erőbehatás hozza létre és másodlagos károsodások (csontos vápa sérülése, az ízületi tok leválása a csontról, a felkarcsont ízületi porcfelszínének benyomódása) is jellemzik.
A nem baleseti eredetű, más néven „szokványos” vállficam létrejöttéhez nem szükséges külső erő, egy „ügyetlen”, rossz mozdulat is elegendő hozzá. Okaként veleszületett fejlődési zavarok – az ízületet stabilizáló tényezők valamilyen gyengesége – említhető.
„Visszatérő” a vállficam, ha az ok egy baleseti eredetű ficam következtében kialakult lazaság.
A ficamodott váll felismerése általában könnyű: deformált a válltájék, az ízület rugalmasan rögzített, a sérült nem tudja mozgatni karját és egyidejűleg nagy fájdalmat érez.
Vegyük sorra, hogy milyen kezelési lehetőségeink vannak: Legelőször is – mint minden ficamot – speciális műfogásokkal (hozzáértő szakorvosnak) helyre kell tenni. A technika attól függ, hogy a felkarcsont feje milyen irányba hagyta el az ízületi tokot (elülső, hátsó, vagy hónalj irányú ficam).
Ha ezután – első sérülés esetén – elegendő ideig (általában 3 hétig) rögzítjük a vállat, a sérülés legtöbbször így, operáció nélkül is meggyógyul, és nem ismétlődik a ficam.
Műtétre akkor van szükség, ha rendszeressé válik a váll „kiugrása”, akár baleseti eredetű, akár – a fent említett – veleszületett okok miatt. Ilyenkor a sérült ízületi alkotórészek (lágyrész, csontos-) helyreállítása, és megerősítése a cél, számos megoldás létezik erre.
Ma már a vállsérülések, a ficamok vizsgálatánál is alkalmazzák az úgynevezett artroszkópos (csőtükrözéses) eljárást, sőt egyre több beavatkozást is el is lehet végezni ezzel a technikával. Van tehát gyógymód a különböző vállficamok kezelésére, de a legfontosabb, hogy aki ilyen sérülést szenved, vagy visszatérő panaszokkal bajlódik, időben jelentkezzen az ortopéd-traumatológián.
