A műtéti törésegyesítés (osteosynthesis) a csontok fémanyaggal történő rögzítése. A köztudatban még ma is az a tévhit él, hogy az operáció során „platinát” ültetnek be az orvosok. Pedig a valóságban nem erről, hanem egy speciális ötvözetről van szó, ami természetesen szövetbarát és nem hajlamos korrózióra.
A rögzítéskor többféle módszer ismeretes: a kompresszió, a húzóhurok és a neutralizáció elve. Az első esetben a törtvégek egymáshoz nyomásával érjük el a kívánt eredményt. Húzóhurok felhelyezésekor (például térdkalács, singcsont könyök felőli végének törése) a hajlító erő hozza létre a kompressziót, ezért ilyen esetekben a külső sínezés nem feltétlenül szükséges. A neutralizációs elv a biológiai erők ellensúlyozását jelenti, azaz a fémanyag az izmok hatását kiegyenlítve tartja jó helyzetben a törést.
Fontos kérdés, hogy az elkészített szintézis milyen stabilitást ad, azaz, kell-e gipsszel rögzíteni, illetve lehet-e azonnal mozgatni, terhelni? Ebből a szempontból megkülönböztetünk terhelés stabil, mozgás stabil és adaptációs stabil törésegyesítést.
Ha az elsőt választjuk, nemcsak a gipszelés felesleges, de hamar terhelheti is végtagját a sérült. (Régebben ilyen volt az úgynevezett Ender-szegezés, manapság pedig a kanülált combnyak csavarozás.) A baleseti sebészeti gyakorlatban a második típussal találkozunk a leggyakrabban. Ugyan az érintett végtagot nem szabad terhelni, de azonnal megkezdhető az ízületek mozgatása, rögzítés nélkül. Ennek hasznosságát azt hiszem, nem kell hangsúlyozni: megelőzhető az ízületi mozgásbeszűkülés, valamint annak kellemetlen következményei.
Az adaptációs stabil rögzítés a törést jó helyzetben tartja ugyan, de nem elég erős ahhoz, hogy külső rögzítés nélkül ne jönne létre elmozdulás. Mindig a törés típusa és a sérülés körülményei döntik el azt, hogy melyik módszert választhatjuk.
Röviden tekintsük át a különböző törésegyesítési lehetőségeket: tűződrót, húzóhurok, nyalábszegezés, csavarok, lemezek, velőűr szegek, speciális csípőtáji csavarok, külső rögzítő (fixateur externe).
A műtét elején, a törés helyretétele történhet kézzel vagy eszközökkel. Leggyakrabban használt műszerek: csontfogó (adapter), véső, kalapács, fúró, oszcillációs fűrész, menetvágó. A behelyezett fémanyagokat – bizonyos kivételektől eltekintve – hosszabb vagy rövidebb idő után természetesen el kell távolítani. Ez az időtartam – a törés, illetve a sérülés típusától függően – néhány héttől akár 1-2 évig is terjedhet. A fémkivétel ugyan egy újabb műtét, de már jóval kisebb beavatkozás, és a beteg a rögzítő anyagok eltávolítása után hamar újra teljes életet élhet.
