Kézsebészeti praxisomban viszonylag gyakran találkozom a kéz ujjainak fedett feszítő ín sérülésével. Legtöbbször direkt behatás okozza, olyan is előfordul, hogy beakad valamibe az érintett ujj, a körömperc legörbül, és a páciens ettől a pillanattól kezdve nem tudja magától kinyújtani.
A háttérben a végperc feszítő inának fedett, bőr alatti szakadása áll. Aki így jár, mielőbb keressen fel egy baleseti, kézsebészeti ambulanciát, mert a mielőbb megkezdett kezeléstől remélhető esetleg műtét nélküli gyógyulás.
Magától értetődő, hogy ilyenkor készítünk egy röntgenfelvételt, amivel azt tisztázzuk, hogy csak az ín szakadt-e el, vagy esetleg vele együtt egy csontdarab is letört az utolsó ujjperc alapjáról. Utóbbi esetben mindenképpen műtét javasolt, a csont visszarögzítése „dróttűzéssel”.
Ha nincs törés a felvételeken, akkor megkísérelhető a nem műtéti kezelés, ami abból áll, hogy a sérült ujj végperc ízületét nyújtott, sőt kissé túlnyújtott helyzetben sínbe (Brooks-sín) tesszük 6 hétre, mert ennyi az inak összeforrási ideje. A nyújtott helyzet azért fontos, mert szerencsés esetben így remélhető, hogy a szakadt ínvégek összeérnek, és össze tudnak forrni.
Ha letelt a rögzítési idő, két lehetőségünk van: amennyiben az ín gyógyult, és az ujj vége nem görbül le, kezdődhet a gyógytorna és az utókezelés. Ha a konzervatív kezelés eredménytelen (mert a szakadt részek nem találkoztak össze), akkor – ha a páciens funkcionális vagy esztétikai okokból kéri – lehetőség van plasztikai beavatkozásra.
A dermotenodesisnek nevezett műtét lényege, hogy a végízület kézháti részén a hegszövetet kimetsszük, a sérült ínvégeket szemünk ellenőrzése mellett összehozzuk, és egy speciális, az ínon és a bőrön is átvezetett varratsorral egyesítjük.
Hogy az íngyógyulást semmi se veszélyeztesse, az ízületet átmenetileg, 6 hétre egy tűződróttal nyújtott helyzetben fixáljuk. Erre még egy külső rögzítő sínt is kap a beteg. A beavatkozás után másfél hónappal a drótot eltávolítjuk, majd indulhat a gyógytornakezelés.
Fontos megjegyeznem, hogy a műtét nélküli gyógyulás egyik alapfeltétele, hogy az ujj vége a 6 hét alatt végig nyújtva legyen, mert csak így van esély az ínvégek összeforrására, tehát a sínt eltávolítani, cserélni csak orvosi segítséggel, az ujjat közben végig nyújtva tartva szabad!