December 21-e van, hajnali hét óra. Gyűlik a tömeg, párállik a levegő a pirosra csípett arcok előtt. Nagy bajuszok, kendők, sportdzsekik. Ki hagyományba öltözötten, ki kortársként nyomja be a hegybe talpa alól a havat. Mennek felfelé. Már ez szép, ez a megkerülhetetlen gesztus: 'fel'menni. Hiszen nem akárhova igyekszik az ember. Mikor én mentem először és ott még kápolna sem állt, csak a mögötte fehérlő óriási fakereszt, a csíkiek ajándéka, köd volt. De olyan, hogy pár méterre nem láttam el. Magas lévén és kissé esetlen mozgású, cipőm sem eléggé alkalmas, felmentem pár métert, visszacsúsztam többet. Azóta feljutottam vagy százszor, tudom, hogy negyedóra az egész, de akkor óráknak tűnt. Végül megtaláltam a helyet, amiről a polgármester beszélt, hova is szeretnék ők ezt a kápolnát a Boldogasszonynak. Óriási mészkőbánya a szomszéd, harmincméteres szikla övezte katlan, ahol a magát égig érőnek gondoló is olyan parányi, mint a tűbe fűzött cérna hegye. A felhagyott bánya derekánál, oldalt áll a rézsűkkel határolt terasz, amire felérkeztem. És érdekes, ott már nem volt földig érő felhő, messze lehetett látni. Jó időben egészen Budapestig: látszik az óbudai gyárkémény, mögötte a panelrengeteg. Pest felé elnézve, félúton két félkörforma domb, köztük hajlat. A két dombot úgy hívják, Ziribár, és ha oda állok, ahol ma a kápolna bejárata van, hát éppen onnan kel fel a nap a téli napforduló reggelén.
Ha oda állok, nem jól teszem. Mellettem két magas kőalak mereszti keresztezett csillagszemét hunyorogva a napba, torkukban csengettyű szól – mi, emberek azt mondanánk, harang. Már észreveszem magam, hogy nem jó helyen tartózkodok, hát kiállok onnan, így nem vetek magam mögé árnyékot. Nem is lenne szabad. A kapu mögött barlangforma van, mélyén ott ül a Boldogasszony. Réveteg arcán üdvözült mosoly, mint földi asszonytestvéreinek azon a boldog órán, mikor méhükben gyermek ébred. Itt is ez történik. Az ősidők óta várt újjászülető fény fogan meg itt. A hajnalban bemutatott szentmise átváltozásában földre száll az örökké várt Megváltó. Táltosok dobognak a tűz körül, püspök áll a kőoltár előtt. Visszajár a pálos tartományfőnök. Évközben minden nap, minden órában jön látogató. A Pilis lábánál a parkoló ritkán áll üresen. Pünkösdkor ezrek vesznek itt részt szentmisén, mert nem tudtak eljutni Csíksomlyóra. És bizony, erre az egyszerű, téli hajnalra is feljutnak sokszázan.
Kérdezd meg őket, mit keresnek! Ha nem ismered őket, és van kis időd, kirándulj el a Pilisbe! Kezdd a névadó heggyel, annak lejtőjén ott fog várni a szabálytalan kőből ügyetlenül rakott kőkupola! Napsütésben égszínkék a tetején lévő méteres üvegkereszt, óriási kőremeték őrzik a bejáratot, szárba szökken a hajlított vaskapu. A mélyben ott ül a Boldogasszony, réveteg arcán üdvözült mosoly, mint földi asszonytestvéreinek azon a boldog órán.
Mégis azt mondom, menj inkább télen! Menj karácsonykor! Olyankor a nap azon a bizonyos helyen kel a horizonton. Hátha meglátod, miről szól valóban a Napba Öltözött Boldogasszony.
forrás: www.oerfi.eu
