Ez egyszer legyünk egy kicsit önzők, és képzeljünk el egy szebb világot, mármint saját magunknak. Ebben a világban bármit megtehetünk, fantáziánknak csak a képzelet szabhat határt.
Először is, építsünk hát magunknak egy kastélyt. De olyat, hogy csodájára járjon a fél ország. Ne essünk túlzásokba, tegyük mindezt jó ízléssel, lelkünk legyen tiszta, és fogékony a tündérmesékre. Legyen az egész, olyan, mint egy óriási családi ház, legyen otthonos, stílusa romantikus, hiszen a mesékben nem lehet más. Nappali helyett szép szalonunk legyen, benne kis biliárdasztal, mert valahol szórakozni is kell a vendégekkel. A mi emeleti, teraszos szobánkból lesz legszebb a kilátás, széles lépcső vezet majd oda a szalonból, rajta szőnyeg, a kőkorlátok tele lesznek virággal.
A vendégekre is gondoljunk, jó sok szobát építsünk nekik, mert szeretjük, ha nálunk vannak. Az étkező is akkora, hogy ott mindenki elfér. Mikor sokan vagyunk, esténként szóljon a vacsorához a harmonika, hadd énekeljen mindenki. Persze nyakkendős pincérek is lesznek, akik kifogástalan udvariassággal, figyelmesen szolgálnak ki mindenkit, nem kell majd külön szólni mindenért.
A kastélyunknak legyen szép kis tornya is, benne szépen faragott kő csigalépcső. A torony csak arra kell, hogy fentről jól belássuk a körénk telepített több hektáros arborétumot, amibe a világ minden tájáról igazi növénykülönlegességeket ültettünk. Nézzük, ahogy nőnek a csodálatos fenyők, virágzik a liliomfa, észleljük, ha végre kihajt a medvehagyma. Figyelmünket leköti a körülöttünk lévő sok szépség, nem érünk hát rá mindenre. Például, nem szeretnénk a jókora épületet mi takarítani, ez egyszer csinálja hát helyettünk más, és ha nem túl nagy kérés, az sem árt, ha minden reggel, rend van és tisztaság. Nincs más dolgunk ébredés után, mint hogy kutyánkkal kimenjünk a rendben tartott kertbe, ahol nem kell félnünk, hogy elcsavarog, vagy mindenféle piszkot felszed, visszatérve pedig a reggelihez kérjünk egy kis pálinkát.
Legyen a kastély mondjuk a Dunántúlon, ott olyan mesébe illő a táj. Délelőtt kiránduljunk a környéken, vagy csak áztassuk magunkat a medencében, amibe előrelátóan gyógyvizet vezettettünk – gondolva a vendégekre is, olyat, aminek nincs ellenjavallata. Ennek a sok mindennek a fenntartása sok vesződséggel járna, jó lenne hát, ha ezt se mit csinálnánk. És mivel nem az egész évet töltjük itt, mert utazgatni is kell, néha az alkotó munka is elszólít, jó lenne hát egy gazda és egy gazdasszony, aki rendet tart, míg távol vagyunk, és őszintén örül, mikor hazaérünk…
Három napja érzem így magam Szelestén.
A kastély üzemeltetői tudják, mi az a hagyományos vidéki vendégszeretet, a mesébe illő épületben pedig otthon érzem magam. Tetszik, hogy emberi léptékű minden, tetszik, hogy nyitottak és kedvesek mindenki felé. Hogy mindennap takarítanak és cserélik a vizet a medencében és a jakuzziban. Hogy a pincérek szinte kitalálják a gondolatainkat, zokszó nélkül szolgálnak ki akkor is, ha a szalonba, vagy a télikertbe kértem valamit, akkor is, ha kint ültem le a napra. Szeretem, hogy tisztalelkűek az itteniek.
Mikor Zsuzsa, a kastély üzemeltetőjének testvére csodával határos módon felgyógyult betegségeiből, megfogadta, hogy kápolnát épít az arborétum kicsi kútházából, és egészségesen sem feledte ígéretét. A kápolna tervezésében és építésében én is segítettem nekik. Az épületkére tornyot tettünk, egy szobrász vendég pedig felajánlotta, hogy ő elkészíti a Szent József szobrot, akinek a kápolna szentelve van. Erre járt egy üvegmíves is, ő az ablakokat készítette el, és a családhoz tartozó mesterek sem voltak restek ácsolni, a tetőt vörösfenyő deszkákkal fedni, kőpadlót készíteni.
Szeretem azt is, hogy itt nincsenek túlzások, ötcsillagos helyre tán el se mennék. Ma már nincsenek urak, én sem vagyok az, itt mégis úgy bánnak mindenkivel, mintha ő építette volna a vastag falakat nagy szeretettel saját maga és vendégei számára. Kiszakadva a munkából és rohanásból, emberi gépek helyett itt valódi emberekkel lehet találkozni. Mindenkinek jut türelem, jó szó és kedvesség, mindezt olyan környezetben, aminél többre egyszerűen nincs értelme vágyni. Ha bárki úgy érzi, ez évi pihenését itthon, családiasan szeretné tölteni, jöjjön Szelestére. Mikor bejelentkezik vendégnek, hivatkozzon Zsuzsára, mikor megérkezik, az Égigérőre. Azt mondják az itteniek, pálinkával várják az érkezőt.
